|
Elhangzott a Magyar Tudomány
Ünnepe alkalmából szervezett rendezvénysorozatban, az OR-ZSE
Doktorandus konferenciáján (Budapest, 2008. november 3.)
Időben visszafelé
haladva mutatnám be témámat. Tulajdonképpen néhány szempontot
szeretnék adni a szociális-közösségi eszme, eszmerendszer és elvek
tanulmányozásához. Három részből tevődik össze a gondolatmenet.
Először a zsidó szociális-közösségi gondolat definíciójához
szeretnék egy-két axiomatikus megjegyzést tenni. Majd egy-két példát
hozok a XIX.-XX. század fordulója körüli években megjelent
jótékonysággal kapcsolatos diskurzus és annak elemzésével,
értelmezésével kapcsolatban. Végül röviden megemlítem a szociális
gondolat néhány hagyományos, teológiai alapját képező fontos
alapelvét.
1.A zsidó közösségi-szociális gondolat definíciójához.
Univerzális társadalmi jelenség, hogy minden közösségben vannak
erőforrások és szükségletek, az erőforrás sokszor pénzt jelent, de
ehhez tartozik az étel, a víz, a lakás, az információ, a tanház, a
közművek, az infrastruktúra. Ehhez társíthatóak az emberi
szükségletek, mint a megfelelő kalória bevitel a szervezetbe, a
biztonság, a társadalmi elismertség vagy a spirituális szükségletek.
Minden társadalomra jellemző, hogyan alakul egy társadalmi
csoportban azoknak az embereknek a kezelése, akik valamiért (ez
lehet baleset, krízis-helyzet, megfelelő jövedelem hiánya, stb.) nem
rendelkeznek vagy elveszítették erőforrásaikat. Gondoskodik-e a
közösség, és ha igen hogyan, ilyen helyzetekben, az adott társadalmi
csoportban, ezekről az emberekről? Az angolszász szakirodalomban
szereplő „have” és a „have not” kifejezés utal, a hatalommal bírók,
és az erőforrásokkal nem rendelkezők viszonyáról. Erről szól a
közösségi-szociális gondolatiság. Ezt nevezik jótékonyságnak, a
szeretet, a Tóra társadalmi törvényeinek, szociálpolitikának,
szociális gondoskodásnak, szociális munkának, attól függően, hogy
egy adott közösség milyen önszerveződési szinten áll, milyen
korszakról beszélünk, milyen szakember, milyen paradigma keretében
vagy diszciplináris közegben szólal meg. Az államnak megnövekedett a
szerepe az utóbbi évszázadban, így nagymértékben Európában az állam
veszi át a jótékonyság szerepét az adórendszereken keresztül. A
zsidóság már évezredek óta adókon keresztül gondoskodik a közösség
erőforrások hiányában szenvedő tagjairól és a különböző
közfunkciókat betöltő, a társadalom összessége számára hasznos
funkciókat, munkát végző egyének számára, mint akár, a ma
önkormányzati tisztségviselői. A héber gabe szó eredeti értelmében
az adószedő funkciója, később a gabaj cedaka külön a jótékonysági
adószedő funkciót jelölte. Az adószedés a közösség tagjaitól a
középkori kehilakba, közösségekben csúcsosodik ki, hiszen a zsidók,
mint megtűrt népesség a mindenkori helyi nem zsidó hatalom kényének
kitett és csak az adó fejében befogadott közösség élhetett túl. A
szociális-közösségi gondolatból, ennek elveiből következik egy
viselkedés, van elvi és gyakorlati kifejeződése, megvalósulása és
manifesztálódása. Abban az értelemben, hogy valamilyen szociológiai
csoport vagy réteg, melyben közös értékek, normák, földrajzi vagy,
akár, geográfiailag nehezebben körülhatárolható keretekben élő
emberek együttélésében léteznek közös társadalmi sémák. A Community
szó, az angolban a common, közös, együttes szóra visszavezethető.
A közösségi elvek egyik legmeghatározóbb újkori megalkotója a
németországi Ferdinand Tönnies volt. Fiatalon 32 éves korában,
1887-ben jelent meg „Közösség és társadalom” című ma már
szociológia-történeti klasszikus munkája.1
Tönnies idős korára megélte a nácizmus hatalomra jutását és
náciellenes volt 1933 előtt és után is az maradt. Főleg Thomas
Hobbes angol társadalomfilozófiája és Spinoza is nagy hatással volt
rá. Nevéhez fűződik a Gemeinschaft és a Gesellschaft
közösségi-társadalmi fogalmak distinkciója, melyekről azóta is sok
vita zajlott. Romantikus antikapitalista kritikáját sokan
felhasználták és a mai napig konzervatív és újkonzervatív nemzeti
ideológiák szolgálatába állítják, többnyire a gemeinschafti családi-
vallásos-népi közösség-fogalmat. A német filozófia és
társadalomelméleti teoretikusok, bölcselők már a XVIII. századtól
hangsúlyosan foglalkoztak a közösség és a társadalom elméleti
kérdéseivel. Herder, Schiller és Hegel is, sokszor idealizált képet
festenek a görög polisz közösségi ethoszáról és szembe állítják a
nyugat-európai társadalommal, nem megfelelőnek tartott
közösségiségével. Nagyon sok diszciplína és gondolkodó között, akik
a témával foglalkoztak még fontos megemlíteni az amerikai Talcott
Parsons-t (1902 -1979)2, a Harvard
Egyetem és amerika egyik legnevesebb szociológia professzorát, már
klasszikusnak számító műveiben foglakozott a közösséggel, mint
általános társadalmi jelenséggel, melyben a közös normákat és
értékeket, interakciókat, viselkedéseket és cselekvéseket, nagy
volumenű, komplex társadalmi rendszerként határozza meg. A zsidó
közösségi-szociális gondolat mindig hatás, ellen-hatásban volt a
filozófiai, szociológiai, teológiai és más diszciplínákkal szemben.
A tórai elveken nyugvó zsidóság sajátos szociális-közösségi
elvrendszert alakított ki, ugyanakkor univerzális tételek is
természetesen megtalálhatóak benne.
A kahal-a héber közösség- szó 123–szor fordul elő a Tana”kh-ban.3
A tórai zsidó közösségben a közös, többek között a zsidó nép
formálódásában a közös múlt, az Egyiptomból való megmenekülés. Mózes
öt könyvében látjuk, hogyan alakul ki a zsidó nép, a közösség, a
közös múlt, és emlékezet, a hasonló normák elfogadásában. Az egyik
legfontosabb, legalapvetőbb közös elv a monoteizmus közösségi
öndefiníciója, ami természetesen a Tóra kánonjának elfogadásán
nyugszik. Azt kell látnunk a zsidó közösségek vizsgálatában, hogy a
szociális-közösségi gondolat kifejeződése rendkívüli módon
kiterjedt, sokrétű, több ezer éves múltja van. Mind elvi, mind
gyakorlati rétegeiben beláthatatlanul nagy kutatási területről van
szó. Nem csak időben és térben, de a témában rengeteg adat, forrás,
utálás található. Interdiszciplinárisan, a különböző tudományos
paradigmákban is. A zsidó közösségekben korokon és helyeken át
óriási hangsúlyt fektettek a hatalommal, erőforrásokkal nem bíró
tagok segítésében, vagyis abban, hogy ezek az emberek nem
kielégített szükségleteikre megoldást találjon a közösség, ne
szakadhassanak le. A zsidó közösségi-szociális gondolat fő motívuma
a társadalmi igazságosság jegyében működő közösség, a Tóra elveinek,
micváinak betartása értelmében. A közösség, mint egy transzcendens
felsőbb hatalom által kiválasztott rendszer egy olyan közösség
megélése, ahol a társadalmi igazságosság alapján való életet él a
közösség. Egy magasabb szintű társadalmi élet, a kölcsönös segítés (gmilut
haszadim) jegyébe zajló közösségi létforma megteremtése a zsidóság,
a Tóra üzenete, ahol a kiválasztottság nem kiváltság, hanem
felelősség.
2.A XIX.-XX. század fordulója körüli években, Magyarországon a zsidó
közösségekben a jótékonyság egy nagyon markáns téma lett, mind elvi,
mind gyakorlati síkon. A korabeli ortodox és neológ felekezeti
sajtóban ez a diskurzus igen erőteljesen jelenik meg, de nem zsidó
források is hivatkoznak, kikerülhetetlennek találják a zsidók
szociális-közösségi tevékenységeiről alkotott véleményeik
közzétételét.
Néhány példa4:
Klauzál Gábor, a magyar országgyűlési alsótábla ülésén, 1843-ban a
következőképpen fogalmaz: „ nincs néposztály, melynek erkölcsi
érdemei meg ne lennének, s látom, hogy a könyörület érzete egyiknél
sincs úgy kifejlődve, mint éppen a zsidóknál; mily adakozóak ezek
szegényeik iránt, betegeik számára ápolóintézeteik vannak, mire a
keresztényeknél példát nem találunk.”
