Egy Jeruzsálem
melletti kibucban, (Kibbutz Harel), 1959 június 19-én néhány ember 2
200 fenyőfából emlék- ligetet avatott. A fák között tábla, rajta a
felirat csak ennyi:
Francis Edward
Foley őrnagy
Anglia
Hogy kinek és miért
ültették e ligetet? A fák több mint 50 év elteltével terebélyesek
lehetnek, azóta az Egyesült Királyságban is utcák, parkok, szobrok
emlékeztetnek egy szerény és nagyszerű ember életére, akiről illő,
hogy mi is emlékezzünk, különösen most Berlin felé utazva.
Foley
őrnagy - akkor még csak kapitány - Berlinben a Brit követségen
dolgozott 1920 és 1939 augusztusa között. A berlini követség
rendkívül fontos volt, a két háború között London és New York után a
harmadik világváros 4 millió lakossal. A konzuli, azaz vízum
osztály vezetése volt Frank Foley fedő tevékenysége, és egy Brit
kémhálózat felépítése volt a fő feladata. Mint angol konzulnak meg
kellett szűrnie a vízumért jelentkezőket kezdetben a bolsevik
forradalom Angliába való importálását megelőzendő, majd a gazdasági
és a politikai helyzet változásával a Hitleri rendszer elől
menekülőket kellett eltanácsolnia. Ennek alapvető indoka a
kenyérféltés volt.
Ahogy szorult a
fojtogató háló a németországi zsidóság körül, sem Angliába, sem a
Brit mandátum által adminisztrált Palesztinába, sem bárhová a
hatalmas Brit Birodalomba nem vezetett hivatalos út egy átlagos
zsidó kiskereskedőnek, ügynöknek, orvosnak, ügyvédnek vagy
muzsikusnak. A szabályzat szerint ’Beutazási engedélyt 1933-tól
csak e foglalkozások legkiemelkedőbb képviselői kaphattak’.
Ugyanekkor,
Németországban, a zsidó tulajdonban lévő bankok, gyárak és egyéb
cégek árjásítva lettek, a zsidó állami tisztviselőket elbocsátották,
a német állampolgárság fogalmát is faji alapon határozták meg.
A német vér és becsület védelmére szolgáló törvény alapján
például 7 havi koncentrációs táborba küldték azt a zsidó
orvost - Dr Hans
Serelmann-t, aki betege életének megmentésére a saját véréből adott,
de ezzel megszegte ezt a törvényt.
Bevezették a sárga
csillag viselését, a megmaradó zsidó üzleteket bojkottálták
(azonnali elbocsátás fenyegette azt az árja dolgozót, akit azon
kaptak, hogy zsidótól vásárolt), bevonták zsidóktól a külföldre
szóló útleveleket és csak országon belüli érvényességű passzussal
látták el őket. Bevezették a 25%-os úgynevezett ’menekülési adót’,
amit később arra a zsidóra is kiróttak aki nem akart emigrálni.
Goebbels a
rendőrségnek kiadott utasítása szerint, ’zsidókkal a
rendőr feladata ne a jog betartásának megkövetelése legyen, hanem
ÜLDÖZÉS. A zsidóknak el kell hagyniuk Berlint. A rendőrség ebben
segítségükre lesz’ (p.115)
A
Kristály Éjszaka után a kegyetlenség orgiája folytatódott, az
Igazságügyi Minisztérium rendelete szerint:’Senki sem büntethető
egy zsidó megöléséért, kivéve, ha az önös érdekből történt.’
Ugyanakkor a Kristály Éjszaka rombolásainak rendbe hozására 1000
millió márkás bírságot vetettek ki a zsidóságra.
A legalapvetőbb
állampolgári, emberi jogaitól megfosztott, kiforgatott, megalázott
és kiszolgáltatott embertömeg kilométeres sorokban állt a Brit
követség útlevél osztálya előtt, ahol Foley kapitány reggel 7-től
este 10-ig szünet nélkül dolgozott. A fagyban - hóban hajnali 4 óra
óta várakozók közé forró teát osztó zsúrkocsikat küldött, ami talán
a didergő léleknek legalább olyan vigaszt nyújtott mint az átfázott
testnek. A zsidókat a nyilvános tér majd minden formájától
eltiltották, se német kórházakba, se múzeumokba, mozikba, se állami
hivatalokba se hálókocsiba, nem léphettek. Még a főbb utcákon sem
járhattak.
