Mikve Jiszráel: egy 17. századi kéziratos beszédgyűjtemény

Könyvtárunk egyik különleges kéziratos kincse Israel Najara (kb. 1555 – kb. 1625) rabbi, kommentátor és költő מקוה ישראל (Mikve Jiszráel) című beszédgyűjteménye.

Najara rabbinikus családból származott; apja, Moshe Najara szintén rabbi volt. A kora újkori zsidó szellemi élet kiemelkedő alakjának számított. Életét a Szentföldön, illetve az Oszmán Birodalom egyéb jelentős zsidó központjaiban töltötte – többek között Cfátban, Gázában és Damaszkuszban.

Najara nevét elsősorban a זמירות ישראל (Zemirot Jiszráel, „Izrael dallamai”, Cfát, 1587) című kötet tette ismertté, amely liturgikus költeményeinek gyűjteménye. E műve révén vált a kora újkori héber vallásos költészet egyik legnagyobb hatású alakjává. Költészetére egyszerre hatott a zsidó misztika – különösen a cfáti kabbalisztikus körök szellemisége – és a korabeli arab költészet formavilága. Héber liturgikus költeményei (ún. pijutok) a szefárd és mizrahi liturgia szerves részévé váltak, és ma is az istentisztelet részét képezik. Számos költeményét a korabeli oszmán–arab zenei kultúra dallamaira komponálta, ami egyes kortársai körében vitát váltott ki, ugyanakkor jól mutatja a 16–17. századi kelet-mediterrán térség kulturális kölcsönhatásait.

Najara a rabbinikus irodalom klasszikus műfajaiban is jelentőset alkotott: Biblia-kommentárokat és prédikációkat (drósékat) írt. A Könyvtárunkban őrzött, feltehetően autográf kézirat, a Mikve Jiszráel negyven beszédet tartalmaz. A szövegek különleges alkalmakra – ünnepekre, esküvőkre, temetésekre – készültek, így a gyűjtemény nemcsak irodalmi, hanem társadalom- és vallástörténeti forrásként is kiemelkedő jelentőségű.

A beszédek között található egy ádár hónap kezdetére készült szöveg is, amely minden valószínűség szerint a gázai zsidó közösség előtt hangzott el, ahol Najara élete végén rabbiként szolgált. A prédikáció különösen figyelemre méltó történeti adatot őriz: emlékezteti hallgatóságát a kétnapos purim gyakorlatára. A purim ünneplésének időpontja attól függ, hogy az adott település az ókorban fallal körülvett városnak minősült-e: ha nem, akkor ádár 14-én tartják az ünnepet, ha viszont igen, akkor másnap, ádár 15-én (Susán purim). Amennyiben a település státusza halakhikus szempontból kétséges, a gyakorlat szerint mindkét napot megünneplik. Najara utalása arra enged következtetni, hogy a 17. századi Gázában e kérdésre a válasz nem volt egyértelmű, így a közösség mindkét napon megtartotta az ünnepet. A kézirat így nem csak irodalomtörténeti dokumentum, hanem különleges forrás a korszak gázai zsidó közösség vallási gyakorlatának rekonstruálásához.

A Mikve Jiszráel teljes kézirata elérhető a jeruzsálemi National Library of Israel Ktiv adatbázisában, ITT.