Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

SCHŐNER ALFRÉD:
Fény és árnyék a szegedi zsidóság életében
a hetvenes évek elején
- Szubjektiv emlékezés -


Elhangzott a szegedi Új Zsinagóga felavatásának 100 éves évfordulóján rendezett jubileumi konferencián (Szeged, 2003. május 16 -20.)


"Jöjjön a perc, s öltse fel díszét!
Int felém a megbízás Ibn Gabirol kilenc évszázados lappangásból feltámadt versével.
Öltsön díszt a perc, mert ünnepel a 190 esztendős, patinás gyülekezet, amely régi hagyományait ma is őrzi töretlenül.
Öltsön díszt a perc, mert ünnepli a világ legpompásabb zsinagógája, a Lőwök székébe ültetve új rabbiját. Személyük és tekintélyük Szegedet a zsidó tudomány egyik középpontjává tette. Újonnan kiadott műveik nyomán alakjuk él és tündöklik tovább, világhírt szerezve a városnak, ahol pihennek. A romokon megújult hitközség szellemi vezére Schindler József lett a korszak legnagyobb rabbi egyénisége.
Huszonhét éve jártam itt először, - írja a krónikás - amikor hazahoztuk ősz Mesteretek hamvait. Azóta öröm és bánat számos alkalma szólított ide, hogy a barátság és szeretet szálai egyre szorosabbra fűződjenek közöttünk. Most eljöttem, mert tanítványomat adom Nektek lelkipásztorul."
(1)

1974 május 19-én áldott emlékű mesterem, mesterünk, fakadjon áldás az emlékéből, Scheiber Sándor ezeket a szavakat mondotta el itt, a világ egyik legszebb zsidó templomában, a szegedi zsinagógában amikor beiktatott huszonkilenc évvel ezelőtt a szegedi rabbiszékbe. (I)

Amikor átérzem ennek a percnek fontosságát, súlyát, és értékét, engedtessék meg, hogy gondolataimat érzelmeimet és tapasztalataimat megosszam Önökkel. A 70-es évek elején kb. öt-hat évig voltam Szeged rabbija, lévén, hogy beiktatásom előtt már két évvel végeztem Szegeden rabbinikus funkciót.
Hadd szóljak először e közösség akkori vallási, vallás-kulturális életéről. Abban az időben napi rendszerességgel voltak istentiszteletek Szinte hihetetlennek tűnik a mai világban, de itt Európa keleti szegletén, egy vidéki közösségben, akkor Szegeden, még minden reggel, és minden este volt istentisztelet.

Minden reggel, és minden este!

Nagyobbrészt természetesen, az otthonban lévő idős férfiak adták ennek a szegedi minjának a gerincét, de számos olyan közelben lakó hittestvér volt, aki velünk együtt fogalmazta meg háláját az Örökkévaló felé.
A MIOK integráns része volt - szó közigazgatási értelmében - az Alföldi Izraelita községkerület, amely tizenkét várost foglalt magába, s amelybe Bajától Szentesig (II), Kiskunhalastól (III), Kiskunfélegyházáig minden nagyobb a környéken lévő város beletartozott, és amelynek szellemi, vallási, vallás-kulturális centruma Szeged volt. A rabbinak az a hálás és megtisztelő feladat jutott osztályrészül, hogy nemcsak Szegeden funkcionált az istentiszteleteken, hanem alkalmanként a szórványban lévő közösségekben is csakúgy, mint a holocaust mártírjaira való megemlékezéseken. (IV) Volt olyan vasárnap, amikor négy helyen kellett mártír istentiszteleti prédikációt tartanom. Reggel 9 órakor Baján, 11 órakor Orosházán, 14 órakor Békéscsabán, és délután 5 órakor Hódmezővásárhelyen.

