Kiváló lehetőséget kínál Egyetemünk külföldi tapasztalatot szerezni – és nem csak szakmai téren. Egy másik ország kultúrájának, szokásainak, nyelvének felfedezése és megértése izgalmas kaland, de a szakmai önéletrajzban is jól mutató tapasztalat.
Az Erasmus+ erre az élményre biztosít lehetőséget a felsőoktatási intézmények polgárainak az Európai Unió egyik legsikeresebb programjának keretein belül. Partnereink között vannak magyar és idegen nyelven oktató intézmények, így tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítunk annak is, aki nyelvet szeretne gyakorolni, és annak is, aki inkább magyar nyelvű képzés keretében szerezne külföldön tapasztalatot.
Az OR-ZSE 2021-ben az Európai Unió teljes hétéves pénzügyi időszakára elnyerte az ún. Erasmus Felsőoktatási Chartát. Ez a Charta teremt minden évben keretet arra, hogy az Egyetem megpályázhassa és elnyerhesse a megfelelő támogatási összeget az Erasmus+-program keretében megvalósuló hallgatói mobilitási programokra. Biztatjuk hallgatóinkat, éljenek a lehetőséggel. Akár a nyelvtanulás, a szakmai vagy egyéni személyiségfejlődés céljával vágnak bele a kalandba, mindenképpen gazdagodni fognak, élményekkel, tudással, tapasztalattal, kapcsolatokkal. Ezek a programok lehetőséget kínálnak arra, hogy egyetemünk hírnevét növelhessék a világban, és a szerzett tapasztalatok révén itthoni közösségeink fejlődését, színesedését is elősegítsék.
Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink, doktoranduszaink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit elismertethetik.
A projekt keretében lehetőség van kiegészítő támogatások több formájának (esélyegyenlőségi, ill. fogyatékossággal vagy tartós betegséggel élők részére szóló támogatások) az igénybevételére is.
Jelen felhívás a BA-s és MA-s hallgatókra vonatkozik, valamint azokra a doktoranduszokra, akik egy teljes félévre szeretnének kreditmobilitásban részt venni. Oktató-kutató munkatársak, adminisztratív munkatársak, valamint doktoranduszok rövidtávú mobilitásban is részt vehetnek, az erre való pályázás lehetősége folyamatos.
A már létrejött együttműködések keretein belül a 2024/25 tanév őszi félévére a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére hirdetünk pályázatot:
Fogadó intézmény | Időtartam | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2024 őszi félévben | angol vagy német B1 | 2024-03-27 |
Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) | 5 hónap a 2024 őszi félévben | román, magyar vagy angol B1 | 2024-03-27 |
Antwerpeni Egyetem | 5 hónap a 2024 őszi félévben | angol B2 | 2024-03-27 |
Nyitrai Egyetem | 5 hónap a 2024 őszi félévben | angol B1 | 2024-03-27 |
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet | 5 hónap a 2024 őszi félévben | magyar B2 | 2024-03-27 |
Partiumi Keresztény Egyetem | 5 hónap a 2024 őszi félévben | magyar C2 | 2024-03-27 |
Varsói Egyetem | 5 hónap a 2024 őszi félévben | angol B2 és héber A2 | 2024-03-27 |
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és motivációs levéllel a megadott határidőig juttassák el Biró Tamás Erasmus-koordinátorhoz, a birot@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
További információ a mellékelt Hallgatói tájékoztatóban és az erasmus@or-zse.hu címen kérhető.
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Kiváló lehetőség minden hallgatónak a külföldi tapasztalatszerzés – és nem csak szakmai téren. Egy másik ország kultúrájának, szokásainak, nyelvének felfedezése és megértése izgalmas kaland, amely majd a szakmai életrajzban is jól mutat. A mobilitás során elvégzett kreditek pedig az itthoni tanulmányokban is beszámíthatók. Partnereink között vannak magyar és idegen nyelven oktató intézmények egyaránt, így lehetőséget biztosítunk annak is, aki nyelvet szeretne gyakorolni, és annak is, aki inkább magyar nyelvű képzés keretében szerezne külföldön tapasztalatot.
Az OR-ZSE 2021-ben nyerte el hét éves időszakra az ún. Erasmus Felsőoktatási Chartát, majd évről évre megpályázunk egy keretet hallgatói és munkatársi mobilitásra. Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink, doktoranduszaink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit elismertethetik.
