Michael Smith:
FOLEY, a kém, aki megmentett 10000 zsidót
Fordította és elmondta: Tomkin Júlia

Egy Jeruzsálem melletti kibucban, (Kibbutz Harel), 1959 június 19-én néhány ember 2 200 fenyőfából emlék- ligetet avatott.  A fák között tábla, rajta a felirat csak ennyi:

Francis Edward Foley őrnagy
Anglia

Hogy kinek és miért ültették e ligetet?  A fák több mint 50 év elteltével terebélyesek lehetnek, azóta az Egyesült Királyságban is utcák, parkok, szobrok emlékeztetnek egy szerény és nagyszerű ember életére, akiről illő, hogy mi is emlékezzünk, különösen most Berlin felé utazva.

Foley őrnagy - akkor még csak kapitány - Berlinben a Brit követségen dolgozott 1920 és 1939 augusztusa között. A berlini követség rendkívül fontos volt, a két háború között London és New York után a harmadik világváros 4 millió lakossal. A konzuli, azaz vízum osztály vezetése volt Frank Foley fedő tevékenysége, és egy Brit kémhálózat felépítése volt a fő feladata. Mint angol konzulnak meg kellett szűrnie a vízumért jelentkezőket kezdetben a bolsevik forradalom Angliába való importálását megelőzendő, majd a gazdasági és a politikai helyzet változásával a Hitleri rendszer elől menekülőket kellett eltanácsolnia. Ennek alapvető indoka a kenyérféltés volt.

Ahogy szorult a fojtogató háló a németországi zsidóság körül, sem Angliába, sem a Brit mandátum által adminisztrált Palesztinába, sem bárhová a hatalmas Brit Birodalomba nem vezetett hivatalos út egy átlagos zsidó kiskereskedőnek, ügynöknek, orvosnak, ügyvédnek vagy muzsikusnak. A szabályzat szerint ’Beutazási engedélyt 1933-tól csak e foglalkozások legkiemelkedőbb képviselői kaphattak’.

Ugyanekkor, Németországban, a zsidó tulajdonban lévő bankok, gyárak és egyéb cégek árjásítva lettek, a zsidó állami tisztviselőket elbocsátották, a német állampolgárság fogalmát is faji alapon határozták meg.

A német vér és becsület védelmére szolgáló törvény alapján például 7 havi koncentrációs táborba küldték azt a zsidó  orvost - Dr Hans Serelmann-t, aki betege életének megmentésére a saját véréből adott, de ezzel megszegte ezt a törvényt.

Bevezették a sárga csillag viselését, a megmaradó zsidó üzleteket bojkottálták (azonnali elbocsátás fenyegette azt az árja dolgozót, akit azon kaptak, hogy zsidótól vásárolt), bevonták zsidóktól a külföldre szóló útleveleket és csak országon belüli  érvényességű passzussal látták el őket. Bevezették a 25%-os úgynevezett ’menekülési adót’, amit később arra a zsidóra is kiróttak aki nem akart emigrálni.

Goebbels a rendőrségnek kiadott utasítása szerint, ’zsidókkal a rendőr feladata ne a jog betartásának megkövetelése legyen, hanem ÜLDÖZÉS.  A zsidóknak el kell hagyniuk Berlint. A rendőrség ebben segítségükre lesz’ (p.115)

A Kristály Éjszaka után a kegyetlenség orgiája folytatódott, az Igazságügyi Minisztérium rendelete szerint:’Senki sem büntethető egy zsidó megöléséért, kivéve, ha az önös érdekből történt.’ Ugyanakkor a Kristály Éjszaka rombolásainak rendbe hozására 1000 millió márkás bírságot vetettek ki a zsidóságra.

A legalapvetőbb állampolgári, emberi jogaitól megfosztott, kiforgatott, megalázott és kiszolgáltatott embertömeg kilométeres sorokban állt a Brit követség útlevél osztálya előtt, ahol Foley kapitány reggel 7-től este 10-ig szünet nélkül dolgozott. A fagyban - hóban hajnali 4 óra óta várakozók közé forró teát osztó zsúrkocsikat küldött, ami talán a didergő léleknek legalább olyan vigaszt nyújtott mint az átfázott testnek. A zsidókat a nyilvános tér majd minden formájától eltiltották, se német kórházakba, se múzeumokba, mozikba, se állami hivatalokba se hálókocsiba, nem léphettek. Még a főbb utcákon sem járhattak.

