Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "TALÁLKOZÁSOK.." volt. (Debrecen, 2004.
május 7 - 9.)
Mielőtt szó esnék Lukács György és Martin Buber fiatalkori kirándulásairól
és találkozásáról a hászidizmussal, néhány mondatban összefoglalnám a
hászidizmus lényegét, a 20. század elejének meglátásait e sajátos zsidó
gondolkodásmódról.
Tehát a hászidizmus - erősen leegyszerűsítve - egy misztikus és
érzelmi elemekre építő zsidó vallási mozgalom. A 18. század közepétől
eredeztethető Jiszráél ben Eliézernek, - akit Báál-Sém Tov-nak (a
Jó Név-Urá-nak, az isteni név tudójának, röviden: BEST-nek)
neveztek hívei - a tevékenysége nyomán. Érzelmes, misztikus tanításaival,
csodálatos gyógyításairól szóló legendáival gyorsan hírnévre tett szert.
Elutasította az aszkézist és a már hosszú évszázadok óta meghatározó, uralkodó
rabbinikus hagyományt. Hirdette, hogy Isten minden létezőben jelen van.
Legfontosabb értéknek a vallásos örömöt, a jámbor hitet és a jócselekedetek
gyakorlását tekintette. Az ember - szerinte - ily módon egyesülhet Istennel, így
minden, ami örömöt szerez, vallási rangra emelkedhet.
A hászid közösségek tanítóikat: a rebbéket, a cádikokat, természetfeletti
erővel, az Istennel való közvetlen érintkezés képességével felruházottnak
hitték. Hitük szerint az a cádik, aki Istennel teljesen és közvetlenül az állandó
szeretetben, ragaszkodásban (devekut) egyesül.
A hászidizmus irodalmi műveinek - melyből következtetni lehet a hászidizmus
lényegére - egyik első összegyűjtője, rendszerezője és publikálója éppen Martin
Buber volt a 20. század elején.
Most röviden, egypár mondat erejéig a hászidizmus tanításáról, filozófiájáról:
"Tanításai arra irányultak, hogy a vallásos megnyugvásért küzdő ember eloldja
a komor aszkézist, amely ránehezedik a lélekre és megakadályozza Istenhez való
boldog szárnyalásában.
Az élet legfőbb feladatául a harmonikus örömérzésben való megtisztulást hirdeti a
hászidizmus. Ezt csak belső lelkesedéssel (hitlahavut) éri el az ember és
csak úgy, ha olyan fokig forralja fel eksztázisát, hogy az anyagias indulatok
kiolvadnak belőle és szinte személytelennek érzi magát.
Az individuális léttől való eloldást nem az anyagi életöröm élesebb
átérezhetése végett követeli a hászidizmus, hanem azért, hogy az általa az igazi
vallásosságba tisztulhasson az ember. A hászid az avodában (szolgálat)
teljesíti meg ezt a megtisztulást.
Az avodá, amelyben az élet köznapi tevékenysége is magasabb jelentőséget
nyer és az istentisztelettel harmonikusan összeforr, értelmét a lelki
elmélyülésből (kaváná) nyeri és szent cselekedetté is ez avatja (...)
A hásszideus világszemlélet kardinális alapelve, hogy az egész természet
eloldhatatlan Istentől, nem csak eszmei, de materiális jelenségeiben is. Minden szerves
és minden szervetlen életben Istennek elszórt szikrái (neciot) működnek,
még a legrútabb és legalacsonyabb dolgok is a necicottól élnek. Gyűlölni és
megvetni már ezért sem szabad semmit sem.
Az alacsonyabbrendű dolgokba hullott isteni szikrák méltatlan helyzetükben is
megtartják isteni természetüket és az Istenhez tartoznak, bárha attól időlegesen
elszakadtak. Visszaömlésüket megváltásnak érzi az istenség, és az istenlélek
(Sehina) megváltását ilyenformán az ember segítheti elő, ha egyforma szeretettel
arra törekszik, hogy minden teremtett dologban zavartalanul működhessen az Isten
természete, mert kelyhükből csak akkor térnek vissza ősforrásukhoz az isteni
szikrák, ha hivatásukat teljesítették (...)
A hászidizmus új életformákkal gazdagította a zsidóságot, megszínesítette a
költészetét, kimélyítette lelki életét..."(1) -írja az
1929-es kiadású Zsidó lexikonban maga a szerkesztő: Ujvári Péter.