Biztatjuk hallgatóinkat, éljenek a lehetőséggel. Akár a nyelvtanulás miatt, akár a szakmai fejlődés érdekében, akár új kihívásokat keresve vágnak bele a kalandba, mindenképpen gazdagodni fognak, élményekkel, tudással, tapasztalattal, kapcsolatokkal. Ezek a programok lehetőséget kínálnak arra is, hogy egyetemünk hírnevét növeljék a világban, és a szerzett tapasztalatok révén itthoni közösségük fejlődését, színesedését is elősegítsék.
Az alapösztöndíj mellett igényelhetők kiegészítő támogatások is: esélyegyenlőségi, valamint fogyatékossággal vagy tartós betegséggel élők részére szóló támogatások. Ezekről további információ ITT, illetve sikeres pályázat esetén tovább tájékoztatás kérhető Seregdy Andreánál a seregdya@or-zse.hu címen.
Jelen felhívás a BA-s és MA-s hallgatókra vonatkozik, valamint azokra a doktoranduszokra, akik egy teljes félévre szeretnének kreditmobilitásban részt venni. Oktató-kutató munkatársak, adminisztratív munkatársak, valamint doktoranduszok rövidtávú mobilitásban is részt vehetnek, ők pályázatukat folyamatosan beadhatják.
A már létrejött együttműködések keretein belül a 2023/24 tanév tavaszi félévére a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére hirdetünk pályázatot:
Fogadó intézmény | Időtartam | Várható létszám | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 2 fő | angol vagy német B1 | 2023-09-28 |
Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 3 fő | román, magyar vagy angol B1 | 2023-09-28 |
Antwerpeni Egyetem | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 3 fő | angol B2 | 2023-09-28 |
Nyitrai Egyetem | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 3 fő | angol B1 | 2023-09-28 |
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 5 fő | magyar B2 | 2023-02-28 |
Partiumi Keresztény Egyetem | 5 hónap a 2024 tavaszi félévben | 2 fő | magyar C2 | 2023-02-28 |
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és motivációs levéllel a megadott határidőig juttassák el dr. Zima András tanszékvezető docenshez, Erasmus-koordinátorhoz, a zimaa@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
További információ az egyetemi Erasmus lehetőségekről: https://or-zse.hu/erasmus/.
Hallgatói tájékoztató a meghirdetett pályázathoz
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Egy másik ország kultúrájának, szokásainak, nyelvének felfedezése és megértése izgalmas kaland, számszerűsíthető és nehezebben megfogható előnyökkel egyaránt.
Erre az élményre és kalandra biztosít lehetőséget a felsőoktatási intézmények polgárainak az Európai Unió egyik legsikeresebb programja, az Erasmus+.
Az OR-ZSE 2021-ben az Európai Unió teljes hétéves pénzügyi időszakára elnyerte az ún. Erasmus Felsőoktatási Chartát. Ez a Charta teremt minden évben keretet arra, hogy az Egyetem megpályázhassa és elnyerhesse a megfelelő támogatási összeget az Erasmus+-program keretében megvalósuló hallgatói mobilitási programokra. Biztatjuk hallgatóinkat, éljenek a lehetőséggel. Akár a nyelvtanulás, a szakmai vagy egyéni személyiségfejlődés céljával vágnak bele a kalandba, mindenképpen gazdagodni fognak, élményekkel, tudással, tapasztalattal, kapcsolatokkal. Ezek a programok lehetőséget kínálnak arra, hogy egyetemünk hírnevét növelhessék a világban és a szerzett tapasztalatok révén itthoni közösségeink fejlődését, színesedését is elősegítsék.
Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink, doktoranduszaink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit elismertethetik.
A már létrejött együttműködések keretein belül a 2023/24 tanév őszi félévére a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére hirdetünk pályázatot:
Fogadó intézmény | Időtartam | Várható létszám | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 2 fő | angol vagy német B1 | 2023-02-28 |
Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 3 fő | román, magyar vagy angol B1 | 2023-02-28 |
Antwerpeni Egyetem | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 3 fő | angol B2 | 2023-02-28 |
Nyitrai Egyetem | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 3 fő | angol B1 | 2023-02-28 |
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 5 fő | magyar B2 | 2023-02-28 |
Partiumi Keresztény Egyetem | 5 hónap a 2023 őszi félévben | 2 fő | magyar C2 | 2023-02-28 |
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és motivációs levéllel a megadott határidőig juttassák el dr. Zima András tanszékvezető docenshez, Erasmus-koordinátorhoz, a zimaa@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
További információ az egyetemi Erasmus lehetőségekről: https://or-zse.hu/erasmus/ .
