Miklós Tünde, Liturgika szak I. évf.: Lion Feuchtwanger


 

"Baráti körben szívesen mesélek róla, hogyan éltünk Lionnal, melyek voltak életünk fontos, és kevésbé fontos eseményei, s hogyan vészeltük át szerencsésen a felettünk elzúgó viharokat. Barátaim addig unszoltak, hogy írjam meg mindezt, míg végül megadtam magam, s papírra vetettem az emlékezéseimet, de csak az íróasztalfióknak. Eszem ágában sem volt megjelentetni őket, mert írás közben rájöttem, hogy vannak dolgok, amelyekről jobb, ha hallgatok. Úgy döntöttem: vagy elmondom a teljes igazságot, vagy semmit. Aztán mégiscsak gondoltam egyet….

… A minap emlékeztettek rá, hogy egy interjúban azt mondtam: az életem azon a napon kezdődött, amikor először találkoztam Lionnal. Ma sem mondanék mást.”i

E sorokkal kezdődik Marta Feuchtwanger (szül. Löffler) önéletrajzi-életrajzi regénye, melyben nagy szeretettel és tisztelettel mesél férjéről, s házasságukról.


1. kép: Lion és Marta Feuchtwanger (Marseille, 1940)

A fiatal Feuchtwanger

Lion Feuchwanger 1884 július 7-én született Müchenben. Apja gazdag gyáros, Lion a család kilenc gyermeke közül a legidősebb. Vékonydongájú, csenevész fiú, sokszor nehezére esett lépést tartani jól megtermett testvéreivel a gyalogtúrákon, hegymászáskor. Egyszer egy kiránduláson mocsárba ragadt: kegyetlenül kinevették. Akkortól fogva gőgösen távoltartotta magát a felszínes családi fecsegésektől, bárki bármit kérdezett tőle, ezzel hárította el a kérdést: -„Ezt te úgysem érted.” Ezzel persze állandó céltáblája lett a család piszkálódásának, s amikor a szülői házban egyre elviselhetetlenebb lett a hangulat Lion elköltözött egy ócska padlásszobába. De a természet, a túrák szeretete élete végéig elkísérte. „A szobában nem volt folyó víz, csak egy mosdóállvány mosdótállal, és egy kancsóval. A földszinten egy csapszék volt, sör- és klozetszag terjengett.”ii Így élt a jólmenő gyáros fia. Bár annyira azért nem sértődött meg, hogy elutasította volna az apja által nyújtott pénzügyi segítséget az egyetemi tanulmányaihoz. Az egyetemen filozófiát, antropológiát, germanisztikát tanul, és szanszkritot is, hogy visszanyúljon az indogermán előzményekig. Hibátlanul beszélt latinul, görögül, és egy kicsit olaszul is. 1907-ben H. Heine Rabbi von Bacharach c. elbeszéléstöredékéből szóló írásával doktorált. Egyetemi tanulmányai befejeztével megpróbál a saját lábára állni anyagilag. 1908-ban (rövidéletű) folyóiratot indított Der Spiegel címmel, és színházi kritikákat ír a berlini Schaubühné-nek, de ez korántsem olyan jólfizető vállalkozás, mint gazdag család gyermekének lenni. Kritikusi tevékenysége inkább tekintéllyel járt, de pénzzel nemigen. A színikritikák mellett drámaátírással, fordítással keresi kenyerét. (Aiszkhülosz, Kalidásza, Arisztophanész). Órákat ad, de azokat is nyomorúságosan fizetik, ráadásul félszegsége miatt nem imponál a tanítványainak. Feuchtwanger úgy dönt, hogy anyagi jólétét kártyázással fogja megteremteni. „Nem telt bele sok időbe, s hol az egyik barátját lehetett látni Lion konfirmációra kapott órájával, hol a másikat, amint könyvekkel a hóna alatt épp kisurran Lion padlásszobájából”iii.

Szerelem

Anyja kérésére részt vesz húga házimulatságán, -hogy a külvilág felé megőrizhessék a családi összhang látszatát- itt ismerkedik meg Marta Löfflerrel, aki bár barna hajú –Lion általában a szőkéket kedveli- azonnal megtetszik a fiatal Feuchtwangernek. Szerelmes versében így jellemzi: „Csinos ugyan, de kissé butácska.” Ekkortájt dolgozza át Arthur Müller: Erős várunk nekünk az Isten c. darabját. Ez végre szép pénzt hoz a konyhára. A honorárium nagy része az adósságok törlesztésére megy el. A maradékból a fiatal pár Olaszországba szeretne utazni, de Lion fél, hogy nem lesz elég a pénz: ezért leül kártyázni. Mindent elveszít.

