Előre kell bocsátanom, hogy a téma közelebbi érintése a hazai helyzet, az utóbbi
évek változásainak áttekintése nélkül nem lehetséges. Főképp amiatt, mert a
Magyarország második világháborús szerepvállalásához és a német megszálláshoz
kötődő, faji alapon történt üldöztetés hosszú évtizedekig a tabuk sorába
tartozott. A legtöbb tankönyvben mindössze néhány sorban szerepelt. A hazai oktatás
tartalmi megújulásának részeként az 1990-es évek derekától a pedagógusok
körében terjedt a vélemény, hogy a diktatúrák története az üldöztetés
történetétől elválaszthatatlan. A Soá olyan katasztrófa volt, amely nem maradhat ki
az iskolai tananyagból. Feldolgozásakor nagyobb történeti összefüggések igényes
megközelítésére, átgondolt pedagógiai-módszertani munkára van szükség.
A kollektív emlékezetet formáló pedagógiai igények és követelmények az Oktatási
Minisztérium, a Magyar Történelmi Társulat, a Holocaust Dokumentációs Központ, a
Történelemtanárok Egyesülete és más szervezetek fórumain kerültek megvitatásra. A
szakmai tanácskozásokon elmélyült eszmecserék, nyílt, demokratikus viták folytak.
Kezdetben arról, hogy az egyes iskolatípusokban, a különböző tanulói
korosztályoknál miként lehetséges és szükséges a nehéz, összetett téma
feldolgozása.
A szervezetek állásfoglalása egyhangú volt abban, hogy a Soához fűződő emlékek, a
felmérhetetlen veszteség ébrentartása elengedhetetlen. A történtek érzelmi
átélése az iskolákban járuljon hozzá a felnövekvő nemzedék
ellenállóképességének növekedéséhez, hogy kiépüljön bennük a védekezés az
elembertelenítő, kirekesztő eszmékkel szemben.
A viták lezárultával az Oktatási Minisztérium döntött, hogy a Soá történetével
való foglalkozást a magyar iskolákban az általános iskola nyolcadik osztályában
kell kezdeni, a téma feldolgozása a középfokú tanintézetekben folyamatosan
kívánatos. A felsőfokú tanintézetek pedig önállóan, profiljuk és időrendi
beosztásuk szerint döntenek arról, miként és mikor foglalkoznak vele.
A több évtizedes elhallgatás után Magyarországon jelentős fordulatra került sor. Az
oktatási miniszter javaslatára a parlament elfogadta, hogy hazánkban 2001-től évente,
a zsidó állampolgárok 1944. évi első gettóinak -Kárpátalján történt -
felállítása évfordulóján, április 16-án holokauszt emléknapra kerüljön sor.
(Korábban Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóját
említették tervezett emléknap gyanánt.)
Az Oktatási Minisztérium további
kezdeményezéseket tett. Megindította a téma feldolgozásához, a tanrendben
rögzített emléknapok tartásához szükséges oktatási segédanyagok kidolgozását.
2000 őszén a téma vezető kutatóiból és a pedagógus szervezetek képviselőiből ad
hoc munkabizottságot hívott össze. Kitartó vitái eredményeként 2001 tavaszára
elkészült egy tanári segédlet, a történeti részen felül pedagógiai-módszertani
ajánlások tárával. Az oktatási-nevelési folyamatban kidolgozott megközelítéseket,
esetenként külföldön is kipróbált megoldásokat adott közre. (Később kiderült,
új utak keresésére is ösztönzött.)
Az országosan gyűjtött vélemények, oktatási tapasztalatok szerint az első tanári
kézikönyv a Soáról bevált. Új szükségletet is keltett, mert az ad hoc
munkabizottság javaslatára az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázat alapján
holokauszt tankönyv is készült.
A Soáról készült első hazai holokauszt tankönyv bemutatta a zsidó nép
történetét, a magyarság, a zsidóság történelmi együttélésének történeti
sarokpontjait, a zsidóság teljesítményét a magyar polgárosodásban, a társadalmi
és gazdasági fejlődésben, áttekintette a kultúrák kölcsönhatásait.