Fiatal rabbi voltam, s az akkori hitközségi elnök, Varró Ármin - Isten nyugtassa haló poraiban, azt mondta nekem: hallgasson ide Schőner, maga jó szónok hírében áll, magának négy különböző beszédet kell elkészíteni. Mi elkísérjük magát, - mondta biztatásképpen,- magával megyünk, nem lesz egyedül. El lehet képzelni egy fiatal, akkor avatott rabbit, aki azt a feladatot kapja, hogy egy témáról - a Soáról - négy helyen, négy különböző beszédet mondjon... Elkészítettem a négy beszédemet, pontosan megtanultam, nehogy ott improvizálni kelljen valamit. Akkoriban egy nagyon régi autóm volt, Zastava, mellyel Szegedről Bajára, az első állomáshelyre indultam. Természetesen a Hitközség teljes vezetése jött utánam, hogy jelen legyen debütálásomon. Odaértem Bajára reggel 9-re, felvettem a reverendát, felmentem a szószékre és elmondtam az első beszédet. Lejöttem a szószékről, le a reverendát, be a kocsiba, irány Békéscsaba, hogy ott legyek 11 órára. Reverendát ismét fel, fel a szószékre, ahol elmondtam második számú beszédemet. A meleg leírhatatlan volt, a szószéken tűzött rám a nap. A szentbeszéd végeztével lejöttem a szószékről és beugrottam az autóba, hogy időben Orosházára érjek. 2 órakor, a temetőben újra felálltam a szószékre, és elmondtam harmadik számú beszédemet. Nagy nehezen megérkeztem Hódmezővásárhelyre, a zsinagógába. Pontosan öt órakor a forróságtól elcsigázva újból reverendában álltam a szószéken. És akkor bekövetkezett az, amely minden szónoknak, rabbinak, közszereplőnek a legszörnyűbb rémálma. Ott álltam a szószéken a nagy közönség előtt, és mintha egy sötét függöny ereszkedett volna a szemem elé, semmire nem emlékeztem. Nem jutott eszembe a negyedik beszédem. De a Jóisten - mint annyiszor máskor az életemben - ott is velem volt: eszembe jutott az a beszéd, amit reggel Baján mondtam. Elmondtam a bajai beszédemet, és megsemmisülten, már a szegedi rabbi állásról is lemondva, vánszorogtam le a szószékről. A Szegedi Hitközség akkori elnöke odaült mellém, és azt mondta: "Ide hallgasson Schőner! Maga elég jó szónok hírében állt. Nagyon jól beszélt reggel 9-kor. Kifejezetten jól beszélt Orosházán, még jobban beszélt Békéscsabán, de olyan jó beszédet, mint amit maga délután 5 órakor mondott Hódmezővásárhelyen én még nem hallottam.

Amikor a korabeli zsidóság kor szerinti, demográfiai összetételéről esik szó, hivatalos felmérés nem áll rendelkezésre, legföljebb az emlékeimet hozhatom elő, mintegy három évtized távlatából. Nagyobb részt idős, 65-70 év feletti emberek jártak a zsinagógába. Ugyanakkor közösségem soraiba tartozott az a 30-40-50 zsidó egyetemista, akik részint szegediek voltak, részint máshonnan érkeztek, hogy a szegedi egyetemen tanuljanak. Nem volt egyszerű visszacsalogatni őket a zsinagógába, mert kimondva, kimondatlanul féltek. A háttérben a Raj Tamás főrabbi elleni koncepciós "akció" következménye: meghurcolás, botrány, megpróbáltatás volt. (V)

A 70-es évek elején kezdtek az egyetemisták újból zsinagógába járni, kialakult bennük a zsidó közösség iránti elkötelezettség. Soha nem felejtem el azokat a Széder estéket, amelyeket a szegedi Gutenberg utcai épületben tartottunk, s ahol 30-40-50-60-70 olyan fiatal ült öntudatosan felvállalva azokban a nem könnyű időkben zsidóságot, akik közül egynéhányan most is itt vannak. Nem tudtam eléggé hálás lenni a sorsnak, és nem tudtam eléggé megköszönni az Örökkévalónak, hogy taníthattam és ma barátaimnak tudhatom őket. Némelyiküket jómagam eskettem, azaz vezethettem "chüpe" alá, ketten itt is vannak közöttünk. Jung doktort és feleségét, valamint Feldmájer dr-t egyaránt nekem volt alkalmam esketni. (VI)
Az akkori szegedi egyetemi zsidó ifjúság, igen komoly szellemi potenciált jelentett, olyan szellemi potenciált, amelynek a magyarországi zsidóság és a világ zsidósága egyaránt hasznát látta, illetve a magyar társadalom összessége is. Hiszen itt olyan emberek tanultak és ismerhették meg a tudományosságot az egyetemen, illetve a zsidó vallás tanításait a mi közösségünkben, amelynek két princípiuma későbbi életükben is igen sokat jelentett. Egyrészt kiemelkedő tudósok, mérnökök, közgazdászok, orvosok, fogorvosok és ügyvédek származnak ebből a körből. Másrészt magyarországi illetve a világ zsidósága életébe is valamiképpen beleszólt a 70-es évek Szegedének zsidó történelme. Az én tanítványom volt Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ alelnöke, nyolc éven át elnöke, vagy Dr. Fürst László ügyvéd, aki később New Yorkban a Magyar Zsidók Világszövetségének lett az elnöke.

Azokban az években nagyon értékes ismeretségeket kötöttem. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Bálint Sándor, a híres folklorista a barátjának nevezett, igen sok alkalommal voltam náluk. Hozzáfogható nagyszerű mélyen érző vallásos elkötelezett igaz katolikus embert keveset ismertem. (VII)

Alkalmam volt találkozni a korszak kiemelkedő személyiségével, Lőw Eszterrel, Lőw Immánuel lányával. Minden szombat délután meglátogattuk, és élveztük intellektusát, melyet különlegesen szép szegedi tájszólásával fűszerezett. Gyönyörűen tudott beszélni idézve múltat, személyeket, embereket, emlékeket. (VIII)
Hangozzék el e korszak kiemelkedő művészének, Liebmann Bélának (IX) a neve, aki majdnem egy évszázadot fényképezett végig, mindent megörökítve, ami arra érdemes. Nem véletlenül olyan büszke Szeged arra, hogy Liebmann is az ő szülöttje.
Szabadjon megemlékeznem Lamberg Rózsáról, Lamberg Mór, az egykori világhírű kántor leányáról, a szegedi zsinagóga különleges tehetségű orgonistájáról, operaénekesről majd későbbi korrepetítorról. Ő volt az első olyan zsidó operaénekesnő a szegedi operában, aki Gilda szerepét énekelhette.

