A megélhetési bűnözésről írt tanulmányt Szappan Lászlóné, egyetemünk hallgatója

A megélhetési bűnözésről írt tanulmányt az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) egyik Nógrád megyei hallgatója. Szappan Lászlóné a rendőrség bűnügyi adatai alapján vizsgálta hátrányos helyzetű települések helyzetét.

A teljes cikk ITT olvasható.

NOOL – A megélhetési bűnözést tanulmányozta egy nógrádi egyetemista

Fontos feladat a kiegyensúlyozott közbiztonság kialakítása és megtartása a kistelepüléseken – hangsúlyozta az OR-ZSE hallgatója. Mint fogalmazott, mindez az önkormányzatok, a rendőrség és a polgárőrség összefogásán alapul; ideális esetben pedig a közös munka kapcsán rendszeresen tartanak egyeztető fórumokat is az érintettek. Példaként a Bátonyterenyei járást említette, melyben a police.hu statisztikai mutatói szerint az általa vizsgált időszakban – 2020.