Petrovits Péter rabbihelyettes szak, IV. évf.:

Rabbi Münz és felügyeleti joga a pesti zsidók fölött a 18. században

 

Móse (Moses / Mózes) Minc / Münz magyar rabbi született kb. 1750-ben Podoliában, meghalt Óbudán 1831-ben. Óbuda legnagyobb rabbija. Tisztsége szerint Áv Bét Din d’Kehilá Kedosá Oben Jásán, azaz Óbuda zsidó közössége vallási bíróságának feje.1 Néhány évet élt a galíciai Brody-ban, ahol nagy hírnevet szerzett, mint Talmud-tudós. 1790-ben Ezekiel Landau prágai rabbi javaslatára meghívták Óbudára főrabbinak, amely tisztség Natan Günsburger 1781-ben bekövetkezett halála óta üres volt. Mose Münz a haláláig megtartotta ezt a pozíciót.2


Mose Münz óbudai főrabbi

Óbudáról mindenki Pest felé tekintgetett. Nemcsak a kereskedők és polgárok; a nagytekintélyű R. Münz is. Ő — nem lehet nem észrevenni — még messzebbre.

Három történet hosszú életéből.

Pestre a zsidók nagy része Óbudáról költözött át, s még csak fél lábbal voltak a Duna túlpartján; számukra Münz maradt a rabbi. A Tóra-tekercset is Óbudáról vették kölcsön, pénzért, és egyébként a vásárosok és vendéglősök között nem is akadt tudós személy, aki vallási ügyekben a felügyeletet elláthatta volna az alakuló pesti községben. Münz ambíciói és a pestiek igénye összetalálkoztak. 1790-ben Pesten is Münz lett a rituális felügyelő. A pesti elöljárók kijelentették, hogy amíg Münz Óbudán lesz, úgy tekintik, mintha Pestnek is ő volna a rabbija. Csakhogy 1793-ban Pestre költözött Boskovitz Farkas (Wolf / Zeév) (1740—1818), az óbudai Semuél Boskovitz fia. Annak idején, amikor Münzöt Óbudán megválasztották, az id. Boskovitz is pályázott volt a rabbi állásra. Münzben a féltékenység mint kövület maradt meg, s a fiún próbált elégtételt szerezni magának. Igaz, Boskovitz Farkas sem volt éppen báránylelkű ember. Mindketten ádázul gyűlölték a másikat. Boskovitz, amint Pestre került, átvette Liebner Mózes vendéglőjében a felügyeletet a konyha és az élelmiszerek rituális tisztasága (kasrut) fölött; ez kényelmes volt a vendéglősnek is, mert a kóser konyha mindennapi teendőkkel jár, s a pesti Boskovitz mégiscsak közelebb volt, mint Münz Óbudán. Ekkor Münz kihirdette, hogy ezentúl csak az tarthat fenn vendéglőt, akinek ő ad ki kóser tanúsítványt (hekhsér). Tanúsítvány nélküli, gyanús vendéglőbe senki sem lépett volna be. Boskovitzot a pesti község még rabbinak is megválasztotta, jóllehet csak a „hitszónok és felügyelő (Sermunial Vorsteher und Versorger)” címmel, de rabbi funkciókkal és fizetés mellett. Erre Münz tüstént tilalmat (hérem) mondott ki a pesti vendéglőre. A két ellenfél a Pest megyei hatóságok előtt pereskedett egymással. Boskovitznak rokonsága van Pesten, már csak ezért sem lehet itt rabbi. A pestiek ellen-keresettel éltek, uralkodási vágyat vetettek Münz szemére. Mire az óbudai község ismét csak azzal érvelt, hogy a pesti zsidók amúgy is — mint óbudai illetőségűek — Münz alá tartoznak. Sajnálattal állapították meg, hogy Pest megbotránkoztató vallástalansága napról napra erősödik. A vizsgálattal megbízott városi tanácsosok javaslata az volt, hogy sem az egyik, sem a másik. Münz ne avatkozzék bele a pesti ügyekbe, de Boskovitz hagyja el a várost. Az állam érdeke azt kívánja, hogy mindenki tartsa meg a vallását, s ne essék vallástalanságba, mert ezzel veszedelmessé (periculosus) válhat a közre nézve. Végül a Helytartótanács Boskovitzot megfosztotta hivatalától, és a pestieket felszólította, hogy válasszanak meg bárkit, kivéve Münzöt (1796). Boskovitz élete hátralévő részét Bonyhádon töltötte, szorgosan írva kitűnő magyarázatait a Talmudhoz és Maimonideshez.