Mindenképpen szeretném megemlíteni Birnfeld Sámuelnét, a mártírhalált halt szegedi születésű, de nem Szegeden szolgáló rabbi özvegyét. Birnfeld Sámuel Felixsdorfban 1944-ben éhhalált szenvedett. Hitvese megőrizte műfordítói és grafikai hagyatékát. (X) Itt a Somogyi könyvtárban volt életmű kiállítása pár évvel ezelőtt.

Szerettem volna beszélni a korabeli publikációs lehetőségekről.
Összegyűjtöttem, azokat a cikkeket, amiket annak idején Szegedről jómagam írtam és megjelentettem. Idő híján azonban ettől elállok. 1

Hogy ne csak fényről beszéljek, hanem az árnyékról is, nem volt például mikve. Nem voltak már ortodox hívők. Alig-alig volt születés. Hála Istennek volt néhány esküvő. Nagyfokú volt a kiszolgáltatottság a MIOK felé. Igen kemény kézzel irányítottak bennünket, és kétség kívül nem mondhatnám, hogy az akkori Állami Egyházügyi Hivatal Szegedi Tagozata nem tartotta rajtunk a szemét. A Ros Hásáná-i, vagy Jom Kippur-i imarendet például csak úgy sokszorosíthattuk, ha engedélyeztettük az ÁEH-val, különben nem tájékoztathattuk a híveket arról, hogy az ünnepi istentiszteletek melyik nap hány órakor lesznek. Nem volt szabad kiejteni Izrael nevét. A cionizmus üldözendő volt, "imperialista eszme". Elképzelhetetlen volt akkor, hogy három zászló magyar, izraeli és EU zászló egymás mellett legyen egy épületen belül.

1976-ban eljöttem Szegedről, a közösségi bizalom a Budai Körzet élére állított. Több, mint két évtizeddel később Nagyünnepeken visszatértem a Tisza-partjára, a szeretett városba. Az épületek ugyanazok, egykori híveimet már alig láttam. Egy részük megtért őseihez, egy részük - a fiatalok - szétszóródtak a világban. E negyedszázad, viharos évtizedek sorozata a magyar zsidóság életében is.
Negyed évszázad múlva lesz-e, aki emlékezik ?

S lesz mire emlékezni?


 

1 Néhány dolgozatomat megemlítek: Szentély és áldozat. In, Új Élet, 1974. április 15. - Törtémelmi Párhuzamok. In. Új Élet, 1974 július 15. - Dr Kecskeméti Ármin. In. Új Élet, 1974. aug 15. - "... a becsületes munka lett a mérték" in: ÚJ ÉLET, 1974 november 1., - Százévesen az otthonban, in. Új Élet 1974. december 1,, - Dallamok bűvkörében, in. Új Élet, 1975 március 15. - A szellemiség fejlődése hagyományunk tükrében in. Új Élet, 1975. július 15., - Chanukai gondolatok, in. Új Élet, 1975. december 1.

I Scheiber Sándor 1913-1985. A XX. Század egyik legnagyobb zsidó tudósa, főrabbi, az ORI rektora. Ő iktatta be dr Schindler József főrabbit Szegeden 1950. június 23-án, Raj Tamást 1964. augusztus 30-án a szegedi zsinagóga rabbi székébe és ő iktatta be 1977 április 24-én a tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt későbbi szegedi rabbit, Zucker Istvánt, lásd i.m.
II Harsányi László, A Szenteis Izraelita Hitközség története, Budapest, 1970
III LEGYEN VULÁGOSSÁG, Emlékkönyv a Kiskunhalasi Hitközség 150. évfordulójára, Kiskunhalas, 2001. Szerk.
IV Novák László Ferenc, A zsidóság Nagykőrösön. Nagykőrös, 2002. p.322.
V Raj Tamás 1940- , rabbi történész. Makkabi kiadó igazgatója, 1964-1970 k(özött szegedi rabbi, 1970 - hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztik állásából

VI "...EMELJÉTEK MAGASRA SZEMEITEKET..." Jung József és Kerényi ágnes esküvője. Szegedi zsinagóga, 1975. VII. 20. in. Schöner Alfréd, Mérleg, 2000. pp. 21-24.
VII Bálint Sándor 1904-1980. Egyetemi tanaár, néprajztudós, művészettörténész.
VIII Hídvégi Máté, Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998. pp. 9-43.
IX Karády és Szent-Györgyi kedvenc fotóriportere volt Emlékképek Liebmann Béla albumából. In,: Index, Szeged, 1997. február 5

X Schőner Alfréd, Művészi vallomás a Holocaust árnyékában in: ÚJ MŰVÉSZET, 1994. 12.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz