Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Oláh János főiskolai docens:
Fiatalkori kirándulások a zsidó misztikus filozófiába
Lukács György és Martin Buber találkozása a hászidizmussal


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "TALÁLKOZÁSOK.." volt. (Debrecen, 2004. május 7 - 9.)


Mielőtt szó esnék Lukács György és Martin Buber fiatalkori kirándulásairól és találkozásáról a hászidizmussal, néhány mondatban összefoglalnám a hászidizmus lényegét, a 20. század elejének meglátásait e sajátos zsidó gondolkodásmódról.

Tehát a hászidizmus - erősen leegyszerűsítve - egy misztikus és érzelmi elemekre építő zsidó vallási mozgalom. A 18. század közepétől eredeztethető Jiszráél ben Eliézernek, - akit Báál-Sém Tov-nak (a Jó Név-Urá-nak, az isteni név tudójának, röviden: BEST-nek) neveztek hívei - a tevékenysége nyomán. Érzelmes, misztikus tanításaival, csodálatos gyógyításairól szóló legendáival gyorsan hírnévre tett szert. Elutasította az aszkézist és a már hosszú évszázadok óta meghatározó, uralkodó rabbinikus hagyományt. Hirdette, hogy Isten minden létezőben jelen van.

Legfontosabb értéknek a vallásos örömöt, a jámbor hitet és a jócselekedetek gyakorlását tekintette. Az ember - szerinte - ily módon egyesülhet Istennel, így minden, ami örömöt szerez, vallási rangra emelkedhet.

A hászid közösségek tanítóikat: a rebbéket, a cádikokat, természetfeletti erővel, az Istennel való közvetlen érintkezés képességével felruházottnak hitték. Hitük szerint az a cádik, aki Istennel teljesen és közvetlenül az állandó szeretetben, ragaszkodásban (devekut) egyesül.

A hászidizmus irodalmi műveinek - melyből következtetni lehet a hászidizmus lényegére - egyik első összegyűjtője, rendszerezője és publikálója éppen Martin Buber volt a 20. század elején.

Most röviden, egypár mondat erejéig a hászidizmus tanításáról, filozófiájáról:
"Tanításai arra irányultak, hogy a vallásos megnyugvásért küzdő ember eloldja a komor aszkézist, amely ránehezedik a lélekre és megakadályozza Istenhez való boldog szárnyalásában.

Az élet legfőbb feladatául a harmonikus örömérzésben való megtisztulást hirdeti a hászidizmus. Ezt csak belső lelkesedéssel (hitlahavut) éri el az ember és csak úgy, ha olyan fokig forralja fel eksztázisát, hogy az anyagias indulatok kiolvadnak belőle és szinte személytelennek érzi magát.

Az individuális léttől való eloldást nem az anyagi életöröm élesebb átérezhetése végett követeli a hászidizmus, hanem azért, hogy az általa az igazi vallásosságba tisztulhasson az ember. A hászid az avodában (szolgálat) teljesíti meg ezt a megtisztulást.

Az avodá, amelyben az élet köznapi tevékenysége is magasabb jelentőséget nyer és az istentisztelettel harmonikusan összeforr, értelmét a lelki elmélyülésből (kaváná) nyeri és szent cselekedetté is ez avatja (...)
A hásszideus világszemlélet kardinális alapelve, hogy az egész természet eloldhatatlan Istentől, nem csak eszmei, de materiális jelenségeiben is. Minden szerves és minden szervetlen életben Istennek elszórt szikrái (neciot) működnek, még a legrútabb és legalacsonyabb dolgok is a necicottól élnek. Gyűlölni és megvetni már ezért sem szabad semmit sem.

Az alacsonyabbrendű dolgokba hullott isteni szikrák méltatlan helyzetükben is megtartják isteni természetüket és az Istenhez tartoznak, bárha attól időlegesen elszakadtak. Visszaömlésüket megváltásnak érzi az istenség, és az istenlélek (Sehina) megváltását ilyenformán az ember segítheti elő, ha egyforma szeretettel arra törekszik, hogy minden teremtett dologban zavartalanul működhessen az Isten természete, mert kelyhükből csak akkor térnek vissza ősforrásukhoz az isteni szikrák, ha hivatásukat teljesítették (...)

A hászidizmus új életformákkal gazdagította a zsidóságot, megszínesítette a költészetét, kimélyítette lelki életét..."(1) -írja az 1929-es kiadású Zsidó lexikonban maga a szerkesztő: Ujvári Péter.

    Most pedig néhány mondatban Lukács Györgyről:
1885. április 13-án született, jómódú, nagypolgári zsidó családban. 1902-től joghallgató Budapesten. 1906-1907-ben Berlinben tanult, doktori szigorlatot 1906-ban tett Kolozsvárott. 1909-ben a bölcsészdoktori, majd a Der junge Hegel című monográfiájáért a filozófiatudományok doktora címet kapta meg Berlinben. 1910-ben jelent meg első könyve, a Lélek és formák című esszégyűjtemény. 1911-ig többnyire Berlinben, 1912-től kisebb megszakításokkal öt esztendőn keresztül Heidelbergben élt.
1917 novemberében Budapestre költözött, a következő év decemberében belépett a KMP-be (Kommunisták Magyarországi Pártja).
1919 februárjától az illegális párt KB (Köponti Bizottság) tagja, március 1-től a Vörös Újság egyik szerkesztője.
1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásától helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-tól népbiztos, május-júniusban pedig a Vörös Hadsereg egyik hadosztályának politikai biztosa volt.
A Tanácsköztársaság bukása után az illegális KMP megszervezése céljával itthon maradt, de Korvin Ottó letartóztatása után kénytelen volt menekülni. 1920-tól a párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja. 1921 októberében a frakcióharcok következtében Landler Jenővel együtt kiléptek a KMP KB-ból. 1924 júniusában, a Komintern V. kongresszusa után, amikor a szociáldemokráciát a fasizmus egyik irányzatának minősítették, Lukácsot "jobboldali revizionistának" bélyegezték.

Körülbelül eddig érdekes témánk szempontjából Lukács György életútja. Biográfusait nemcsak igen terjedelmes és sokrétű életműve foglalkoztatja, hanem az az út is, amelyet a gazdag nagypolgári család fia a klasszikus német filozófiától indulva a totalitárius kommunista rendszerekben végigjárt, felváltva vagy éppen egyszerre viselve az autonóm gondolkodónak és az ideológiai-politikai közélet résztvevőjének szerepét.
Filozófiatörténeti és irodalmi kritikája gyakran kíméletlen, azonban tagadhatatlan, hogy az elsők között lépett túl a marxizmus dogmáin, és annak számos problémájához az ő művei vezetnek közelebb. Most megpróbáljuk majd egy fiatalkori "kirándulását és találkozását" nyomon követni egy eleddig kevésbé kutatott irányban.

De mielőtt ezt megtennénk Martin Buberről is kell szólnunk.

    Martin (Mordeháj) Buber 1878. február 8-án született Bécsben. Asszimilált zsidó szülők gyermeke, apja: Karl Buber mezőgazdász volt, kit felesége elhagyott, s így a gyermeket a nagyszülők nevelték hároméves korától kezdve Lembergben (ma Lviv, Ukrajna). A nagyapa: Solomon Buber (1827-1906) életét a midrások - a T'náh könyveihez készült magyarázatok - kritikai kiadásának szentelte. Nagyapjától tanult meg héberül és ő vezette be a zsidó hagyományba, bár a fiatal Buber jobban vonzódott Schiller költeményeihez, mint a Talmudhoz.

A gimnáziumot Lembergben végezte, majd Bécsben, Berlinben, Lipcsében és Zürichben járt egyetemre, ahol főleg filozófiát és művészettörténetet hallgatott. Doktori disszertációjában (Bécs, 1904) a misztikus gondolkodók individuáció-elméletét elemezte, bár szellemére ekkor már leginkább Nietzsche hatott nihilizmusával és a modern kultúra kritikájával.

A nietzschei hatás - a gyökerekhez való visszatérés és az egészségesebb kultúra igénye - tükröződött Buber cionizmus felé fordulásában is. Theodor Herzl felkérésére 1901-ben a Die Welt c. cionista hetilap szerkesztője lett, de még ez évben - mivel más nézeteket vallott mint Herzl - lemondott posztjáról.