Összefoglalta a német nemzetiszocialista ideológia és politika európai
térnyerésének főbb adatait, a két világháború közti politikai és faji alapon
történt üldöztetés és deportáció megannyi tényét. Foglalkozott a gyilkosok,
bűnsegédek, a népirtásban többféleképp együttműködők háború utáni
felelősségre vonásának történetével is.
A viták közben folytatódtak. Miért, miként közeledjenek az oktatási intézmények
vagy legalábbis a Soá tanításában érintett tanárok a felfoghatatlan katasztrófa
feldolgozásához? Vajon miért foglalkozik oly keveset és alacsony hatásfokkal az
iskola ezzel a problémával? Egy olyan történelmi jelenséggel, melyről
kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy nem csupán múltja van, hanem jelene is.
Korunkban többféleképp mutatkozik, főként egy szörnyű történelmi örökség
továbbéléseként. De megragadhatjuk a múlt tapasztalatai nem ismerésén és nem
értésén, sőt a félreértésén alapuló jövő fenyegetettségeként is.
Sokak véleménye volt, hogy az iskolai
tanuló tudat- és érzelemvilágát hibás lenne "tiszta táblának" tekinteni,
hiszen már magában hordozza a környezeti hatásokat is. Az oktatás, a képzés, a
művelődés és intézményeik támogatására szorul. Támogatásuk nélkül végzetes
helyzetbe kerülhet. Pl. ki lesz szolgáltatva a történelmileg örökségbe kapott
előítéleteknek, a rájuk épülő indulatoknak. Ezek szinte végzetszerűen hatnak,
egyes növendékeket akár téves és bűnös utakra vihetnek.
A hazai iskolák fontos feladata, hogy az oktatás és nevelés a tanulókat ezektől
megóvja, s az előítéletek sötétségében fokozott erőfeszítéssel, meggyőző
érveléssel világosságot gyújtson. A sikerhez a kiindulási tudati állapotokat
kellett fölmérni. Főképp, hogy hol tartunk és meghatározni, milyen úton és hova
kell tartanunk.
A jövőre kiható feladatsort kívánta segíteni a 2001. október 28-i, a Magyar
Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében tartott országos konferencia. A
közel kétszáz tanár résztvevővel, A holokauszt az iskolai oktatásban címmel
összehívott tanácskozás a feldolgozás több problémáját tekintette át, jelentős
eredményeket hozott.
Az elnöklő Szabolcs Ottó kihangsúlyozta, hogy a történelmet nem egyszerűen a múlt
megismerése, hanem elsősorban a jelen jobb, teljesebb megértése szándékával
tanítja az iskola. Jelesen azért, hogy az új generáció ne ismételje meg a múlt
hibáit - esetünkben bűneit -, hanem azokon okulva jobb, elviselhetőbb, sikeresebb
jövőt építsen. A modern történelemtanítás a kulturországokban két elvi jelszóra
épül, ezek a pluralizmus és multiperspektivizmus. Ez a két irányelv ellentmond
mindenféle diktatúrának, intoleranciának.
A pluralizmus a sokféleséget, a
sokféleség együttélését, az egymás iránti türelmet jelenti, a multiperspektíva
pedig az erre a többszínűségre, kölcsönös toleranciára épülő rendszernek a
továbbéléséhez vezető utakat foglalja magában. Ez a fajta pluralizmus igen
sokrétű, szinte totális. A másságot tudomásul veszi, a kirekesztést nem tűri sem
vallási, sem etnikai, sem faji, sem társadalmi alapon. A nemzeti lét, az európai
egység és a világpolgárság kerete egyaránt a sokféleség, a sokféleség egymást
megtűrő egysége. Itt nem a szeretetről, hanem a kölcsönös megbecsülésről,
elismerésről van szó.