Münz azt hitte, most végre győzni fog, felkérte hát a hét leggazdagabb zsidót az országban, hogy eszközöljék ki a királynál rabbihivatal felállítását Pesten. Vásárok idején ezt ő maga látná el, különben pedig egy megbízottja. A pesti község már tanult a történtekből, s gyorsan megválasztották rabbinak — s éppen Óbudáról — Israel Wahrmannt (1799).

Münz voltaképpen szerepelni akart és befolyásra vágyott: rabbi létére a világi hatóság szerepét kívánta magának. 1791-ben Sándor Lipót nádor (1790—1795) Óbudára készült látogatni; meg kellett szervezni az ünnepélyes fogadását.

A látogatás napja (augusztus 6) a tisa be-áv előtti szombatra esett. Gyásznap, mindenféle tilalommal. Münz kihirdette, hogy aki egész évben borotválkozni szokott, az tegye meg most is; ha nem fog megjelenni a nádor fogadtatásán, olybá veszik, mint ha nyíltan megszegné a vallási törvényeket. Hogy a várakozó nép ne éhezzék meg, csinálnak éruv-ot. Amint a szombat véget ért, „kiment”, a havdála után mindenki világítsa ki lakásának az ablakait.

A halákhikus szempontból igencsak aggályos és egyébként is körülményes előkészületeket egy hatalmas nyári zápor elmosta, de mindent újra megcsináltak, Szombaton a köszöntőbeszédet Münz mondta, héberül, de a német fordítást, díszkötésben, nyomban átnyújtották a nádornak és kíséretének. Még pecsétet is újat vésettek ebből az alkalomból.

Az elismerés nem váratott magára. Nem sokkal később a király kinevezte Münzöt Pest megye főrabbijának. Münz most már igényt tartott bizonyos világi (hatósági) jogokra is. Ekörül vita támadt a megye zsidó községeiben. Nyilvánosságra került, hogy Óbudán vallási vétkek megtorlásaként kiköttetést, deresre húzást, a testi fenyítés egyéb módjait is el szokták rendelni. Ezután sem a megye, sem a Helytartótanács nem járult hozzá a megyei főrabbi tisztséghez.

Az óbudai rabbinak nem volt elég sem Buda, sem Pest megye. Kétes szerepet vállalt egy országos vitában is.

Chorin Áron (1766-1844) aradi rabbi kiadott Prágában (1803) egy értekezést, melyben a halákhikus előírások közkeletű értelmezését igen nagy hagyománybeli tudással, de — tekintettel a kor követelményeire — kritikailag tárgyalta. Munkáját Münz előzetesen jóváhagyta, előszót is írt hozzá. Chorint csakhamar támadások érték modern nézetei miatt, s korábbi ajánlója — miért, miért nem — átállt az ellenfelei közé. A legmérgesebben vitatott kérdések egyike az volt, hogy a tok (balik) fogyasztható-e.

Münz 1805. szeptember 1-jén, a pesti országos vásár idején magához hívatta Chorint, és bét din elé állította. Ő maga el sem ment a tárgyalásra, csak embereit küldte el. Ezek Chorint már a templom udvarán megalázó szidalmakkal fogadták, s tárgyalás nélkül kihirdették, hogy köteles visszavonni a nézeteit, különben megbélyegzésül levágják a szakállát. Ott helyben. (A szakáll levágása, mint megszégyenítés a Bibliából ered, lásd tilalomként: 3M 19/27; történetben pedig: 2Sám. 10/4-5.) Münz barbár és kegyetlen bibliai megalázást eszelt ki.)