A menekülők elől paragrafusok és bevándorlási feltételek gondosan ácsolt kerítése védte a hatalmas Brit Birodalmat. Foley kapitánynak semmi mást nem kellett volna tennie, mint betartania az őt érintő utasításokat és közben csendben megszervezni a kémhálózatot.

Ő e helyett minden találékonyságát, kapcsolatát és fondorlatát latba vetve, embert mentett.  Amint tudott. Londonból további üres, tehát nem névre szóló, de egyébként készre kiállított vízum nyomtatványokat kért és további rendkívüli kisegítő személyzetet. Tízezrek jutottak biztonságba, a döntő többségük anélkül, hogy valaha is megtudták volna, kinek is köszönhetik az életüket.

A beutazási engedélyekre vonatkozó Brit szabályok ’rugalmas’ értelmezésével, Foley kapitány nyilvánvalóan saját karrierjét kockáztatta az MI6-en belül, de ennél sokkal többet is reszkírozott, amikor mindennemű diplomáciai védőháló nélkül a koncentrációs táborokba is bement, hogy az ott raboskodóknak átadja az életmentő vízumot, vagy amikor saját lakásán éjjel menedéket nyújtott közvetlen veszélyben lévő zsidó ismerőseinek, közöttük például egy bizonyos Leo Baeck-nek (akiről ma Londonban egy progresszív rabbiképzőt neveztek el).

 Ugyanakkor, az embermentés folyamán olyan mély és elkötelezett barátságokra is szert tett, amelyek a háború későbbi évei alatt sorsdöntő információkhoz juttatták a Szövetségeseket.

Például, egy cionista ismerőse egy kislány érdekében próbált közbenjárni nála, ugyanis a gyerek egy keresztény-zsidó vegyes házasságból származott, az apja náci lévén elvált zsidó feleségétől és kislányukat is megtagadta, akire így a koncentrációs tábor várt volna. Foley elintézte a rendkívüli angol beutazási engedélyt egy fiktív rokonság útján, valójában egy baráti család vette magához a gyereket Angliában, amíg az anyja után lehetett küldeni Palesztinába. Az így teremtett  személyes kapcsolat busásan megtérült, amikor e kapcsolat révén, Foley kapitány a német atombomba építéséről szerzett pontos információt. Hitelesítésként, a jelentést az annak idején megmentett kislány nevével írták alá.

A háború kitörése előtt 2 nappal utazott vissza Londonba, (de előbb még elintézte, hogy egy utolsó csoport menekülő vízumot kaphasson).

Londonból Oslóba helyezték, majd Norvégia megszállása után (a Norvég aranytartalék és Haakon Norvég király biztonságba helyezése után) a német kémek ’megfordításával’ elérte, hogy egy teljes hálózat foglalkozzon azzal, hogy megtévesztő híreket jutassanak el Hitlerhez, például a normandiai partraszállással kapcsolatban. Sikerült két német hadtest elirányításával  biztosítania, hogy ne verjék vissza a partraszállást.

A háború végeztével a nácitlanítás egyik irányítója volt és a különböző túlélő náci szervezetek (Werewolf, Nursery, Edelweiss pirates, Deutsche Revolution) 1947-ben történt felszámolása után nyugdíjba ment.

Egy kis vidéki házacskában élt, szeretett kertészkedni, meg az öregedő Jonny kutyáját sétáltatni, aki még a berlini években szegődött a családhoz és cukorkáért még egy náci köszöntést is tudott utánozni.

A kapitányról szóló könyv (Michael Smith, Foley. The Spy Who Saved 10 000 Jews, Hodder&Stoughton,1999.) kiadása óta Francis Foley, az őt megillető Világ Igaza kitüntetést is elnyerte. Persze mindez, szobor, liget, kitüntetés jócskán váratott magára.  Életében baráti leveleket kapott innen-onnan  és minden háború utáni karácsonyra egy ajándék pulykasült konzerv  is érkezett Amerikából. Ez volt a jutalma. Meg talán az a hó tiszta lelkiismeret, ami azért nem teljesen szokványos egy MI6-os kémfőnöknél.

 

 

Frank Foley 1884-ben született egy angol városkában, Highbridge-ben és 1958-ban, május 8-án Stourbridge-ben halt meg.  E két hídfő között ívelt szorgalmas és nagylelkű élete.


Frank Foley emlékmű Highbridge-ben, a szülővárosában.

2010-ben az angol kormány poszthumusz a Holokauszt Brit hőse címmel tüntette ki.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz