2. helyezés a Holtzer–Horváth-Lindberg Alapítvány tudományos pályázatán

Tamásné Jámbor Andrea, Egyetemünk egyházi/felekezeti közösségszervező szakának végzettje, zsidó kultúratörténet mesterképzésünk jelenlegi hallgatója nyerte el a második díjat a Holtzer–Horváth-Lindberg Alapítvány ÉLETUTAK – A szegedi zsidóság kulturális örökségének megőrzése című pályázatán Szeged múzsája – Fischof Ágota élettörténete című dolgozatával. Fischof Ágota Szeged első női könyvtárosa volt, aki Móra Ferenccel dolgozott együtt, Juhász Gyula pedig verset írt hozzá. Több írót és festőt is megihletett, festmények készültek róla, több regényben szerepel.

A szegedi zsidóság kulturális örökségének megőrzésére, kutatására, átadására tavaly létrejött Holtzer–Horváth-Lindberg Alapítvány másodszor írt ki pályázatot olyan tudományos dolgozatok elkészítésére, amelyeknek témája a zsidó helytörténet, a Szegeden élt zsidó családok története, tevékenysége.

A díjátadóra a Szegedi Zsidó Hitközség székházában került sor, ahol a díj egyik alapítója, Horváth-Lindberg Judit is beszédet mondott.

Gratulálunk hallgatónknak munkája elismeréséért!