Chorin mentségeit nem fogadták el, így írásba kellett adnia a visszavonást. Az eljárást utóbb a Helytartótanács elítélte ugyan, de Münz győztesnek tekintette magát, s ettől kezdve minden alkalmat megragadott, hogy Chorint megtámadja. Nincs jele annak, hogy furdalta volna a lelkiismeret, mert egy előzetesen általa is jóváhagyott könyvet támadott. Mindenesetre, csak azt érte el, hogy Chorin a reform-nézeteit egyre határozottabb formában fejtette ki.


Chorin Áron aradi főrabbi


Münz és Chorin konfliktusa emlékezetes maradt évtizedeken át. Egy svéd utazó, gr. Széchenyi István barátja, Anders Lindeberg írta 1840. évi pest-budai utazása naplójában:

„(...) Megismerkedtem (...) egy Chorin Áron nevű zsidó főrabbival, aki hetvenegynéhány esztendős, ismert irodalmár és filozófiai könyvek szerzője. Egyike azoknak, akik szorgosan dolgoztak az izraelita egyházi alkotmány reformján és emiatt kezdetben a reformátorok szokásos sorsát kellett viselnie, tudniillik azt, hogy üldözzék és eretneknek nyilvánítsák. Még arról is szó volt, hogy megfosztják méltóságától és leborotválják a szakállát, ami az ő állásában lévő férfi számára igen nagy megszégyenítés.”

Egyébként R. Chorin unokája, id. Chorin Ferenc (1842—1925), és dédunokája, ifj. Chorin Ferenc (1879—1964), a 19. század végén és a 20. század első felében — 1901 óta mint r. katholikusok — vezető szerepet játszottak a magyar gazdasági életben, a nagyiparban.

Móse Münz őszinte és komoly elkötelezettségét a szigorú halákha hagyománya iránt nem lehet kétségbe vonni. Történeti szerepének megítéléséhez ez azonban nem elég. R. Móse Münz ízig-vérig konzervatív volt, s ugyanakkor jelentős változásokat próbált bevezetni a zsidó szokásokban.

Mintha az ereje teljében lévő római egyház mintájára akarta volna megújítani a zsidó életet, tekintélyelvű papi hatalommal. Ezt az eszméjét a bibliai idézet jelszóként hirdette az óbudai zsinagóga homlokzatán.3

Érdemes egy pillanatra megállni és megvizsgálni mi volt ez a felirat és milyen kapcsolatban volt Móse Münz avatóbeszédével, amit akkor mondott el, amikor az óbudai zsinagóga elkészült.

Tudjuk, hogy a zsinagóga építését Móse Münz kezdeményezte. Az épület elkészültékor az ünneplő közönség előtt ő mondta az avatóbeszédet is.


Mose Münz avatóbeszéde az óbudai zsinagóga felavatásakor


Az esemény — és R. Münz — jelentőségét jelzi, hogy beszédét még ugyanabban az évben kinyomtatták Bécsben.

Münz prédikációjának címe (Devir ha-bajit), csakúgy, mint a zsinagóga homlokzatán látható héber felirat, a Salamon király által épített jeruzsálemi szentélyre utal. A devir ha-bajit kifejezés ugyanazt jelenti, mint a Szentek szentje, egy másik, kevésbé ismert elnevezés, jelzi, hogy az avatóbeszéd a legfontosabb dologról szól, a zsinagóga felirata pedig bibliai idézet (1Kir 8/38), részlet Salamonnak a jeruzsálemi Templom felavatásakor mondott imájából (vagy inkább beszédéből).

