Virtuális Goldziher-kiállítás, az OR-ZSE könyvtára részvételével

November 13-án emlékeztünk meg Goldziher Ignác (1850–1921), a világhírű orientalista halálának 100. évfordulójáról. Jelentőségét a Rabbiképző életében ez a cikk mutatja be.

Ebből az alkalomból az MTA Könyvtárának Keleti Gyűjteménye virtuális kiállítást hozott létre Goldziher Ignác életéről, munkásságáról és utóhatásáról, a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet közreműködésével és az MTA támogatásával. A Goldziher Intézetet az elmúlt években hozta létre a Mazsihisz két tagintézménye, az OR-ZSE és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A kiállítás szövegét Dévényi Kinga, Kelecsényi Ágnes, Konrád Miklós, Mislovics Erzsébet és Turán Tamás írták. Együttműködő partnerek, amelyek a kiállítás rendelkezésére számos dokumentumot bocsátottak: az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár és a Szent István Király Múzeum Könyvtára (Székesfehérvár) is.

A kiállítás 11 virtuális teremben mutatja be a modern iszlámkutatás megteremtőjét, a neológ tudományosság meghatározó személyiségét, a Rabbiképző oktatóját, az akadémikust, a Pesti Izraelita Hitközség titkárát. Ezek a virtuális termek a következők: a család, magyarországi tanulmányok, külföldi tanulmányok, a zsidó tudományok művelője, az arabista, az iszlámkutató, a Hitközség titkára, az akadémikus, az egyetemi oktató, nemzetközi kapcsolatok és utóélet. Emellett a portál része egy bibliográfiai adatbázis is, amely Goldziher publikációit tartalmazza digitalizált formában, nyílt hozzáféréssel, a REAL repozitóriumban. Ugyanerről az oldalról elérhető még Goldziher levelezése is (a hozzá írt több mint 13 ezer levél), amelyet egy korábbi, példaértékű projekt keretében digitalizáltak és tettek szabadon kutathatóvá az MTA Könyvtárában.

A virtuális kiállítás megtekinthető ezen az oldalon: https://goldziher.mtak.hu/.


(Borítókép: Goldziher Ignác, forrás: Wikipedia)