1902-ben megalapította és vezette a Jüdischer Verlag nevű rangos könyvkiadót. 1916-ban hozta létre a havonta megjelenő Der Jude c. folyóiratot, melyet 1924-ig szerkesztett, s amely a német nyelven olvasó zsidó értelmiség központi orgánuma lett. "Legfőbb jelentősége a hászidizmus tanításainak bemutatása (többek között Baal-Sém Tov és Náhmán rabbi példáin) és filozófiai értelmezése (neohaszidizmus), amely nagy hatást gyakorolt a 20. század első felének filozófiájára és irodalmára. Vallásfilozófiájának lényege szerint a zsidó vallás felszólítás az egyén számára az Istennel folytatott párbeszédre, hogy megtalálja az igazságot s az élet értelmét.

Véleménye szerint az emberi egzisztencia az én-te viszonyban valósul meg, azaz dialogikus egzisztencia. Buber dialogikus filozófiája jelentős hatást gyakorolt a perszonalizmus különféle irányzatainak kialakulására."(2) -írja Buberről a Magyar Nagylexikon.

    Nos, akkor először szóljunk Lukács György "találkozásáról" a hászidizmussal. Az általunk Lukács Györgyként ismert személyt születését követően Löwinger Bernát György néven jegyezték be a pesti Izraelita Hitközség anyakönyvébe. Ebből kiderül, hogy a születése utáni nyolcadik napon felvételt nyert "Ábrahám szövetségébe", elvégezték a brit-milát, a circumcisiót a zsidó vallási előírásoknak megfelelően, és a Berl nevet kapta ezek után.

Gyermekkorában a zsidó hagyományok megtartása magától értetődő volt, amint ezt Lukács a Megélt gondolkodás című 1989-ben megjelent feljegyzésében olvasható: "Tiszta zsidó családból (...) Epizódszerűen, mint protokoll a gyerekkori életet befolyásolta: társadalmi részvétel ismerősök házasságán, temetésén, szertartásokon. Mivel magán a héber nyelven nem feküdt hangsúly, gyerek számára ez minden tartalom nélküli, tisztán "protokollszerű" (kalap a templomban, elfeledve, hogy ott olvasott és énekelt szövegek egyáltalán értelmesek lehetnek). Ezzel a vallás a szokásos társadalmi életbe való besorolása." Lukács itt azt sorolja fel, amit nem csinált, és ezzel elárulja a zsidó hagyományoktól való eltávolodás mely lépéseit mikor és hogyan tette meg.(3)

Lukács György ifjúkorában minden tekintetben a "kor gyermeke" volt, azé a koré, mely lehetővé tette az általános modernizáció kapcsán a mobilitást, mind fizikai, mind társadalmi értelemben.

Lukács Berlinbe ment tanulni, Firenzében mint író kívánt letelepedni, Heidelbergben pedig habilitálni szeretett volna. Az asszimiláció egyes lépései - a gazdasági siker, az intellektuális karrier, a névváltoztatás (Löwingerből Lukácsra 1890-ben), a nemesi cím (1899-től szegedi előnévvel szegedi Lukács), a kikeresztelkedés (Lukács György ágostai evangélikus hitvallásra konvertált 1907-ben) - a Lukács/Löwinger családban paradigmatikusan figyelhetőek meg.

Lukács 1918-ig az adott társadalmon belül próbált helyet találni: megnyerte a Kisfaludy Társaság díját, jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen, doktori képesítést szerzett, színházat és folyóiratot alapított, publikált stb.

Az 1910-es évek elején Lukács megtalálta, vagy legalábbis megtalálni vélte önazonosságát, "újzsidóságát", amint azt a később katolikussá (majd kommunistává) lett Balázs Béla, akkor még a zsidó Bauer Herbert írta Naplójában: "Gyuri új nagy filozófiája: a messianizmus. A homogén világ mint megváltási cél. A művészet a luciferi "jobban csinálás". A világ homogénné látása annak megváltódási processzusa előtt. Gyuri nagy fordulója az etika felé. Ez lesz életének és munkájának centruma (...) Gyuri felfedezte és vallja magában a zsidót ! Ősök keresése. A hászidok szektája. Báál-Sém. Most már ő is meglelte őseit és fajtáját (...) Gyuri elmélete a most kialakuló zsidó típusról, az antiracionális aszkétikumról, arról, amelyik ellentéte mindannak, amit ma "zsidósnak" szoktunk nevezni."(4)

A Balázs által 1913 nyarán megfigyelt fordulat előtörténete azonban 1911-re datálható. Ez évben Lukács publikált egy recenziót az általa alapított Szellem című folyóiratban Zsidó miszticizmus címmel. Két könyvről ír. Mindkettőt Martin Buber jegyzi. Az egyik a Die Geschichte des Rabbi Nachman (Rabbi Náhmán története) a másik a Die Legende des Baalschem (Báál-Sém legendája). Lukácsban e két könyv mély nyomokat hagyott és bizonyítékot látott arra, hogy van egy élő és eleven zsidó hagyomány is. A zsidó miszticizmust két másik mozgalommal, a német reformációt és a spanyol ellenreformációt követő miszticizmussal állítja párhuzamba. Közben kiemeli a hászidizmus néhány jellemző vonását, miszerint a misztika nincs valláshoz kötve és hogy Báál-Sém meglehetősen szabadon értelmezi a zsidó vallást. Így például a túlvilággal és a halál utáni élettel egy olyan témát tárgyal, amelyet a zsidó hagyományban elhanyagoltak. A lélekvándorlásról van szó és annak etikai értelmezéséről, s Lukács számára döntő a bennük található ígéret.

Ez lehetett az egyik oka, hogy miért került be ez a szöveg a Szellem című folyóiratba, amelynek megfogalmazott célja egy "új metafizika" megteremtése lett volna.

Lukács szerint a hászidizmus bizonyíték arra, hogy a zsidóság nemcsak szellemes zsurnalizmust, hanem metafizikát is tud szülni: "Legfőbb érdemük ezeknek a könyveknek, hogy véget vetnek annak a jogosnak látszó előítéletnek, mintha a zsidóság metafizikai forrása az újkorban kiapadt volna, mintha csak "éleselméjű, szellemes" gondolkodókat bírna produkálni, de nem őserejű teremtő genie-ket."(5)

Lukács számára a zsidó miszticizmus nem holmi fellángolás volt csak, hanem tartós jelentőséggel bírt. "Dosztojevszkijről írandó könyvéhez készült jegyzeteiben (1915) Buber két említett könyvén kívül Lukács a következő könyvekre is hivatkozik: Abelson J.: Zsidó misztika (1913), Peter Beer: A zsidók fennállt és fennálló szektáinak története, tanai és véleményei és a kabbala titkos tana (1822-1823), Micha Josef bin Gorion: A zsidók legendái (1913-1914), Adolphe Franck: A kabbala (1843) és Papus: A kabbala (1903).

Ezeket a könyveket a budapesti Lukács-archívumban őrzött számlák tanúsága szerint Lukács 1914-15-ben megvásárolta. Ha ezek az olvasmányok nem is hagytak egy elkészült művében sem filológiailag kimutatható nyomot, Lukács mégis intenzíven foglalkozott a zsidó misztikus hagyománnyal, és kialakított egy sajátos nyelvezetet - Luciferrel, a Isten által elhagyott földdel, bűnnel, Jeruzsálem föl nem építésével, szentséggel és a Messiás eljövetelével -, hogy korát meg tudja érteni.

Ha Lukács látszólag ezen az úton nem is ment tovább, ennek a világlátásnak a szimbolikus jelentősége számára döntő volt, mert meghatározta a háború által elpusztított világ képét."(6)

A másik fontos momentum, adalék Lukács hászidizmushoz, a zsidó misztikához való vonzódásához a Martin Buberrel folytatott levelezése, mely 1911-ben kezdődött (láttuk, hogy Lukács ekkor kezd komolyan foglalkozni a hászidizmussal!) és az utolsó ismert levélváltás kettejük között 1921-ben történt (tudjuk, hogy Lukács ekkor már más "vallást" vall, melyhez élete végéig hű marad).

    Most pedig néhány villanás Martin Buber hászidizmusáról.
Buber 1904 körül kezdett foglalkozni a kelet-európai hászid közösségek elbeszélő hagyományaival, mélyebb gondolataival.
Németre fordította, vagy németül megírta a hallott, vagy olvasott történeteket. Az első gyűjteményes kötetét 1906-ban adta ki, Die Geschichte des Rabbi Nachman címmel.
Ezt követte 1908-ban a Die Legende des Baalschem. A hászidizmussal való foglalkozása nagyban közrejátszott zsidóság-képének kialakításában is, amint ez az 1911-ben publikált Drei Reden über das Judentumból (Három beszéd a zsidóságról) című művéből világosan kiderül. "Amíg más népeket szubjektíve a vér ereje, objektíve pedig a közös nyelv, az életforma és a közös haza tart össze, addig a zsidóság esetében e két oldal elvált egymástól. Ezeknek az elemeknek újra egyesülniük kell, hogy felélesszük magunkban a zsidóságot - mondja Buber -, s hogy ezáltal megtaláljuk az élet egységét, melynek középpontjában a megszentelt mindennapok cselekedetei s egy szebb jövő kilátása áll."(7)
Zsidó vonatkozású irodalmi munkásságán kívül Buber a Lukáccsal folytatott levelezés idején (1911-1921) foglalkozott a nem zsidó misztikával is. Hans Kohn azt írja, hogy "az természetes következménye volt a judaizmus új értelmezésének, melyet Buber a hászidizmus hatására alakított ki. Buber vonzalma a hászid misztikához és a zsidó mítoszvilághoz felkeltette érdeklődését az általános spirituális magatartások és a zsidó vallástól függetlenül felfogott Isten-ember kapcsolatok iránt."(8)

