Államvizsgát tartottak az OR-ZSE Felekezeti Szociális Munkás szakán

Egyetemünkön 2022. 01. 27.-én a Felekezeti Szociális Munkás szakon 9 hallgató sikeres záróvizsgát tett.

A záróvizsga bizottság elnöke B. Aczél Anna, tagjai: Háberman Zoltán Tanszékvezető, Fényes Balázs és Zolnay János voltak. A Záróvizsgát Bíró Tamás Rektorhelyettes nyitotta meg, hangsúlyozta a zsidóság évezredes értékrendjét, melyben a társadalmi igazságosság és jótékonyság is jelentős szerepet játszott, így természetes módon nagy jelentősége van az OR-ZSE-n a Felekezeti Szociáli Munkás Szaknak is.

A záróvizsga három szóbeli vizsgából állt. Először Judaisztika tárgyból húztak tételeket a hallgatók, itt bizonyították, hogy ismerik a zsidóság főbb ünnepeit, szokásait, hagyományait. Ezután a szociális munka komplex tételeiből húztak és feleltek. Végül szakdolgozataik védésére került sor, ahol válaszoltak a bírálók kérdéseire is. Szakdolgozataik a szociális munka klasszikus témait ölelték fel, amelyekben saját kutatásaikról számoltak be. Kutatási témáik szerteágazóak voltak, volt szó gyermekvédelemről, idősgondozásról, de a diszkrimináció kérdéseit is vizsgálta hallgató. Volt, aki a zsidó szociális intézményekről készített szakdolgozatát mutatta be.

A vizsga szervezését, jegyzőkönyv-vezetését a Tanulmányi Hivatal vezetője, Szeder Zsófia látta el. A technikát Buttás Levente informatikus segítette.

A hallgatók megérdemelten zárták sikeresen a vizsgát és a három és fél éves tanulmányaikat is egyben.

Gratulálunk végzettjeinknek: Bogdán Erika, Dunai Nikolett, Lakatos Krisztián, Lakatosné Cellár Adrienn, Magyar Ágnes, Magyar Éva, Szöllősi András, Szűcs Nikolett, Smakné Balogh Hajnalka

 


Borítókép: Záróvizsga az OR-ZSE-n, screenshot