A menekülők elől
paragrafusok és bevándorlási feltételek gondosan ácsolt kerítése
védte a hatalmas Brit Birodalmat. Foley kapitánynak semmi mást nem
kellett volna tennie, mint betartania az őt érintő utasításokat és
közben csendben megszervezni a kémhálózatot.
Ő e helyett minden
találékonyságát, kapcsolatát és fondorlatát latba vetve, embert
mentett. Amint tudott. Londonból további üres, tehát nem névre
szóló, de egyébként készre kiállított vízum nyomtatványokat kért és
további rendkívüli kisegítő személyzetet. Tízezrek jutottak
biztonságba, a döntő többségük anélkül, hogy valaha is megtudták
volna, kinek is köszönhetik az életüket.
A beutazási
engedélyekre vonatkozó Brit szabályok ’rugalmas’ értelmezésével,
Foley kapitány nyilvánvalóan saját karrierjét kockáztatta az MI6-en
belül, de ennél sokkal többet is reszkírozott, amikor mindennemű
diplomáciai védőháló nélkül a koncentrációs táborokba is bement,
hogy az ott raboskodóknak átadja az életmentő vízumot, vagy amikor
saját lakásán éjjel menedéket nyújtott közvetlen veszélyben lévő
zsidó ismerőseinek, közöttük például egy bizonyos Leo Baeck-nek
(akiről ma Londonban egy progresszív rabbiképzőt neveztek el).
Ugyanakkor, az
embermentés folyamán olyan mély és elkötelezett barátságokra is
szert tett, amelyek a háború későbbi évei alatt sorsdöntő
információkhoz juttatták a Szövetségeseket.
Például, egy
cionista ismerőse egy kislány érdekében próbált közbenjárni nála,
ugyanis a gyerek egy keresztény-zsidó vegyes házasságból származott,
az apja náci lévén elvált zsidó feleségétől és kislányukat is
megtagadta, akire így a koncentrációs tábor várt volna. Foley
elintézte a rendkívüli angol beutazási engedélyt egy fiktív rokonság
útján, valójában egy baráti család vette magához a gyereket
Angliában, amíg az anyja után lehetett küldeni Palesztinába. Az így
teremtett személyes kapcsolat busásan megtérült, amikor e kapcsolat
révén, Foley kapitány a német atombomba építéséről szerzett pontos
információt. Hitelesítésként, a jelentést az annak idején megmentett
kislány nevével írták alá.
A háború kitörése
előtt 2 nappal utazott vissza Londonba, (de előbb még elintézte,
hogy egy utolsó csoport menekülő vízumot kaphasson).
Londonból Oslóba
helyezték, majd Norvégia megszállása után (a Norvég aranytartalék és
Haakon Norvég király biztonságba helyezése után) a német kémek
’megfordításával’ elérte, hogy egy teljes hálózat foglalkozzon
azzal, hogy megtévesztő híreket jutassanak el Hitlerhez, például a
normandiai partraszállással kapcsolatban. Sikerült két német hadtest
elirányításával biztosítania, hogy ne verjék vissza a
partraszállást.
A háború végeztével
a nácitlanítás egyik irányítója volt és a különböző túlélő náci
szervezetek (Werewolf, Nursery, Edelweiss pirates, Deutsche
Revolution) 1947-ben történt felszámolása után nyugdíjba ment.
Egy kis vidéki
házacskában élt, szeretett kertészkedni, meg az öregedő Jonny
kutyáját sétáltatni, aki még a berlini években szegődött a családhoz
és cukorkáért még egy náci köszöntést is tudott utánozni.
A kapitányról szóló
könyv (Michael Smith, Foley. The Spy Who Saved 10 000 Jews,
Hodder&Stoughton,1999.) kiadása óta Francis Foley, az őt megillető
Világ Igaza kitüntetést is elnyerte. Persze mindez, szobor, liget,
kitüntetés jócskán váratott magára. Életében baráti leveleket
kapott innen-onnan és minden háború utáni karácsonyra egy ajándék
pulykasült konzerv is érkezett Amerikából. Ez volt a jutalma. Meg
talán az a hó tiszta lelkiismeret, ami azért nem teljesen szokványos
egy MI6-os kémfőnöknél.
Frank Foley 1884-ben
született egy angol városkában, Highbridge-ben és 1958-ban, május
8-án Stourbridge-ben halt meg. E két hídfő között ívelt szorgalmas
és nagylelkű élete.
Frank Foley emlékmű Highbridge-ben, a szülővárosában. 2010-ben az
angol kormány poszthumusz a Holokauszt Brit hőse címmel tüntette ki. |