Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Halmos Sándor adjunktus:
"A tanítások nélkül a formák üres keretek...!"

- Tábor Béla, a filozófus emléke -


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "Találkozások..." volt. (Debrecen, 2004. május 7-9.)


Pészach ünnepén, az egyiptomi kivonulásról olvasunk. A Midrás kommentárja hozzáteszi, hogy amikor a tizenkét törzs nekivágott a tengernek, az Örökkévaló mindegyik törzs számára külön utat nyitott. De a törzsek úgy nem akartak elindulni, hogy testvértörzseiket ne lássák. Ezért az Örökkévaló lehetővé tette, hogy úgy vonuljanak át, hogy jobbra és balra nézve lássák egymást. Fontos volt számukra az, hogy egymásra nézzenek, egymás életéért aggódjanak. 

Debrecen és határon túli testvérhitközségei is így vannak, immár hatodik éve. Fontos számukra, hogy egymást lássák, egymásra nézzenek, s közös problémáikat megbeszéljék. A mai tanácskozáson Mózes II. Könyvének VI. fejezetét idézem. Az Örökkévaló így szólt Mózeshez: "Én vagyok az Örökkévaló! Kivezetlek titeket Egyiptom robotmunkájából, s megmentelek szolgálatuktól." A Midrás kommentárja hozzáteszi válaszát: "Hiszek benned Istenem! Hiszem, hogy hatalmad korlátlan, s hogy kiszabadítod népedet a rabságból. De mi lesz azokkal, akik már nem érhetik meg, azokkal a csecsemőkkel, akiket már beléfojtottak a Nílusba? A munkásokkal, akik elhullottak a korbácsok alatt? Az öregekkel, akikkel már végzett az éhség, a nélkülözés, a kimerültség? Ezekre nem terjed ki az igazságszolgáltatásod?"

Ezt a kérdést néhány héttel ezelőtt ma is sokan feltették, amikor a Holocaust 60. évfordulójára emlékeztünk. Sokszor hangzott el, hogy mi élők megmenekültünk, de miért pusztult el hatmillió, akik nem voltak "rosszabbak, bűnösebbek", gyarlóbbak minálunk. 

Tisztelt Tanácskozás!

Számos előadás foglalkozott Buberrel, Rosenzweiggel, Levinasszal. Én egy olyan emberről szeretnék most szólni, aki kevésbé ismert, s talán a magyar zsidóság legnagyobb XX. századi, szigorúan biblikus elkötelezettségű gondolkodója, aki méltán sorolható e nagyok közé. Ez a személyiség Tábor Béla, aki 1907-ben Budapesten született, s ott is halt meg, 1992-ben. Fiatalkori fő műve, amely 1939-ben jelent meg először A zsidóság két útja címmel, 1990-ben újra kiadásra került, amelynek utósorában Tábor Béla felvázolta még a világ zsidóságának a Holocaust után kialakult új helyzetét. 

Nála öt évvel fiatalabb barátjával, Szabó Lajossal írta 1936-ban a Vádirat a szellem ellen című munkáját, amelynek 1991-ben jelent meg aktualizált változata. 
Sajnos e kiváló egyéniség 1945-1990 között nem publikálhatott, s majd csak halála után fia, Tábor Áron barátjával, Surányi Lászlóval együtt adott ki két válogatást. Azért is kell róla szólni, mert erős kötődése volt Ady Endréhez. 

A zsidóság két útja című művének néhány gondolatát szeretném idézni. "A zsidóság az egyetlen jelentős nép a történelemben, amely az utolsó két és fél évezredben egyetlen egyszer sem vívta meg belső tisztító forradalmát, egyetlen egyszer sem ismételte meg történelmi méretekben, hogy szellemileg és erkölcsileg korrupt rétegeit kirekessze magából - s passzív szolidaritást vállalt minden betegséggel, amely egészséges fejlődését gátolta. Az a néhány heroikus kezdeményezés, ami ebben az irányban történt csakhamar sivárságba fúlt, s olyan szekták martalékává vált, amelyek még rikítóbban képviselték éppen azt a korhadtságot, ami e megmozdulásukat kiváltotta.