Most pedig néhány
mondatban Lukács Györgyről:
1885. április 13-án született, jómódú, nagypolgári zsidó családban. 1902-től
joghallgató Budapesten. 1906-1907-ben Berlinben tanult, doktori szigorlatot 1906-ban tett
Kolozsvárott. 1909-ben a bölcsészdoktori, majd a Der junge Hegel című
monográfiájáért a filozófiatudományok doktora címet kapta meg Berlinben. 1910-ben
jelent meg első könyve, a Lélek és formák című esszégyűjtemény. 1911-ig
többnyire Berlinben, 1912-től kisebb megszakításokkal öt esztendőn keresztül
Heidelbergben élt.
1917 novemberében Budapestre költözött, a következő év decemberében belépett a
KMP-be (Kommunisták Magyarországi Pártja).
1919 februárjától az illegális párt KB (Köponti Bizottság) tagja, március 1-től a
Vörös Újság egyik szerkesztője.
1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásától helyettes közoktatásügyi
népbiztos, április 3-tól népbiztos, május-júniusban pedig a Vörös Hadsereg egyik
hadosztályának politikai biztosa volt.
A Tanácsköztársaság bukása után az illegális KMP megszervezése céljával itthon
maradt, de Korvin Ottó letartóztatása után kénytelen volt menekülni. 1920-tól a
párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja. 1921 októberében
a frakcióharcok következtében Landler Jenővel együtt kiléptek a KMP KB-ból. 1924
júniusában, a Komintern V. kongresszusa után, amikor a szociáldemokráciát a fasizmus
egyik irányzatának minősítették, Lukácsot "jobboldali revizionistának"
bélyegezték.
Körülbelül eddig érdekes témánk szempontjából Lukács György életútja.
Biográfusait nemcsak igen terjedelmes és sokrétű életműve foglalkoztatja, hanem az
az út is, amelyet a gazdag nagypolgári család fia a klasszikus német filozófiától
indulva a totalitárius kommunista rendszerekben végigjárt, felváltva vagy éppen
egyszerre viselve az autonóm gondolkodónak és az ideológiai-politikai közélet
résztvevőjének szerepét.
Filozófiatörténeti és irodalmi kritikája gyakran kíméletlen, azonban tagadhatatlan,
hogy az elsők között lépett túl a marxizmus dogmáin, és annak számos
problémájához az ő művei vezetnek közelebb. Most megpróbáljuk majd egy fiatalkori
"kirándulását és találkozását" nyomon követni egy eleddig kevésbé
kutatott irányban.
De mielőtt ezt megtennénk Martin Buberről is kell szólnunk.
Martin (Mordeháj) Buber
1878. február 8-án született Bécsben. Asszimilált zsidó szülők gyermeke, apja:
Karl Buber mezőgazdász volt, kit felesége elhagyott, s így a gyermeket a nagyszülők
nevelték hároméves korától kezdve Lembergben (ma Lviv, Ukrajna). A nagyapa: Solomon
Buber (1827-1906) életét a midrások - a T'náh könyveihez készült magyarázatok -
kritikai kiadásának szentelte. Nagyapjától tanult meg héberül és ő vezette be a
zsidó hagyományba, bár a fiatal Buber jobban vonzódott Schiller költeményeihez, mint
a Talmudhoz.
A gimnáziumot Lembergben végezte, majd Bécsben, Berlinben, Lipcsében és Zürichben
járt egyetemre, ahol főleg filozófiát és művészettörténetet hallgatott. Doktori
disszertációjában (Bécs, 1904) a misztikus gondolkodók individuáció-elméletét
elemezte, bár szellemére ekkor már leginkább Nietzsche hatott nihilizmusával és a
modern kultúra kritikájával.
A nietzschei hatás - a gyökerekhez való visszatérés és az egészségesebb kultúra
igénye - tükröződött Buber cionizmus felé fordulásában is. Theodor Herzl
felkérésére 1901-ben a Die Welt c. cionista hetilap szerkesztője lett, de
még ez évben - mivel más nézeteket vallott mint Herzl - lemondott posztjáról.
1902-ben megalapította és vezette a Jüdischer Verlag nevű rangos
könyvkiadót. 1916-ban hozta létre a havonta megjelenő Der Jude c.
folyóiratot, melyet 1924-ig szerkesztett, s amely a német nyelven olvasó zsidó
értelmiség központi orgánuma lett. "Legfőbb jelentősége a hászidizmus
tanításainak bemutatása (többek között Baal-Sém Tov és Náhmán rabbi példáin)
és filozófiai értelmezése (neohaszidizmus), amely nagy hatást gyakorolt a 20. század
első felének filozófiájára és irodalmára. Vallásfilozófiájának lényege szerint
a zsidó vallás felszólítás az egyén számára az Istennel folytatott párbeszédre,
hogy megtalálja az igazságot s az élet értelmét.
Véleménye szerint az emberi egzisztencia az én-te viszonyban valósul meg, azaz
dialogikus egzisztencia. Buber dialogikus filozófiája jelentős hatást gyakorolt a
perszonalizmus különféle irányzatainak kialakulására."(2)
-írja Buberről a Magyar Nagylexikon.
Nos, akkor először
szóljunk Lukács György "találkozásáról" a hászidizmussal. Az
általunk Lukács Györgyként ismert személyt születését követően Löwinger Bernát
György néven jegyezték be a pesti Izraelita Hitközség anyakönyvébe. Ebből
kiderül, hogy a születése utáni nyolcadik napon felvételt nyert "Ábrahám
szövetségébe", elvégezték a brit-milát, a circumcisiót a zsidó vallási
előírásoknak megfelelően, és a Berl nevet kapta ezek után.
Gyermekkorában a zsidó hagyományok megtartása magától értetődő volt, amint ezt
Lukács a Megélt gondolkodás című 1989-ben megjelent feljegyzésében
olvasható: "Tiszta zsidó családból (...) Epizódszerűen, mint protokoll a
gyerekkori életet befolyásolta: társadalmi részvétel ismerősök házasságán,
temetésén, szertartásokon. Mivel magán a héber nyelven nem feküdt hangsúly, gyerek
számára ez minden tartalom nélküli, tisztán "protokollszerű" (kalap a
templomban, elfeledve, hogy ott olvasott és énekelt szövegek egyáltalán értelmesek
lehetnek). Ezzel a vallás a szokásos társadalmi életbe való besorolása."
Lukács itt azt sorolja fel, amit nem csinált, és ezzel elárulja a zsidó
hagyományoktól való eltávolodás mely lépéseit mikor és hogyan tette meg.(3)
Lukács György ifjúkorában minden tekintetben a "kor gyermeke" volt, azé a
koré, mely lehetővé tette az általános modernizáció kapcsán a mobilitást, mind
fizikai, mind társadalmi értelemben.
Lukács Berlinbe ment tanulni, Firenzében mint író kívánt letelepedni, Heidelbergben
pedig habilitálni szeretett volna. Az asszimiláció egyes lépései - a gazdasági
siker, az intellektuális karrier, a névváltoztatás (Löwingerből Lukácsra 1890-ben),
a nemesi cím (1899-től szegedi előnévvel szegedi Lukács), a kikeresztelkedés
(Lukács György ágostai evangélikus hitvallásra konvertált 1907-ben) - a
Lukács/Löwinger családban paradigmatikusan figyelhetőek meg.
Lukács 1918-ig az adott társadalmon belül próbált helyet találni: megnyerte a
Kisfaludy Társaság díját, jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen, doktori
képesítést szerzett, színházat és folyóiratot alapított, publikált stb.
Az 1910-es évek elején Lukács megtalálta, vagy legalábbis megtalálni vélte
önazonosságát, "újzsidóságát", amint azt a később katolikussá (majd
kommunistává) lett Balázs Béla, akkor még a zsidó Bauer Herbert írta Naplójában:
"Gyuri új nagy filozófiája: a messianizmus. A homogén világ mint megváltási
cél. A művészet a luciferi "jobban csinálás". A világ homogénné látása
annak megváltódási processzusa előtt. Gyuri nagy fordulója az etika felé. Ez lesz
életének és munkájának centruma (...) Gyuri felfedezte és vallja magában a zsidót
! Ősök keresése. A hászidok szektája. Báál-Sém. Most már ő is meglelte őseit
és fajtáját (...) Gyuri elmélete a most kialakuló zsidó típusról, az
antiracionális aszkétikumról, arról, amelyik ellentéte mindannak, amit ma
"zsidósnak" szoktunk nevezni."(4)
A Balázs által 1913 nyarán megfigyelt fordulat előtörténete azonban 1911-re
datálható. Ez évben Lukács publikált egy recenziót az általa alapított Szellem
című folyóiratban Zsidó miszticizmus címmel. Két könyvről ír.