    E kis kitérő után ma már megállapíthatjuk, hogy a levelezés nem sokat árul el a két szellemi nagyság mélyebb gondolatairól, viszonyukról, bár Michael Löwy azt írja, hogy a levelekből "meglepően meleg barátság és megértés"(9) árad. Felettébb érdekes és elgondolkodtató, hogy az a Lukács aki megírja a Geschichte und Klassenbewusstsein (Történelem és osztálytudat - 1923), a Lenin: Tanulmány gondolatairól (1924), A marxista filozófia feladatai az új demokráciában (1947) stb. műveket, egy időben vonzódott a vallásos gondolatokhoz és levelezett is "egy olyan reputációjú gondolkodóval, mint Buber, az vonzalma komolyságát bizonyítja."(10)
1911-ben, mikor Lukács első levelét megírja Buber már jó nevű, hírneves író volt az intellektuális körökben. Nevét elsősorban a vallástudományokkal asszociálták, de a miszticizmushoz és mítoszokhoz fűződő viszonya is közismert volt. Grete Schaeder szerint ez kora életérzéséből fakadt.(11)

Amikor az első levélváltásra sor kerül 1911-ben, akkor Buber már útban volt a hászidizmustól a dialógus élet fogalma, Lukács pedig a forradalmi gondolatok, a kommunizmus felé, bár ez még nem volt nyilvánvaló és még több év választotta el ettől. Buber Mein Weg zum Chassidismus című műve már mögötte volt ekkor, bár csak 1917-ben publikálta; Lukács Mein Weg zu Marx című műve pedig még előtte állt. Buber a tökéletes ember lényegét kereste, Lukács pedig az ideális társadalom fogalmát.(12)

Lukácsot kommunistává válása után (1918) is foglalkoztatták a filozófia morális problémái, hiszen saját leírása szerint azért ölelte magához a marxizmust, mert azt etikailag érezte kötelezőnek.(13)

"Ahogy teltek az évek, egyre nehezebben értette volna meg egymást Lukács és Buber. Buber, a lélek embere, kevés vonzalmat érzett volna a Történelmi Materializmus Kutatóintézetével, melyet Lukács, mint a kommunista Magyarország rövidéletű közoktatásügyi népbiztosa alapított 1919-ben.

Lukács pedig ellenszenvesnek találta volna Buber támadásait, melyeket a marxizmus elmélete és gyakorlata ellen intézett. Hiszen Buber vezéreszméje a Wirklichkeit, Lukácsé pedig a Realismus volt, s e két fogalom aligha találkozhat. Buber irreálisnak ítélte volna Lukács realizmusát. Lukács viszont Buber valóságát találta volna valótlannak. 1921-ben még leveleztek ugyan, de ezután semmiféle levélváltásról nem tudunk.

Két dolog azonban mégis összekapcsolja e zseniális emberek életét. Mindketten megkapták a Goethe díjat. Mindkettőjük életének fő-, (avagy jelentős, későbbi pályájukat alapvetően meghatározó) műve a Történelem és osztálytudat és az Ich und Du (Én és Te), amely heves vitákat szított politikusok és vallási gondolkodók között, ugyanabban az évben, 1923-ban látott napvilágot"(14) a hászidizmussal való találkozásaik után.


Jegyzetek

1 Ujvári Péter szerk.: Zsidó lexikon (A Zsidó lexikon kiadása - Bp. 1929. pp. 165-166)
2 Magyar Nagylexikon 4. kötet (Akadémiai - Bp. 1995. pp. 626-627)
3 Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat 2000/2. p. 21)
4 Balázs Béla: Notes from a Diary (1911-21)
(In: The New Hungarian Quaterly, XIII. no/1972/47. p. 124)
5 Idézi: Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat 2000/2. p. 23)
6 Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat 2000/2. p. 23)
7 Stemberger, Günter: A zsidó irodalom története (In: Osiris - Bp. 2001. pp. 175-176)
8 Kohn, Hans: Martin Buber: Sein Werk und seine Zeit (In: Melczer, 1961. p. 86)
9 Löwy, Michael: Georg Lukács-From Romanticism to Bolshevism (In: N.L.B. 1979. p. 94)
10 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p. 525)
11 Schaeder, Grete: Martin Buber: Hebräischer Humanismus
(In: Vandenhoeck and Ruprecht, 1966. p. 91)
12 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p. 528)
13 Idézi: Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. pp. 528-529)
14 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p. 529)

A felhasznált irodalom


Balázs Béla: Notes from a Diary (1911-21)
(In: The New Hungarian Quaterly, XIII. no/1972/47)
Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig
(Scientia Humana Társaság - Bp. 1994)
Buber, Martin-Biographie (http:\\www.buber-gesellschaft.de/Biographie/biographie.html)
Buber, Martin: Der Weg des Menschen nach der Chassidischer Lehre (1948)
Buber, Martin: Die chassidisch Botschaft
(In: Buber, Martin: Werke III. Den Haag, p.739 skk.)
Buber, Martin: Die chassidischen Bücher (1927)
Buber, Martin: Die Erz(hlungen der Chassidim (Manesse Verlag - Zürich, 1949)
Buber, Martin: Hasidism (1948)
Buber, Martin: Találkozás / Önéletrajzi részletek (In: Liget 1989/3. pp. 108-113)
Catanne, M.: A bibliography of Martin Buber's works (1958)
Cohn, M.-Buber, R.: Martin Buber, a bibliography of his writings, 1897-1978 (1980)
Friedman, M.: Martin Buber's Life and Works 1-3 (1984)
Gáspár Csaba László: Martin Buber: Én és Te (In: Múlt és Jövő 1990/1. pp. 23-26)
Gedő Simon: Martin Buber
In: IMIT Évkönyv 1931 / Kiadja: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat - Bp. 1931. pp. 163-187)
Horváth Pál: Kutatás és szövegkritika (http:\\www.uniworld.hu/vt/phen/hp_kut.htm)
Kiss Endre: A "k.u.k. világrend" halála - Bécsben (Magvető - Bp. 1978. pp. 156-158)
Kohn, Hans: Martin Buber: Sein Werk und seine Zeit (In: Melczer, 1961. p. 86)
Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat 2000/2. pp. 20-23)
Levinson, N. P.: Martin Buber. Ein jüdischer Denker und Humanist (1966)
Löwy, Michael: Georg Lukács: From Romanticism to Bolshevism (N.L.B. 1979)
Lukács György élete képekben és dokumentumokban.
Kiadta: Fekete Éva-Karádi Éva (Corvina - Bp. 1980)
Lukács György levelezése. Kiadta: Fekete Éva-Karádi Éva (Magvető - Bp. 1981)
Magyar Nagylexikon 4. kötet (Akadémiai - Bp. 1995. pp. 626-627)
Martin Buber emlékezete (http:\\www.galilei.hu/rajzolat/mt-98-12-15.htm)
Martin Buber: Hasszid történetek 1-2 (Atlantisz - Bp. 1995)
Mészáros István: Lukács' Concept of Dialetic with Biography.
Bibliography and Documents (Merlin Press, 1972)
Poszler György: Az évszázad csapdái / Tanulmányok Lukács Györgyről
(Gyorsulós idő - Bp. 1986)
Schaeder, Grete: Martin Buber: Hebräischer Humanismus (Vandenhoeck and Ruprecht, 1966)
Schilp, P. A.-Friedman, M.: The Philosophy of Martin Buber (1967)
Stemberger, Günter: A zsidó irodalom története (In: Osiris - Bp. 2001. pp. 175-176)
Ujvári Péter szerk: Zsidó lexikon (A Zsidó lexikon kiadása - Bp. 1929. pp. 165-166)
Vermes Pamela. A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. pp. 525-538)
Vermes, Pamela: Buber on God and the perfect man (Scholar Press, 1980)

Vissza a TUDOMÁNY-hoz