Miben gyökerezett ez a tehetetlenség? A zsidó hagyomány az áldozati hősiesség, a személyes szüntelen harc a tiszta szellemért. A zsidóság létalapja az áldozat, tehát az anyag szellemmé teremtése: a tehetetlenség viszont az anyag törvénye. A zsidóság viszonya saját személyes létéhez már hosszú idő óta az anyag számára egyedül lehetséges viszony: a közömbösség. S ha a zsidóság így megtagadta az áldozatot, a kiválasztottságot is megtagadta. A kiválasztottság: kiválasztottság az áldozatra, tehát nem a kiváltságokra, hanem a kötelezettségekre. A hagyománytól elszakadt zsidóság átértelmezte a kiválasztottságot. Úgy tekintette, mint ígéret különös isteni oltalomra, és vagy jogcímet formált belőle üres faji gőgre és történelmi feladatainak elmulasztására, vagy szembeállította a vélt ígéretet tényleges saját sorsával, és a szembeállításból a hitetlenségre és cinikus önlealacsonyításra formált magának jogcímet."

A zsidóság utolsó nagy belső forradalmát Tábor Béla Ezra és Nehemia korára datálja, és az azóta végbement süllyedést, pedig többek között azzal jelzi, hogy a zsidó irodalom a zsoltárok hegyeket görgető erejétől, s Jób kozmikus titkokat megvilágító villámlásától a modernkor törékeny középszerűségéig jutott. Szerinte ez a folyamat nemcsak a zsidóság, hanem Európa utolsó száz éves fejlődését jellemzi.

Tábor Béla nem élhette meg a rendszerváltást. Nem tudhatta, hogy a Magyarországon élő zsidóság ma már az Európai Unió tagja. Gondolatainak továbbvitelére azonban szükség van. 

Tisztelt Tanácskozás!

E gondolatok szellemében szeretném a mai helyzetet a mi szempontunkból megvilágítani, hiszen találkozásaink mindig is a múltra tekintettek, de a jelenből tudunk csak a jövőben építkezni, bizalommal, hittel tekinteni a jövőbe.

A legfontosabb problémák egyikét abban látom, hogy igen sokan nem imádkoznak híveink közül, pedig az ima a hitnek kifejezője. Az emberek idegesek, türelmetlenek, melynek oka talán az is, hogy olyan környezetben éltek, hogy nincs türelmük a harminc-ötven perces imákhoz. S emiatt sokan egyik napról a másikra egyáltalán elvetették a vallást, mert az egészhez nem volt erejük, a kevéshez, pedig nem volt bátorságuk, vagy azt hitték, hogy a kevés semmit sem ér. Ezért programként hirdethetnénk, hogy mindenki imádkozzék valamivel többet. Akik nem tudnak, kezdjék egy minimális programmal, amelyhez kiváló segédanyagok vannak. Tanulás nélkül nem lehet elképzelni a zsidó életet.


Többet kell foglalkoznunk a közösségek tulajdonságaival, gondolkodásmódjával és beállítottságával. Kik a közösségek tagjai? Becsületes iparosok, kereskedők, értelmiségiek, akik nem túlságosan "rajongó" emberek és életcéljuk egy bizonyos jómód elérése és megtartása. Van egy szegényebb réteg, amely nemtörődömséggel kezeli vallását, egész életét. S van egy átlag, amely elmegy a templomba, imádkozik, meghallgatja a rabbit - ha van -, de javarészt nem meggyőződésből teszi, hanem mert életrendjéhez tartozik. A "hitetlen" rész - s ez is szép számban van - csak az év kiemelkedő napjain jár templomba, a zsidóságról csak messziről érdeklődik, és rendszerint addig, amíg a rabbit, vagy az elöljárókat tiszteli. A művelt réteg műveltségének egyáltalán nincs zsidó szellemi tartalma, legfeljebb annyi, amennyit zsidó tárgyú művekből megismerhetett. A zsidóság Magyarországon nem volt akadály mindaddig, amíg a külső körülmények problémává nem tették. A Holocaust, a megpróbáltatás azonban nem hozott vallásosabb, hívőbb életet. Sőt a "hívők hite" megrendült zsidóságukban, az Istenben. Az Istenben való hit az egyszerű ember számára nem egy magasabb gondolatot jelentett, hogy az Isten hit lehetne a gondolat, amely minden embert közel hozhatna egymáshoz.
Zsidósága e kiválasztottság gondolatára épül fel, az egyistenhit küldetésének tudatában, de a fejét csóválja, ha azt a magyarázatot hallja, hogy a kiválasztottság nem előny, hanem kötelezettség. Megingott a hit a zsidóságban, Istenben, mert sokan életük szerencsétlenségének okait nem önmagukban, hanem a zsidóságban, Istenben keresték és keresik?

Az elmúlt esztendő elemzésénél tapasztalható, hogy közeledést látunk a jórészt szekuláris rétegeknél. Önérzetből. Eljönnek a templomba, de nem imádkozni, hanem, hogy "dokumentálják" közösséghez tartozásukat. Az ő "hitetlenségük" is egy hit, s a vele szembe állított másik hit csak annyiban érhet el előnyt, hogy például elismeri Isten létét, de ezen túl sem befolyásolja Istenhez és a zsidósághoz való tartozását. Ha ma többen vannak is a templomban az nem annyira a vallásosabbá válás eredménye, mint inkább a zsidó közösségi tudat hangsúlyozása.

A zsidóságot a Holocaust megrendítette. A követő nemzedék mit keressen, miben legyen tudós? A zsidó tanításokban, vagy vallásos hitében? A zsidó tanítások a héber nyelv ismeretének hiányában szinte megközelíthetetlenek. Aki a világi műveltségben sem ért el eredményt, a zsidóság kultúrájával sem tud megismerkedni. Az értelmiség talán meg tudná ismerni a magyar nyelven ma már rendelkezésre álló jelentős irodalmat, de nincs benne még a zsidóság mély szeretete, amely érthetővé tenné számára a zsidó könyv gondolatvilágát. S emiatt a zsidó könyv annyit jelent számára, mint egy regény.

Ott, ahol a vallás, a hit az élet központi gondolata, ott a zsidó tanítások ismerete csak járulék, amely megerősíti a hitet, a vallást, formáinak aprólékosabb megőrzését. Nálunk a zsidó vallás megismerésének kellene visszavinni a zsidó embert a hithez. Sajnos ez az út nehezen járható. A legnagyobb eredmény az Isten létezésébe vetett hit elérése. A tanítások nélkül a formák üres keretek! Hiszen az istentisztelet is idegen, pedig azzal teljesen sohasem szakadt meg a kapcsolata...

Vallásosság vagy tudás? A zsidóság megismerése, vagy megélése legyen tanításunkban az első lépés? Létezhet-e egyiknek a másiktól végleges elválasztása? 
Sokan ma már úgy oldják meg a kérdést, hogy nem zsidó vallásról, hanem zsidó népről beszélnek, amelyhez való tartozás közös történelmi célt és történeti tudatot kíván csupán. Itt a hangsúly a zsidóság szellemi tartalmán van, mert egy néphez való tartozás közös szellemi értékek birtokán épül fel. Ez azonban nem megoldás, mert még a néppé vált zsidóság számára sem elhanyagolható tényező a vallás. S a kérdés tovább is létezik a vallásosság vagy tudás prioritásáról? 

A "modern" zsidó ember ám háárecként áll szembe a zsidósággal. Élménnyé, vallásos élménnyé kell tennünk számára a zsidóságot, s meg kell szerettetnünk vele mindazt, ami zsidó. A zsinagóga sokak számára egyelőre nem a hit, hanem csupán a közösségi szeretet forrása. Később válhat vallásossággá és vággyá, s amely a zsidó tanítások megismertetéséhez vezet.

A zsidóságnak élménnyé való tétele az egyedül alkalmas arra, hogy elfelejtesse a zsidó emberrel az őt ért bántalmakat, s hogy hangulataival hívőt és hitetlent, műveltet és műveletlent egybe kapcsoljon. A közösségi sorsot erősítő összejövetelek, amelyek megszüntetik az "egyedül van" érzését, erősebben bízóvá teszik a zsidó embert, s önmagában bízva végül közeledik Istenhez. Ezért a hit és meggyőződés vezessen minket! Rendületlenül és kitartással tanítsunk hitet, vallásosságot, élettisztaságot, becsületet, lelki tisztaságot, szeretetet Isten és ember iránt. Tanítsunk bizalmat Istenben, türelmet, erős akaratot, bátorságot, önbecsülést, hűséget.
Tanítsunk erkölcsösséget, családi békét, emberek iránti jóakaratot, áldozatkészséget, nemes életfelfogást, jóságot. Ne csak a mának, a holnapnak is dolgozzunk.

Ne csak a máért, de hittel az eljövendő holnapért - lehetne jelmondatunk. Legyünk olyanok, mint a Talmudban említett kenyérfát ültető aggastyán, aki azt mondta, ha nekem már nem hoz gyümölcsöt, majd hoz a jövendőnek!

Vissza a TUDOMÁNY-hoz