A konferencián kiemelt hangsúlyt kapott, hogy - az oktatás feladataira tekintve - az
iskola a történelemoktatásban az előítéletes gondolkodással és magatartással
kapcsolatos kérdéseket nem kerülheti meg. (Akármennyire kevés a tantervnek az ezekkel
kapcsolatos tárgyi előírása.) Szerencsére lehetőséget jelent, hogy az iskola
készíti el a konkrét nevelési programját, a tanár a helyi tantervét. Ezekben
pótolhatja a tankönyvek - néha felháborító - hiányosságait. Igen rugalmasan, a
helyi szükségletek és lehetőségek szerint.
Ki tudja jobban, mint az iskola vezetősége és a tanár, hogy mit és hogyan kell tenni
az adott helyen a Soá megismertetése, főképp megértetése, tanulságai
megemésztése, a fiatalok lelki alkatába beépítése érdekében. Itt lép előtérbe a
közoktatásban minden tantervnél, állami intézkedésnél a konkrét iskola és a
konkrét tanár. Sajátos habitusával, ismeretével, pedagógiai művészetével és a
helyi anyag felhasználásának lehetőségével. Az oktatási folyamatban minden itt dől
el.
Nem lehetünk olyan naivak, hogy kijelentsük, az iskola feltétlen tud konkurálni a
máshonnan kapott negatív, előítéletes információkkal, azok hatásával. Eshetőség
csak akkor van, ha az egyik állítással szemben nem másikat állít, hanem ha a
tanulókat pl. a források elemzésén keresztül vezeti el a megismeréshez és
egyáltalán a megismerés képességének kialakításához. Ez a módszer nem szemben
áll, hanem épp azonos a korszerű történelemtanítás megkívánt elveivel és
módszereivel.
A korszerű történelemtanítás ugyanis
alapjaiban elemző. Nem a tények egyszerű megtanítására, hanem a megismerés
módjainak készség szintű elsajátítására és beidegzésére épít. Aki bejárja a
megismerés útját, az a tények, források alapján maga tanulja meg megismerni a
történelmi eseményeket, ennek alapján alakul ki ítélete, felfogása. A Soá
esetében is az elemző tanítás lehet csak maradandó hatású az előítéletes,
valamiképp rögzült, egyszerű érzelmi hatásokkal szemben.
A Soá tanintézeti feldolgozásában megkerülhetetlen - a sokakat foglakoztató,
esetenként megosztó - kérdés, mi a helyes magatartás: a feledés és megbocsátás -
vagy a visszaemlékezés, emlékeztetés és a felelősök keresése, megnevezése. Ebben
az összefüggésben a tolerancián az adott kor megértését, a történelmi időszak
körülményei diktálta helyzetbe és az akkori emberi gondolkodásba való beleélést
értjük.
A tolerancia történelmileg nem az egyetértést, hanem a helyzetbe való beleélést
jelenti. Nem lehet egyszerre toleránsnak lenni a gyilkossal és az áldozattal. De meg
lehet érteni mindkét fél helyzetét, tetteinek, érzelmeinek, indulatainak okait,
összetevőit. Nem lehet elvárni attól, akinek házastársát, gyerekét, szüleit
megölték, hogy a gyilkosokkal toleráns legyen és határ nélkül megbocsásson,
fájdalmát és veszteségét felhőtlenül feledtesse az általános, nagy emberi
szeretet.
A másik féltől sem lehet elvárni, hogy normális ésszel szeresse az áldozatát,
toleráns legyen a saját tettével szembenállókkal. Ezt képtelenség. Az igazi
toleranciát azonban igen, a múlt valós megértését, szembenézést avval, s főként
a tanulságok levonását, különösen azon fiatal generáció tagjai között, akik már
se nem áldozatok, se nem bűnösök, hanem a történelmet tanulni akaró új fiatalság.
Nem véletlen, hogy a korszerű történelemtanítás két alapvető módszertani elve: a
korhűség és a kor-megelevenítés. Ez a történelmi megismerés az alapja a
valóságos toleranciának.
A Soával kapcsolatos tanártovábbképzés
további fórumain kiviláglott, hogy az emléknapok egyik alapvető követelménye a
régi reflexektől való megszabadulás. A megfelelő előkészítés és lebonyolítás
alapja a diákság lehető legnagyobb arányú bevonása, öntevékenységének
kibontakoztatása. Az első emléknapokon a legtöbb eredményre azokban a
tanintézetekben jutottak, ahol a témáról közvetlen beszélgetések folytak. Ahol a
diákok megfogalmazhatták viszonyulásukat, akár ellenérzéseiket, ismerethiányukat is
bevallva a modernkori népirtás történéseihez és az azokhoz kötődő lelkiismereti
kérdésekhez.
Az előbbiek a tanártovábbképzésre is érvényesek. A legtöbb résztvevő a
szemináriumoktól igen sokat várt: a holokauszt történetéről minél több új
ismeretet, irodalmi tájékozódásához, a szemléltetéshez (dokumentumfilm, játékfilm
stb.) eligazítást, a történeti feldolgozáshoz, az emléknap előkészítéséhez és
lebonyolításához pedagógiai, módszertani segítséget és sorolhatnák tovább.
Emiatt új tematikák, továbbfejlesztett segédanyagok készültek, megjelentetésükhöz
a Phare Demokrácia Program, a Nemzeti Kulturális Alap és az Oktatási Minisztérium
nyújtott segítséget.
Az új, 5-6 íves kiadványok a munkaszolgálat, az auschwitzi-mauthauseni-guseni
deportáció, a budapesti nyilaskeresztes terror, az 1944 novemberi komáromi
deportálás, a háborús embermentés történetéről adnak összefoglalást, egyben
forrásokat, ajánlásokat. Azzal a céllal készültek, hogy segítségükkel a Soá
eseményei a tanintézeti munkában elemezhetők, könnyebben feldolgozhatók legyenek. A
tanárok - mint felhasználók - támogató, elismerő véleménye alapján a kiadványok
közreadása folytatódik. Véleményük szerint a megrázó, erkölcsileg elítélendő
részletek felszínre hozása segíti az évtizedes elfojtásokból is fakadó
feszültségek, előítéletek oldását.
Ezek a társadalmi kereretek
természetszerűleg érvényesülnek az ORZSE esetében is. A Soá történeti
feldolgozásában még óriási tennivalók vannak. Ezekből véleményem szerint az ORZSE
tanári karának, hallgatóinak részt kell vállalnia, az intézményben született
tudományos és oktatási munka eredményeit - mintegy visszahatásként - közzé kell
tennie, vissza kell csatolnia.
Legnagyobbrészt feltáratlan a hit erejének megmutatkozása, hatása a Soá eseményei
során: a magyarországi vidéki gettók felállítása és működtetése, a
bevagonírozás és a kiszállítás okozta szenvedések, a koncentrációs tábori
fogság, a kényszermunka idején. Pedig sokaknak az ima, a hitbéli összetartozás adott
erőt és kitartást. Kutatásaink közben arról is találtunk adatokat, milyen súlyos
büntetéseket szabott ki az SS a pénteken vagy más ünnepek idején imádkozó
zsidókra.
De feltáratlan a Soá időszakában, a nyilaskeresztes terror idején a zsidóknak a
fővárosi vagy vidéki zsidó templomokban történt elkülönítésének,
internálásának, deportációhoz való összegyűjtésének története, híveik előtt
a rabbik változatos magalázása, ahogy megíratlan a Kamenyec-Podolszkij-i deportáció
előtti templomi internálások históriája is. A fővárosban a Dohány utcai, a Rumbach
Sebestyén utcai, a Páva utcai, a volt Aréna úti, a Bocskay úti templomok sajnos a
fenti intézkedéseket megszenvedték, és volt, ahol munkaszolgálatos szolgálati helyet
is működtettek. Ezek történetét kutatni és megörökíteni szükséges.
Többet tudunk az ORZSE mai épületének 1944. évi históriájáról, méltatlan
igénybevételéről, a benne működtetett Ubrizsy-féle internálótáborról, egyben a
deportálás egyik előszobájáról. Mégsem eleget, itt is - akár szakdolgozatok,
doktori értekezések készítésének keretében folytatandó - kiterjedt kutatásokra,
új publikációkra lenne szükség. Idővel talán lehetőség nyílik széleskörű
feldolgozásra - több tucatnyi visszaemlékezés is fennmaradt -, a történtek
kiállítás keretében való bemutatására, dokumentálására is.
Az ORZSE kebelében folyó tudományos munkából, de az oktatásból sem maradhat ki a
zsidó hősiesség feldolgozása, bemutatása, a hallgatók lelkiségébe való
beültetése. Nincs szükség hamis mítoszokra, újkeletű hősgyártásra. De igencsak
indokolt, hogy több figyelem irányuljon a zsidó asszonyok, családanyák odaadó
kitartására, akikből sokan - egészen a gázkamráig - gondozták a családjukat.
Sokszor a férfiakat is meghaladó példát mutattak a kényszermunka embertörlő
robotjában, a gyalogmenetek, halálmarsok idején.
Igen jelentős feladatokat látunk a zsidó
önvédelem, a cionista ellenállás történetének feldolgozásában, az oktatásba
való bevitele terén. Az SS ellenében Komoly Ottó, dr. Kasztner Rezső és társaik
jelentős ellenállást fejtettek ki. A külföldről menekült zsidók ezreit már
1942-től segítették, 1944-ben közel 17000 magyar zsidót megmentettek a halálból.
Budapesten Komoly Ottó teljes tekintélyével, sok utánjárással és önzetlenséggel
zsidó árva gyermekek ezreit oltalmazta, míg a nyilasok elhurcolták és megölték.
Több figyelmet érdemel a halucok, a cionista fiatalság tetteinek feldolgozása és
megörökítése, a fővárosi Vadász utcai ún. Üvegház ellenállói sok leleménnyel
végzett tevékenységének, helytállásának a magyar zsidóság, a fiatal generációk
kollektív emlékezetébe való rögzítése is.
A Soá történeti és oktatásbeli következményeire, a soronlévő feladatokra utalva
az ORZSE-nak feladata van az elpusztított zsidó családok, emberek arcának
bemutatásában is. Az oktatás országos tapasztalatai arra mutatnak, hogy csak az
áldozat emberi arcának bemutatásával lehet érzékeltetni, valamennyire megragadni
mindazt, ami elhamvadt, örökre elveszett a birkenaui krematóriumok tüzében. Ha
tanítványainkat közelebb akarjuk hozni a Soá, mint zsidó katasztrófa
megismeréséhez, a zsidó ember arcát, életét kell megmutatni neki, amely jellemezte
őt, mielőtt az iparszerűen megvalósított népirtás áldozata lett. A ma még
feltárható magyarországi közösségi és családi zsidó hagyományok, a zsidó
kulturális örökség megmentése természetesen az előbbiekhez tartozik.
Az ORZSE keretein belül is érvényes, hogy a zsidóságot ért modernkori
diszkrimináció, a kirekesztés, a faji alapon folyt üldöztetés és népirtás
történetének intézeti oktatása és feldolgozása elengedhetetlen. A tanári kartól
kiinduló új megközelítéseknek, a nevelésnek arra kell irányulnia, hogy a Soá
tapasztalatainak ébrentartása, érzelmi átélése a hallgatókat hozzásegítse az
elhárítás kialakításához a meg-megújuló gyűlölet, az emberi szabadságjogokat
korlátozó, elembertelenítő, kirekesztő eszmékkel, a hozzájuk kapcsolódó
törekvésekkel szemben.
Az ORZSE-ben folyó új, önálló megoldásokra törekvő oktatásban és nevelésben a
diktatúrák manipulációinak, az általuk hirdetett ordas, pusztító eszméknek,
valamint az azok jegyében végrehajtott tetteknek a leleplezése komplex feladat. Az
intézet rangos hagyományai, a kollégák kiemelkedő felkészültsége alapján úgy
véljük, hogy megoldható, ahogy a Soá interdiszciplináris úton való feldolgozása
is.
|