Balthazár Dezső, a tiszántúli egyházkerület püspöke 1917-ben ezt
írta: A zsidóság…a közjótékonyság terén felekezetközi
viszonylatokban egyenesen vezet.”
Rosenzweig Majer, az ortodox Zsidó Híradóban írja 1892-ben: „ hiszen
mindenki tudja , hogy a jótékonyság a legnagyobb erények egyike”
Dr. Vajda Béla, a neológ Magyar Zsidó Szemlében, 1898-ban: „ (a
zsidóságot)…minden erényei között a jótékonyság jellemzi a
legjobban”
1895 Magyar Zsidó Szemle :„ A zsidó jótékonyság
termékenyítő,melegítő sugarait nem a civilizáció napjából veszi, nem
a 19. század felébredt humánus gondolkodás eszmeköréből meríti
ideáljait, hanem a bibliából és a zsidó történelemből.”
Egyenlőség 1885-ben: „ …a zsidóknál nem csak az összetartás, hanem
az egymás iránti közérzés, különösen pedig a szegényeik iránti
jótékonyság nagyobb mérvben fejlődött ki.
1906-ban Bródy Zsigmond nekrológjában az Egyenlőségben:
„Szenvedés…édes gyermeke az emberszeretet”
Az 1910-es években Hatvany-Deutsch József halála után néhány
hónappal az Országos Rabbiképző Intézet zsinagógájában tartott
megemlékező szertartás során, az elhunyt személyiségét felelevenítő
Blau Lajos, a szeminárium nemrég kinevezett igazgatója egyben a
zsidó nagypolgár ideáltípusát is felvázolta. Azt írja: „ …a kedves,
jó ember szíve a szegényekért és szenvedőkért, az elnyomottakért és
üldözöttekért dolgozott…fáradhatatlan volt a jótevésben, mert
jótette mély érzésből fakadt”.
Az idézeteket órákig lehetne sorolni. A századforduló e diskurzusát,
mely a jótékonyságról szól, két fontos tanulmány összegzi. Haraszti
György: Zsidó jótékonyág és mecenatúra a századfordulón5
és Konrád Mikós: Zsidó Jótékonyság és asszimiláció a századfordulón
fentebb idézett műve. Nem véletlen, hogy a két kiváló kutató
messzemenő alapossággal tárja fel a témát, hiszen az óriási
jelentőséggel bír. Mindkét kutató a kor zsidóságának asszimilációs
törekvéseinek lényegét próbálja meg megragadni, igazolni a
jótékonyság által, azt inkább ürügyként alapul véve. Úgy látják,
hogy a jótékonyság buzgalma, valóban a zsidó hagyományokban mélyen
gyökerező, fontos elem, ugyanakkor kutatásaik hangsúlyai arra
tevődnek, hogy a jótékonysággal a zsidók bizonyítani szerettek volna
valamit. Ki akarták kényszeríteni elismertségüket, asszimilációs
törekvéseik kifejezése volt a jótékonyság. Azért jótékonykodtak,
hogy érdemesek legyenek a magyar társadalom befogadására, hogy „mi
zsidók hasznos tagjai vagyunk és leszünk a befogadó magyarok
számára”. Mindkét szerző kiemeli mennyi pénzt és vagyont áldoztak a
zsidók és nemcsak a zsidó közösségen belül. A felekezetközi, a
nem-zsidók számára nyújtott adományok is jelentősek voltak ebben az
időben.
Más jelentős kutatók szintén a jótékonyság diskurzusát tárgyalják.
Frojimovics Kinga, például a „Szétszakadt történelem”6
és más munkáiban a zsidó vallási, felekezeti irányzatok, az
ortodoxia, status quo ante és neológia jellemzői vizsgálatánál
ütközik szemben a zsidó jótékonyságra fordított erőforrások
nagyságával. Nem véletlen, hiszen Frojimovics akkurátusan megnézte
például a Pesti Izraelita Hitközség költségvetésének összesített
adatit a századforduló különböző éveiben. A neológ PIH volt a
korszak nagy lélekszámú (1910-re kb. 150 ezer zsidó tartozott ide)
és gazdasági erőforrásokban Magyarországon a kor legerősebb egy
szervezeti egységbe tömörült közössége, de még európai vagy
világviszonylatban is a századforduló egyik leggazdagabb hitközsége
volt. A PIH az 1910-es években jelentős bevételeinek 30 -40 %-át
fordította szociális ügyekre, nem beleértve az oktatási költségeket.
Ha visszafele haladunk az időben, bármilyen helyszínt, kort,
korszakot vizsgálunk a zsidó történelemben a szociális-közösségi
gondolat nagy hangsúlyt kap. A kairói geniza szefárdi közösségében
1000 éve megmaradt dokumentumai, responsumai közt is –természetesen-
rengeteg szól például az árvák megsegítéséről és a jótékonyságról. A
történelmi Magyarországon az első szociális-közösségi írásos
emlékünk a XI. századból való jótékonysági pénztár említése, a Kupa
sel cedaka.7
3.A zsidó szociális-közösségi eszme-rendszernek évezredes hatásai
vannak, gyökere a monoteizmusban, a zsidóság legalapvetőbb
kiindulópontjában található. Amennyiben Egy közös Istene van a világ
összes teremtményének, így különbséget sem lehet tenni, nem lehetne
diszkriminálni vagy gyűlölni más népcsoportokat, más társadalmi
rétegeket. Az Egy Istentől való származása az emberi fajnak kizárja
a másság miatti kirekesztést, hiszen a másik ugyan olyan, mint én
vagy te. Ezt támasztja alá Tana”ch, a zsidó Szentírás, a Talmud és
az utána következő zsidó bölcsességirodalom Maimonideszen keresztül
napjainkig.
Mózes III. könyve, Vajikra 19. fejezet jod”tet, 18. verse: Veahavta
lereekha kamokha. Archaikus fordításban: Szeresd felebarátod, mint
tenmagad, ma úgy mondanánk, szeresd a másikat, mert az olyan, mint
te.
Ze szefer toldot adam, ez az ember történetének könyve (I Mózes,
5,1). Itt egy felsorolás van Ádámtól Noéig, felsorolja a
nemzedékeket a teremtéstől a vízözönig. Az emberiség egysége és
közös származása itt újra, ami fontos elvi alapja a zsidó Bibliának.
Könnyen levezethető az egységes közös emberiség elvből az egymás
segítése, szeretete. A kereszténység átveszi ezt az elvet a
zsidóktól. A fentebb már említett Blau Lajos szerint8, Máté
evangéliumában olvashatjuk (22, 34-40), hogy Jézust (aki maga
tökéletesen ismerte a zsidóság lényegét, tanításait) megkérdezte egy
zsidó írástudó (talmudista): Mi a Törvény fő parancsa? – Szeresd az
Urat, Istenedet, egész szíveddel és egész lelkeddel és egész
gondolkozásoddal, erőddel. Válaszolta Jézus, amit reggel és este a
mai napig elmondanak a hithű vallásos zsidók. (5Mózes 6,5). Ve
ahavta et adonaj eloheha bekol levavha ubekol nafseha ubekol meodeha.
Közvetlenül a Sma után következik. Majd azt mondja Jézus, hogy a
második legfőbb elv a „szeresd felebarátodat, mint tenmagad”. A
zsidó írástudó, hozzáteszi: Helyes, Mester, az igazságot mondtad.
Így öröklődött át, a zsidóságtól átvett, elv és lett a kereszténység
legfőbb etikai elve a szeretet, a caritas vagyis a
közösségi-szociális gondolat. És lett ezáltal a Nyugati
zsidó-keresztény civilizáció alapja.
1 Tönnies, Ferdinand:
Közösség és társadalom. Gondolat. Budapest 1983.
2 P. McNeill, C. Townley, Fundamentals of Sociology,Hutchinson
Educational, 1981
3 Karasszon István:Qáhál (Az ószövetség gyülekezet-fogalmához). In:
Karasszon István: Az ószövetség varázsa. Új Mandátum Könyvkiadó.
Budapest,2004.
4A példákat idézi: Konrád Miklós: Zsidó jótékonyság és asszimiláció
a századfordulón. Történelmi Szemle, 2001/3–4 sz., 257–285. old.
5 Haraszti György: Két világ határán. Múlt és Jövő Kiadó. Budapest.
1999.
6 Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem. Balassi Kiadó.
Budapest, 2008.
7 A magyarországi zsidóság jótékonyságára vonatkozó legrégebbi,
fellelhető tárgyi emlékeit megtalálhatjuk Shlomo J. Spitzer és
Komoróczy Géza professzorok által 2003-ban kiadott
forrásgyűjteményben. A mű az 1881-ben kiadott Kohn Sámuel: Héber
kútforrások és adatok Magyarország történetéhez című hatalmas
munkáján alapszik, amelyet Scheiber Sándor zc”l az Országos
Rabbiképző Intézet nagytekintélyű igazgatója dolgozott tovább. Az
idézett szövegek főleg resonsum - gyűjteményekben maradt fenn.
8 Dr. Blau Lajos: Emberszeretet a Talmudban. In: Etika a Talmudban.
IMIT kiadás. 1920, pp.: 83-112. |