„Hallgasd meg őket az egekből és légy kegyelmes szolgáidnak és népednek, Izráelnek a vétkei iránt, tanítsd meg őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj esőt a földre, amelyet örökségül adtál népednek. Ha éhség lesz e földön, döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit vagy más csapás és nyavalya jönnek reájuk: aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki, a te egész néped, Izráel, ha ki-ki elismeri a szívére mért csapást, és kiterjeszi tenyerét e ház felé: Te hallgasd meg az egekből...” (1Kir 8/36-40)

Az épület homlokzatán a fenti szövegből csak az itt kiemelt rész szerepel. Az idézetet az eredeti összefüggésből kiragadva másként kell értelmezni, mint a Bibliában.


„Bárki, aki imádkozik és könyörög, e ház felé tárja ki tenyerét.”


Münz prédikációja is megerősíti ezt az értelmezést. Münz idézi a bibliai helyet, alátámasztására a tételének: „Csak a zsinagógában elmondott ima hallgattatik meg.” Nem kétséges, hogy maga Münz választotta meg, mi legyen a felirat a zsinagóga homlokzatán. Beszédében hivatkozik arra a rabbinikus — végső soron bibliai (Ez. 11/16) eredetű — felfogásra is, hogy a zsinagóga nem más, mint „kis szentély (mikdas meat)”. Münz az óbudai szentélyhez akarta kötni a községet, hogy így tartsa fenn benne a szigorú vallásosságot. Erős hagyományosság, emellett azonban a zsidó hagyományban szokatlan templom-centrikusság is; mindez egy — építészetileg — nemcsak korszerű, de egyenesen kvalitásos épület kapcsán. Jele a konzervativizmus korszerűsödésének. Az ima közben kitárt tenyér, amit a felirat említ: a kohanita áldás mozdulata. Münz jelszava: szentély és papi gesztus.4


Az óbudai zsinagóga


Igazságában biztos lévén, ellenfeleivel szemben szinte inkvizíciós buzgalommal lépett fel. Nem mondható el, hogy méltányosság vezette volna. Talán eszköznek tekintette a személyes becsvágyát is. Ha törekvései megvalósulnak, a zsidó modernizáció nélkülözött volna minden igazi megújulást, s még az orthodoxia is elvesztette volna a községek autonómiáját.

Egyébként pedig a zsidó polgárosodás ügye, és a főváros is, csak nyert azzal, hogy Münz erőfeszítései ellenére a pesti község kiszabadult Óbuda gyámsága alól.5

R. Münzöt a nagy kolerajárvány vitte el (1831).

A zsidó hagyomány tiltja a sírok megbolygatását, de a régiségben — Jeruzsálemben — szokás volt, hogy az elporladt tetemek csontjait idővel egybegyűjtötték a sírkamrában, s így a holtak mintegy „megtértek atyáikhoz” (1M 15/15): egymás mellé kerültek a csontjaik. Szükség esetén vagy elháríthatatlan okból pedig megengedett a sírok áthelyezése.

Óbudán, mondhatni, az atyák tértek meg fiaikhoz. A 18—19. századi sírokat, sírköveket a régi temetőkertből 1950-ben áttelepítették a jelenlegibe, a bejárattól jobbra, egy csoportba. Ekkor került ide Móse Münz sírja is; ma az egyetlen újrafestett feliratos sírkő az egész temetőben.6


Mózes Münz rabbi sírja


 

Bibliográfia:

1/ - Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea:
A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995
2/ - Jewish Encyclopedia
3/ - Zsidó lexikon
4/ - OR-ZSE honlap: www.or-zse.hu
5/ - Óbudai zsidó temető honlap http://www.angelfire.com/ia3/study/obuda.htm


Hivatkozások:


1 www.or-zse.hu
2 Jewish Encyclopedia MÜNZ (MINZ), MOSES By : Gotthard Deutsch S. Mannheimer
3 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea:  A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995 92-96.p.
4 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995 71-72.p.
5 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995 96.p.
6 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995 89.p.


Petrovits Péter
rabbihelyettes szak, IV. évf.

2007

Vissza