Mindkettőt Martin Buber jegyzi. Az egyik a Die Geschichte des Rabbi Nachman
(Rabbi Náhmán története) a másik a Die Legende des Baalschem (Báál-Sém
legendája). Lukácsban e két könyv mély nyomokat hagyott és bizonyítékot látott
arra, hogy van egy élő és eleven zsidó hagyomány is. A zsidó miszticizmust két
másik mozgalommal, a német reformációt és a spanyol ellenreformációt követő
miszticizmussal állítja párhuzamba. Közben kiemeli a hászidizmus néhány jellemző
vonását, miszerint a misztika nincs valláshoz kötve és hogy Báál-Sém meglehetősen
szabadon értelmezi a zsidó vallást. Így például a túlvilággal és a halál utáni
élettel egy olyan témát tárgyal, amelyet a zsidó hagyományban elhanyagoltak. A
lélekvándorlásról van szó és annak etikai értelmezéséről, s Lukács számára
döntő a bennük található ígéret.
Ez lehetett az egyik oka, hogy miért került be ez a szöveg a Szellem című
folyóiratba, amelynek megfogalmazott célja egy "új metafizika" megteremtése
lett volna.
Lukács szerint a hászidizmus bizonyíték arra, hogy a zsidóság nemcsak szellemes
zsurnalizmust, hanem metafizikát is tud szülni: "Legfőbb érdemük ezeknek a
könyveknek, hogy véget vetnek annak a jogosnak látszó előítéletnek, mintha a
zsidóság metafizikai forrása az újkorban kiapadt volna, mintha csak
"éleselméjű, szellemes" gondolkodókat bírna produkálni, de nem őserejű
teremtő genie-ket."(5)
Lukács számára a zsidó miszticizmus nem holmi fellángolás volt csak, hanem tartós
jelentőséggel bírt. "Dosztojevszkijről írandó könyvéhez készült
jegyzeteiben (1915) Buber két említett könyvén kívül Lukács a következő
könyvekre is hivatkozik: Abelson J.: Zsidó misztika (1913), Peter Beer: A
zsidók fennállt és fennálló szektáinak története, tanai és véleményei és a
kabbala titkos tana (1822-1823), Micha Josef bin Gorion: A zsidók legendái
(1913-1914), Adolphe Franck: A kabbala (1843) és Papus: A kabbala
(1903).
Ezeket a könyveket a budapesti Lukács-archívumban őrzött számlák tanúsága szerint
Lukács 1914-15-ben megvásárolta. Ha ezek az olvasmányok nem is hagytak egy elkészült
művében sem filológiailag kimutatható nyomot, Lukács mégis intenzíven foglalkozott
a zsidó misztikus hagyománnyal, és kialakított egy sajátos nyelvezetet - Luciferrel,
a Isten által elhagyott földdel, bűnnel, Jeruzsálem föl nem építésével,
szentséggel és a Messiás eljövetelével -, hogy korát meg tudja érteni.
Ha Lukács látszólag ezen az úton nem is ment tovább, ennek a világlátásnak a
szimbolikus jelentősége számára döntő volt, mert meghatározta a háború által
elpusztított világ képét."(6)
A másik fontos momentum, adalék Lukács hászidizmushoz, a zsidó misztikához való
vonzódásához a Martin Buberrel folytatott levelezése, mely 1911-ben kezdődött
(láttuk, hogy Lukács ekkor kezd komolyan foglalkozni a hászidizmussal!) és az utolsó
ismert levélváltás kettejük között 1921-ben történt (tudjuk, hogy Lukács ekkor
már más "vallást" vall, melyhez élete végéig hű marad).
Most pedig néhány
villanás Martin Buber hászidizmusáról.
Buber 1904 körül kezdett foglalkozni a kelet-európai hászid közösségek elbeszélő
hagyományaival, mélyebb gondolataival.
Németre fordította, vagy németül megírta a hallott, vagy olvasott történeteket. Az
első gyűjteményes kötetét 1906-ban adta ki, Die Geschichte des Rabbi Nachman
címmel.
Ezt követte 1908-ban a Die Legende des Baalschem. A hászidizmussal való
foglalkozása nagyban közrejátszott zsidóság-képének kialakításában is, amint ez
az 1911-ben publikált Drei Reden über das Judentumból (Három beszéd a
zsidóságról) című művéből világosan kiderül. "Amíg más népeket
szubjektíve a vér ereje, objektíve pedig a közös nyelv, az életforma és a közös
haza tart össze, addig a zsidóság esetében e két oldal elvált egymástól. Ezeknek
az elemeknek újra egyesülniük kell, hogy felélesszük magunkban a zsidóságot -
mondja Buber -, s hogy ezáltal megtaláljuk az élet egységét, melynek
középpontjában a megszentelt mindennapok cselekedetei s egy szebb jövő kilátása
áll."(7)
Zsidó vonatkozású irodalmi munkásságán kívül Buber a Lukáccsal folytatott
levelezés idején (1911-1921) foglalkozott a nem zsidó misztikával is. Hans Kohn
azt írja, hogy "az természetes következménye volt a judaizmus új
értelmezésének, melyet Buber a hászidizmus hatására alakított ki. Buber vonzalma a
hászid misztikához és a zsidó mítoszvilághoz felkeltette érdeklődését az
általános spirituális magatartások és a zsidó vallástól függetlenül felfogott
Isten-ember kapcsolatok iránt."(8)
E kis kitérő után ma
már megállapíthatjuk, hogy a levelezés nem sokat árul el a két szellemi nagyság
mélyebb gondolatairól, viszonyukról, bár Michael Löwy azt írja, hogy a
levelekből "meglepően meleg barátság és megértés"(9)
árad. Felettébb érdekes és elgondolkodtató, hogy az a Lukács aki megírja a Geschichte
und Klassenbewusstsein (Történelem és osztálytudat - 1923), a Lenin: Tanulmány
gondolatairól (1924), A marxista filozófia feladatai az új demokráciában
(1947) stb. műveket, egy időben vonzódott a vallásos gondolatokhoz és levelezett is
"egy olyan reputációjú gondolkodóval, mint Buber, az vonzalma komolyságát
bizonyítja."(10)
1911-ben, mikor Lukács első levelét megírja Buber már jó nevű, hírneves író volt
az intellektuális körökben. Nevét elsősorban a vallástudományokkal asszociálták,
de a miszticizmushoz és mítoszokhoz fűződő viszonya is közismert volt. Grete
Schaeder szerint ez kora életérzéséből fakadt.(11)
Amikor az első levélváltásra sor kerül 1911-ben, akkor Buber már útban volt a
hászidizmustól a dialógus élet fogalma, Lukács pedig a forradalmi gondolatok, a
kommunizmus felé, bár ez még nem volt nyilvánvaló és még több év választotta
el ettől. Buber Mein Weg zum Chassidismus című műve már mögötte volt
ekkor, bár csak 1917-ben publikálta; Lukács Mein Weg zu Marx című műve pedig még
előtte állt. Buber a tökéletes ember lényegét kereste, Lukács pedig az ideális
társadalom fogalmát.(12)
Lukácsot kommunistává válása után (1918) is foglalkoztatták a filozófia
morális problémái, hiszen saját leírása szerint azért ölelte magához a
marxizmust, mert azt etikailag érezte kötelezőnek.(13)
"Ahogy teltek az évek, egyre nehezebben értette volna meg egymást Lukács és
Buber. Buber, a lélek embere, kevés vonzalmat érzett volna a Történelmi Materializmus
Kutatóintézetével, melyet Lukács, mint a kommunista Magyarország rövidéletű
közoktatásügyi népbiztosa alapított 1919-ben.
Lukács pedig ellenszenvesnek találta volna Buber támadásait, melyeket a marxizmus
elmélete és gyakorlata ellen intézett. Hiszen Buber vezéreszméje a Wirklichkeit,
Lukácsé pedig a Realismus volt, s e két fogalom aligha találkozhat. Buber
irreálisnak ítélte volna Lukács realizmusát. Lukács viszont Buber valóságát
találta volna valótlannak. 1921-ben még leveleztek ugyan, de ezután semmiféle
levélváltásról nem tudunk.
Két dolog azonban mégis összekapcsolja e zseniális emberek életét. Mindketten
megkapták a Goethe díjat. Mindkettőjük életének fő-, (avagy jelentős, későbbi
pályájukat alapvetően meghatározó) műve a Történelem és osztálytudat
és az Ich und Du (Én és Te), amely heves vitákat szított politikusok és
vallási gondolkodók között, ugyanabban az évben, 1923-ban látott napvilágot"(14)
a hászidizmussal való találkozásaik után.
Jegyzetek
1 Ujvári Péter szerk.: Zsidó lexikon (A Zsidó lexikon kiadása - Bp.
1929. pp. 165-166)
2 Magyar Nagylexikon 4. kötet (Akadémiai - Bp. 1995. pp. 626-627)
3 Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat
2000/2. p. 21)
4 Balázs Béla: Notes from a Diary (1911-21)
(In: The New Hungarian Quaterly, XIII. no/1972/47. p. 124)
5 Idézi: Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In:
Szombat 2000/2. p. 23)
6 Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat
2000/2. p. 23)
7 Stemberger, Günter: A zsidó irodalom története (In: Osiris - Bp.
2001. pp. 175-176)
8 Kohn, Hans: Martin Buber: Sein Werk und seine Zeit (In: Melczer, 1961.
p. 86)
9 Löwy, Michael: Georg Lukács-From Romanticism to Bolshevism (In:
N.L.B. 1979. p. 94)
10 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p.
525)
11 Schaeder, Grete: Martin Buber: Hebräischer Humanismus
(In: Vandenhoeck and Ruprecht, 1966. p. 91)
12 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p.
528)
13 Idézi: Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982.
pp. 528-529)
14 Vermes Pamela: A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982. p.
529)
A felhasznált irodalom
Balázs Béla: Notes from a Diary (1911-21)
(In: The New Hungarian Quaterly, XIII. no/1972/47)
Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig
(Scientia Humana Társaság - Bp. 1994)
Buber, Martin-Biographie (http:\\www.buber-gesellschaft.de/Biographie/biographie.html)
Buber, Martin: Der Weg des Menschen nach der Chassidischer Lehre (1948)
Buber, Martin: Die chassidisch Botschaft
(In: Buber, Martin: Werke III. Den Haag, p.739 skk.)
Buber, Martin: Die chassidischen Bücher (1927)
Buber, Martin: Die Erz(hlungen der Chassidim (Manesse Verlag - Zürich, 1949)
Buber, Martin: Hasidism (1948)
Buber, Martin: Találkozás / Önéletrajzi részletek (In: Liget 1989/3. pp. 108-113)
Catanne, M.: A bibliography of Martin Buber's works (1958)
Cohn, M.-Buber, R.: Martin Buber, a bibliography of his writings, 1897-1978 (1980)
Friedman, M.: Martin Buber's Life and Works 1-3 (1984)
Gáspár Csaba László: Martin Buber: Én és Te (In: Múlt és Jövő 1990/1. pp. 23-26)
Gedő Simon: Martin Buber
In: IMIT Évkönyv 1931 / Kiadja: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat - Bp. 1931. pp.
163-187)
Horváth Pál: Kutatás és szövegkritika (http:\\www.uniworld.hu/vt/phen/hp_kut.htm)
Kiss Endre: A "k.u.k. világrend" halála - Bécsben (Magvető - Bp. 1978. pp.
156-158)
Kohn, Hans: Martin Buber: Sein Werk und seine Zeit (In: Melczer, 1961. p. 86)
Kókai Károly: A fiatal Lukács György és a zsidóság (In: Szombat 2000/2. pp. 20-23)
Levinson, N. P.: Martin Buber. Ein jüdischer Denker und Humanist (1966)
Löwy, Michael: Georg Lukács: From Romanticism to Bolshevism (N.L.B. 1979)
Lukács György élete képekben és dokumentumokban.
Kiadta: Fekete Éva-Karádi Éva (Corvina - Bp. 1980)
Lukács György levelezése. Kiadta: Fekete Éva-Karádi Éva (Magvető - Bp. 1981)
Magyar Nagylexikon 4. kötet (Akadémiai - Bp. 1995. pp. 626-627)
Martin Buber emlékezete (http:\\www.galilei.hu/rajzolat/mt-98-12-15.htm)
Martin Buber: Hasszid történetek 1-2 (Atlantisz - Bp. 1995)
Mészáros István: Lukács' Concept of Dialetic with Biography.
Bibliography and Documents (Merlin Press, 1972)
Poszler György: Az évszázad csapdái / Tanulmányok Lukács Györgyről
(Gyorsulós idő - Bp. 1986)
Schaeder, Grete: Martin Buber: Hebräischer Humanismus (Vandenhoeck and Ruprecht, 1966)
Schilp, P. A.-Friedman, M.: The Philosophy of Martin Buber (1967)
Stemberger, Günter: A zsidó irodalom története (In: Osiris - Bp. 2001. pp. 175-176)
Ujvári Péter szerk: Zsidó lexikon (A Zsidó lexikon kiadása - Bp. 1929. pp. 165-166)
Vermes Pamela. A Buber-Lukács levelezés (1911-1921)
(In: Évkönyv 1981-82 / Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete - Bp. 1982.
pp. 525-538)
Vermes, Pamela: Buber on God and the perfect man (Scholar Press, 1980) |