A nyár elteltével a fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A virágcsokrokat, és beszélgetéseket, az óvatos csókokat felváltja valami más. „A legnagyobb zsidó ünnepen találkoztunk, amelyet Lionnak is, meg nekem is böjtöléssel és imádkozással illett volna eltöltenünk. Ehelyett mi elmentünk az Isar völgyébe, aztán fel hozzá, a szobájába. Ott kezdődött a mi házasságunk…”iv Akkoriban jelenik meg Lion első regénye: Az agyagisten, és egy színház vállalja, hogy bemutatja két egyfelvonásosát: a Saul királyt, és a Hilde hercegnőt, melyek Oscar Wilde Salomé-jának hatására születtek. Az előadás csapnivaló, a közönség kacag. Az előadáson megjelent népes Feuchtwanger család egyik tagja az atyánál személyesen követeli, hogy Lion ettől kezdve más néven írjon. A tékozló fiú a bukás után az est hátralévő részét egy borozóban töltötte a női főszereplővel. És hogy a káosz teljes legyen: Marta várandós. Házasságra gondolni sem mer, nem akar Lion nyakába ekkora terhet rakni, hiszen az író maga is nyomorog. Ám az, habozás nélkül vállalja a felelősséget, és feleségül kéri Martát. Amikor Lion otthon bejelenti a házasságot, a család megvető hallgatásba burkolózik, csak az apa keresi fel Marta apját, és egyenesen a szemébe vágja: „A fiam egy lump, és ha a maga lánya hozzámegy, akkor ő sem különb!”v

A fiatal Feuchtwanger házaspár

1912 május 10-én a Boden-tó melletti Überlingben sor kerül az esküvőre. A menyasszony rejtegeti a pocakját. Kiszabadulva a szülői felügyelet alól, Svájcban tölti mézesheteit a fiatal pár, Utazásukat Lusanne-ban fejezik be, itt születik meg a kis Marianne, aki azonban nagyon gyönge, és hamarosan meghal. (Aliena in terra- sub terra aliena. Idegen a földön- idegen földben.) Marta gyermekágyi lázban fekszik, legyengül. Felépülése után néhány hónapig Olaszországban élnek egy tengerparti kis házban, ahol nincs villany, nincs víz, de a rendszeresen érkező szülői apanázs azért biztosítja a fiatalok megélhetését, és azt, hogy ne kelljen dolgozniuk. Itt veszi kezdetét az a csodálatos utazás, mely évekig, pontosabban az első világháború kitöréséig tart. A két fiatal csak egymásnak él, felfedezik a világot. A fásultság ellen a francia Riviérára utaznak, bár Monte Carloban a férj ismét minden pénzüket elveszíti, és csak az előre gondosan megváltott vonatjegy marad a két utas kezében. Aztán Nizza, ahol Marta abortuszon esik át egy bábaasszony mocskos hátsóudvari lakásán. Többé nem esik teherbe. Pietra – itt esznek először füstölt lónyelvet, az olasz Riviéra, Firenze, Róma, a műemlékek tömkelege. Ekkor és itt fogant meg Lionban a Josephus Flavius terve. Közben olcsó kis szállodák, útonállók fenyegetései, kagylóleves minden mennyiségben, múzeumlátogatások, hastífusz, Amalfi, hegyi turistaházak, a Vezúv füstje, egy földrengés riadalmai, Capri, szőlőhegyek, Siracusa, Ragusa. Minden nagyvárosba pénzt küldött a Feuchtwanger család, hogy a fiatalok tovább utazhassanak. Bár olcsó hotelekben szálltak meg, és szegényes trattoriákban ettek, ez mégis inkább az olasz nép nyomorú helyzetét tükrözte, nem a fiatal házaspárét.

Aztán áthajóztak Tuniszba. Mindketten régen vágytak már Afrikába, és itt felgyorsulnak az események, útjukat megszakítja az első világháború kitörése.

Az első Világháború, és ami utána következett

Feuchtwangernek a hazatérés után be kellett vonulnia az I. bajor gyalogezredhez. „Lion nagyon rövidlátó volt. Hideg, esős időben gyakran bepárásodott a szemüvege, így ő a biztonság kedvéért mindenkinek köszönt, akin egyenruha volt, még a postásnak, és a kifutófiúnak is. (…) Később lőgyakorlatra vitték az újoncokat. Lion annyira rövidlátó volt, hogy alig látta a célt, de azért lőtt szorgalmasan.”vi

A seregben gyomorvérzést, és lágyéksérvet kapott. „nagyon rosszul állhat a német hadsereg szénája, ha már magára is ráfanyalodik- mondta a katonaorvos nyersen”.vii

1914 és 1918 között több háborúellenes munkát publikált, különös érdeklődéssel és szimpátiával figyelte a bajor forradalmat. 1917-ben megírja Jud Süss c. történelmi regényét, (1940-ben a nácik uszító antiszemita filmmé torzítják.) mely egycsapásra világhírűvé teszi. A történet a XVIII. Században lépésről-lépésre feljebb jutó rátermett zsidó tanácsnok történetét meséli el, aki életmódja kérkedő pompájával kihívta maga ellen a nagyurak és a kisemberek gyűlöletét. Kislánya tragédiája ad neki erőt a felismeréshez, és mártírságának felvállalásához.

1917-18-ban írja meg: A csúnya hercegnő c. regényét, amit dráma formájában visszautasítanak, és csak később 1923-ban jelenhet meg végre.

„Meglehet, anekdota, hogy 1919 nyarán a müncheni dramaturg, Brecht felfedezője, doktor Feuchtwanger egyszer a Hofgarten teraszán üldögélt barátaival, amikor egy ismeretlen adta fel a zakóját, majd a viszontszívességként egy mappába rejtett rajzsorozatot próbált rátukmálni. Nemcsak Sztálinnal találkozott Dr. Feuchtwanger hanem a Hofgarten teraszán a rajzait áruló készséges Adolf Hitlerrel is.”viii

1919-ben írt: A hadifoglyok c. darabját a cenzúra betiltotta. Az akkor már nagynevű Thomas Mann pártolta írásait, témáit megbeszélte vele. Ekkor kezdődik barátsága a nála 16 évvel fiatalabb Bertold Brechttel, aki bár szintén gyáros fia, de a szocialista eszmékkel szimpatizál. Der Erfolg (A siker) c. regényének egyik alakját róla mintázta. „Meg is jelent egy ösztövér, félénk fiatalember, hosszúkás arcában mélyen ülő, égő szemekkel. Az orra keskeny volt, és hajlott, a haja furcsán benőtt a homlokába. Úgy nézett ki, mint egy gótikus szent fából kifaragott szobra. Ő volt Bertold Brecht.”ix

A két férfi barátsága egy életre szól.


2. kép: Bertold Brecht, és Lion Feuchtwanger (Villa Aurora, 1947)

Feuchtwangert gyomorbajával rövid ideig tartó szolgálat után újból és újból felmentik, így teljesen az írás felé fordulhat. Az imperializmust egyre rémültebben figyelő Feuchtwanger ekkorra már rég felfedezte a múlt és a jelen párhuzamait, képes volt látni az összefüggéseket, ragyogó elméje már előrevetítette a jövőt. A múlt antiszemitizmusa, számára világosan megmutatja a jelenben fenyegető veszélyt, és az író felismeri, hogy a történelmi regény a leghatásosabb fegyver a zsarnokság ellen. „Aki ezeknek az embereknek a történetét Újra elmeséli, gondoltam, nemcsak történelmet ír, hanem új megvilágításba helyezi Korunk Problémáit is”.x Regényeinek sikerét az aktuális témaválasztás mintegy garantálta, bár igen jó manipulációs készségről tanúskodik, hogy a szereplők jellemrajzának kialakításakor Freud: Mélylélektan c. munkáját is segítségül hívta.


A második

Ahogyan Lion Feuchtwanger írja a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal (a náci párttal) kapcsolatban „Ennek a pártnak éppen az az ereje, hogy elutasítja az értelmet, és az ösztönökre apellál. Intelligencia és akarater? kell hozzá, hogy ezt ilyen következetesen véghezvigyék, mint ezek a fickók. Az urak értenek a vev?ikhez, mint minden jó üzletember. Az árujuk silány, de kapós. A propagandájuk pedig, én mondom önnek, first class.”

1925-ben Berlinbe költöznek. A fasiszták megfosztják állampolgárságától, doktori címétől, könyveit pedig betiltották és elégették.

1930 ban írja meg: A váróteremben című regénytrilógiáját (1. A siker, 2. Az Oppenheim testvérek, 3. Száműzetés) melyben a zsidó sors ismét a középpontba kerül.

Egyre sikeresebb, egyre ismertebb. Ez azonban egyértelműen magával vonja az antiszemiták gyűlöletét is, és Hitler hatalomra jutásának évében menekülni kényszerül hazájából. „Jobb, ha a zsidót jogtalanul felakasztják, -mondta- mint ha jogosan életben hagyjuk, s az ország forrong tovább. –És hozzátette még: Furcsa eset, hogy egy zsidó fizeti meg a keresztény gazemberek számláját.”xi

Az emigráció évei

1933-1940-ig Dél Franciaországban élnek, emigrációban.
1933 Angliában megfilmesítik a Jud Süsst.
1934-ben születik a Josephus-trilógia (1. A zsidó háború, 2. A római zsidó, 3. Eljön a nap), amelyben a Jud Süsshöz hasonlóan az antiszemitizmus pusztító erejére hívja fel a figyelmet.

1936-ban B. Brechttel és W. Bredellel megalapítja a Das Wort c. Moszkvában megjelenő német nyelvű irodalmi folyóiratot.

1937-ben a zsidó háború sikere után meghívják a Szovjetunióba, ahol találkozik Sztálinnal. Ezek után születik a Vallomások Moszkváról c. önéletrajzi írása, mely felkelti a francia hatóságok gyanakvását.

„Feuchtwangert először 1939-ben vették őrizetbe a francia hatóságok, majd a németek bejövetelkor a Les Millesben felállított táborba került, Aix-en-Provence közelében. A feleségét, Marthát a gursi koncentrációs táborból egy német kommunista asszony, bizonyos Lisa Fittko papírjai váltották ki, s így indulhatott férje keresésére, akiről az akkori világsajtó hírharsonái többször közölték, hogy a náci-német kommandók elfogták és kiadták a Gestapónak. Az akkor legnépszerűbb német emigráns írót sokadmagával telepítették át St. Nicolas (Nimes megye) koncentrációs táborába. Ez sajátos intézmény volt, nyitott kapukkal, hiszen a kiéhezett foglyoknak amúgy se volt hová menniük. A franciák lassú éhhalálra ítélték, Koestler szavával, a „föld söpredékét”. Feuchtwangerre a neves szürrealista festővel, Max Ernst-el egy sátorban talált rá a felesége. Jártányi ereje se volt, legyengítette egy bélfertőzés. Ebből a táborból sikerült megszöknie Golo Mann-nak, Thomas Mann fiának, aki nagybátyját, Heinrich Mann-t ösztönözte arra, hogy meneküljön, mielőtt a dél-franciaországba beszivárgott Gestapo különítmények egyike elfogja és szülőhazája táborainak egyikében semmisíti meg. Feuchtwanger kimenekítésére a marseille-i amerikai konzul-helyettes vállalkozott. Egyik munkatársának adta kölcsön piros sportkocsiját, majd Marta Feuchtwanger barátnője állta el Feuchtwanger útját a folyópartról a táborba hazaballagó fogolycsoport közepén, s egy cédulát nyomott a kezébe. „Ne kérdezz semmit! Egy szót se! Kövess!.” Feuchtwanger a konzuli villában bújt meg, amíg egy vállalkozó szellem, egy vonaton Spanyolországba készülő lelkészre bízta az író csomagjait, míg ők gyalog jutottak át a Pireneusokon.

A történelmi regények szerzője egész könyvet írt a táborról. Más emlékiratok arról szólnak, hogy fogolytársai között a nagy író minden méltóságával lépkedő Feuchtwanger nem volt különösebben népszerű. Beosztása szerint a postát gondozó Feuchtwanger a neki címzett táviratokat megtartotta, másokét eldobta.

Amerika

A menekülését előkészítő amerikai tisztviselők Feuchtwanger lelkére kötötték, hogy menekülésének részleteiről ne számoljon be a sajtónak, mert ezzel leleplezi a bejárt utat. A fotóriporterek magnéziumfénye azonban elvakította az Excalibur fedélzetén az Egyesült Államokba érkező mestert. „Amerikaiak túszul ejtették, női ruhában menekült a nácik elől”, harsogta a New York Times interjúja.


3. kép: Az Excalibur, melynek fedélzetén L. Feuchtwanger az Államokba érkezett

1940. július 1-től minden, az Amerikai Egyesült Államokban élő idegennek regisztráltatnia kellett magát. Ujjlenyomatot vettek róla és nyilatkozatot tétettek politikai hovatartozásáról és pártszimpátiáról. A tartózkodási engedély feltétele a feltétlen lojalitás volt. Feuchtwanger megannyi kaland után Los Angelesbe került, a Csendes Óceán partját ölelő Pacific Palisadesen építette fel a Villa Aurorát, a spanyol stílusú házat, s fejedelmi könyvtárral, benne a Nagy Francia Enciklopédia szerzőinek eredeti kiadásával.


4. kép: A Villa Aurora (Los Angeles, California 1947)

Korának legműveltebb írója példátlan könyvárat gyűjtött össze élete során. Ezt a könyvtárat áthajóztatta az Egyesült Államokba, abba a villába, amelynek tégláit egy másik hajó Spanyolországból hozta Pacific Palisadesre, a Csendes Óceán felett emelkedő településre. Azóta a könyvtár értékesebb fele a University of Southern California gondozásába került a teljes Feuchtwanger hagyatékkal. Az épületet végül a német állam vette meg. Az Aurora Villa alapítvány fiatal német művészeket fogad, s rendezi felolvasásaikat, szervezi festményeik bemutatását.”xii

1942- ben Barátságtalan Franciaország címmel a franciaországi tartózkodás éveiről írja önéletrajzi regényét, ami később 1954-ben jelenik meg: Az ördög Franciaországban.1944-ben Simone, a francia lány című regényében a francia ellenállásnak állít emléket. A francia forradalommal két nagy regénye foglalkozik, a: Rókák a szőlőben (1947) és a Fegyvert Amerikának (1953). Életének utolsó írásai: Balgák bölcsessége, avagy Jean Jacques Russeau halála és megdicsőülése (1952), és Goya, avagy a megismerés gyötrelmes útja (1951), A toledói zsidó nő (1954).

Élete folyamán, regényein kívül drámákat írt, (többet Bertold Brechttel együtt):
Warren Hastings, India kormányzója (1916), Kalkutta, május 4. (1925), A hamis Néró (1936), A Lautensack fivérek (1943), A Sátán Bostonban (1948), J. Capet özvegye (1955).

Magyarországon a műveit 1938-ig és 1945-től megjelenésük után szinte azonnal lefordították, bemutatták.

1953-ban a müncheni egyetem visszaadja a doktori címét, az NDK nemzeti díjjal tüntette ki.

1954-ben a berlini Humboldt Egyetem díszdoktorává avatta.

1958 december 21-én halt meg Los Angelesben. Feuchtwanger honosítási kérelmét az amerikai hatóságok másfél évtizedig jegelték. Alighanem cseh állampolgárként, német hontalanként hunyt el. Meglehet egy-két bevándorlási tisztviselő azt hihette a villáról, hogy onnan dördültek el az Auróra ágyúi.”xiii


5. kép: Lion Feuchtwanger és macskája



Irodalomjegyzék:
Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
Európa Könyvkiadó Budapest, 1988. Fordította: Kajtár Márta
Lion Feuchtwanger: Jud Süss
Európa Könyvkiadó Budapest, 1990. Fordította: Tandori Dezső
Lion Feuchtwanger: A toledói zsidó nő
Szukits Könyvkiadó Szeged, 1996. Fordította: Moharos Éva
Ungvári Tamás: Villa Auróra
Amerikai Magyar Népszava Szabadság 2007. december 26.

Mellékletek:
1. kép: Lion és Marta Feuchtwanger (Marseille, 1940)
2. kép: Bertold Brecht, és Lion Feuchtwanger (Villa Aurora, 1947)
3. kép: Az Excalibur, melynek fedélzetén L. Feuchtwanger az Államokba érkezett
4. kép: A Villa Aurora (Los Angeles, California 1947)
5. kép: Lion Feuchtwanger és macskája


Lábjegyzetek:

i Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
ii Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
iii Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
iv Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
v Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
vi Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
vii Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
viii Ungvári Tamás: Villa Auróra
ix Marta Feuchtwanger: Csak egy feleség –Évek, napok, órák-
x L. Feuchtwanger: A toledói zsidó nő-a szerző utószava
xi L. Feuchtwanger: Jud Süss
xii Ungvári Tamás: Villa Aurora
xiii Ungvári Tamás: Villa Aurora

Miklós Tünde,
Liturgika szak I. évf.

Budapest, 2008.01.07.

Vissza a d'VAR Torá-hoz