Hallgatói tájékoztató a meghirdetett pályázathoz.
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Egy másik nemzet kultúrája, nyelve igazán akkor tárul föl számunkra, ha kis időre magunk is az adott ország, kultúra részesei leszünk.
Az Erasmus+ program, amely az Európai Unió egyik legsikeresebb programja, lehetőséget teremt a felsőoktatási intézmények polgárainak a mobilitásra.
Az OR-ZSE 2021-ben az Európai Unió teljes hétéves pénzügyi időszakára elnyerte az ún. Erasmus Felsőoktatási Chartát, így jogosulttá vált az Erasmus+-program keretében megvalósuló hallgatói mobilitási programok támogatására. Biztatjuk hallgatóinkat, éljenek a lehetőséggel. Akár a nyelvtanulás, a szakmai vagy egyéni személyiségfejlődés céljával vágnak bele a kalandba, mindenképpen gazdagodni fognak, élményekkel, tudással, tapasztalattal, kapcsolatokkal. Ezek a programok lehetőséget kínálnak arra, hogy egyetemünk hírnevét gazdagíthassák a világban és a szerzett tapasztalatok révén itthoni közösségeinket is gazdagítsák.
Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit elismertethetik.
A már létrejött együttműködések keretein belül a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére hirdetünk pályázatot:
Fogadó intézmény | Időtartam | Várható létszám | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2023 tavaszi félévben | 2 fő | angol vagy német B1 | 2022-09-30 |
Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) | 5 hónap a 2023 tavaszi félévben | 3 fő | román, magyar vagy angol B1 | 2022-09-30 |
Antwerpeni Egyetem | 5 hónap a 2023 tavaszi félévben | 3 fő | angol B2 | 2022-09-30 |
Nyitrai Egyetem | 5 hónap a 2023 tavaszi félévben | 3 fő | angol B1 | 2022-09-30 |
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet | 5 hónap a 2023 tavaszi félévben | 5 fő | magyar B2 | 2022-09-30 |
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és motivációs levéllel a megadott határidőig juttassák el dr. Zima András tanszékvezető docenshez, Erasmus-koordinátorhoz, a zimaa@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
Hallgatói tájékoztató a meghirdetett pályázathoz.
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Egy másik nemzet kultúráját igazán csak akkor ismerjük meg, tanuljuk meg a nyelvét, értjük meg a szokásait, ha egy kis időre mi is a közösség részeivé válunk. Az Erasmus+ program, amely az Európai Unió egyik legsikeresebb programja, lehetőséget teremt a felsőoktatási intézmények polgárainak a mobilitásra.
2022. március 17. (csütörtök) 18:00 óra – Online tájékoztató
Az OR-ZSE 2021-ben az Európai Unió teljes hétéves pénzügyi időszakára elnyerte az ún. Erasmus Felsőoktatási Chartát, így jogosulttá vált az Erasmus+-program keretében megvalósuló hallgatói mobilitási programok támogatására. Biztatjuk hallgatóinkat, éljenek a lehetőséggel. Akár a nyelvtanulás, akár a szakmai vagy egyéni személyiségfejlődés céljával vágnak bele a kalandba, mindenképp gazdagodni fognak. Egyúttal gazdagíthatják egyetemünk hírnevét a világban, és megszerzett tapasztalataikkal hozzájárulhatnak hazai közösségeink fejlődéséhez.
Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit elismertethetik. Két partneregyetemmel kötöttünk már szerződést, és továbbiak megkötésén is dolgozunk. Pályázatot hirdetünk az Erasmus+ keretében a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére:
Fogadó intézmény | Időtartam | Várható létszám | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2022 téli félévben | 2 fő | angol vagy német B1 | 2022-03-25 |
BBTE (Kolozsvár) | 5 hónap a 2022 őszi félévben | 3 fő | román, magyar vagy angol B1 | 2022-03-25 |
Antwerpeni Egyetem | 5 hónap a 2022 őszi félévben | 2 fő | angol vagy holland B2 | 2022-03-25 |
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és egy motivációs levéllel a megadott határidőig juttassák el Seregdy Andreához a seregdya@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
További információért dr. Zima András tanszékvezető docenshez, Erasmus-koordinátorhoz, a zimaa@or-zse.hu címen, valamint dr. Biró Tamás docenshez, tudományos rektorhelyetteshez, a birot@or-zse.hu címen is fordulhatnak.
A pályázási folyamatot és a döntést segítendő az érdeklődők számára rövid online információs időpontot hirdetünk, ennek időpontját rövidesen itt közzétesszük. Előzetes jelentkezés Seregdy Andreánál a seregdya@or-zse.hu címen.
További információ az egyetemi Erasmus lehetőségekről: https://or-zse.hu/erasmus-hu/ .
Hallgatói tájékoztató a meghirdetett pályázathoz itt elérhető!
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Az OR-ZSE nemzetköziesedésének újabb állomásához érkeztünk: hallgatóink két külföldi egyetemen is tanulhatnak a 2022. tavasz félévben. Potsdamba október 1-ig, Kolozsvárra október 15-ig várjuk a jelentkezéseket.
Egyetemünk 2021. januárjában elnyerte az Erasmus Felsőoktatási Charta-hoz való csatlakozás lehetőségét. Intézményközi megállapodások keretein belül hallgatóink és oktatóink minden félévben (korlátozott számban) lehetőséget kapnak a szakterületükön való kitekintésre, külföldi kapcsolatok és tapasztalatok szerzésére. Hallgatóink a partneregyetemen elvégzett félév kreditjeit is elismertethetik. Két partneregyetemmel kötöttünk már szerződést, és továbbiak megkötésén is dolgozunk. Pályázatot hirdetünk az Erasmus+ keretében a Potsdami Egyetemmel és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel való együttműködés keretein belül a következő hallgatói mobilitási lehetőségek elnyerésére:
Fogadó intézmény | Időtartam | Várható létszám | Elvárt nyelvtudás | Jelentkezési határidő |
---|---|---|---|---|
Potsdami Egyetem | 5 hónap a 2022 tavaszi félévben | 2 fő | angol B2 vagy német B2 | 2021-10-01 |
BBTE (Kolozsvár) | 5 hónap a 2022 tavaszi félévben | 3 fő | magyar vagy angol B1 | 2021-10-15 |
Bátorítjuk hallgatóinkat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, gazdagítsák egyetemünk hírnevét a világban és megszerzett tapasztalataikkal járuljanak hozzá hazai közösségeink fejlődéséhez.
Kérjük, hogy jelentkezési szándékukat rövid indoklással a megadott határidőig juttassák el dr. Zima András tanszékvezető docenshez, Erasmus-koordinátorhoz, a zimaa@or-zse.hu címen, szakfelelősük egyidejű értesítése mellett.
További információ az egyetemi Erasmus lehetőségekről: https://or-zse.hu/erasmus/.
Sikeres pályázást kívánunk minden érdeklődőnek!
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem mintegy 150 éve áll a zsidó hagyományok, a tudomány, az oktatás és a zsidó közösség szolgálatában. Maga köré gyűjti azokat a tudósokat, művészeket, média-szakembereket, a vallásdiplomácia különböző területein dolgozó szakpolitikusokat, örökségvédelmi szakembereket, akik számára a judaisztika elengedhetetlen szellemi hátteret jelent. Feladata olyan modern szellemi, tudományos és oktatási centrummá válni, amely magához vonzza azokat a magyarországi és határon túli zsidó és nem zsidó értelmiségieket, kutatókat, akik foglalkoztak, vagy foglalkoznak judaisztikával, a zsidóság tudományával, illetve annak valamely aspektusával.
Az OR-ZSE nyitott intézmény, mindenféle igazságtalan diszkriminációt határozottan elutasít. Falai között vallásra és felekezetre való tekintet nélkül mindenki művelheti a zsidóság tudományának különböző ágait, illetve elsajátíthatja a szociális munkások hivatását. Egyetemünk mint zsidó intézmény szerepet vállal a vidéki népesség oktatásában, a továbbtanulás útján történő társadalmi felemelkedésében is. Akkor is harcol a társadalmi együttélést megnehezítő és az ország felemelkedését fékező előítéletek ellen, ha azok nem kifejezetten zsidók ellen irányulnak. Az OR-ZSE az antiszemitizmus és az ahhoz hasonló kirekesztő alkotmányellenes nézetek és attitűdök ellen az ismeretek terjesztésével, a zsidó vallás, kultúra és hagyomány, valamint az egyetemes emberi kultúra közös értékeinek megismertetésével küzd.
Dokumentumok
Ez a dokumentum letölthető INNEN