Interjúsorozatunkban jelenlegi és végzett hallgatóinkat kérdezzük arról, hogy miért választották az OR-ZSE-t. Most Csanády Lászlóval készített interjúnkat olvashatjátok, aki a zsidó kultúratörténet mesterszakon végzett, és jelenleg a Doktori Iskola hallgatója.
Csanády László vagyok, Székesfehérváron élek és dolgozom, nekem picit ez a város a világ közepe.
Mesélj kicsit a szakmai életutadról! Hol dolgozol, mivel foglalkozol jelenleg?
Székesfehérváron, az Önkormányzatnál dolgozom, emellett egy önkormányzati kutatóközpontot vezetek, ami alapvetően társadalomtudományokkal foglalkozik és segít előkészíteni a város életében fontos döntéseket. Jelenleg a fő projektünk a középiskolásokhoz kötődik. Azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy miért maradnak vagy nem maradnak itt érettségi után.
A továbbtanuláskor honnan értesültél az OR-ZSE-ról, miért választottad a zsidó kultúratörténet mesterszakot?
Családi indíttatásból jelentkeztem. A teljes csend és hallgatás állapotát megunva, szerettem volna többet tudni a nagyszüleimről. Mivel kérdezni már nem volt kit, gondoltam, általánosságban szeretném megismerni az életformát, a vallást. Ekkor már túl voltam az első diplomám megszerzésén. Első lépés az Izraeli Kulturális Intézet volt, ahol elkezdtem héberül tanulni. De rájöttem, hogy bár a nyelv ismerete fontos dolog, a kulcs, ami nyitja a zárat, de önmagában kevés. Kerestem egy zsinagógát, ahol otthonra leltem, és Radnóti rabbitól rengeteget tanultam, és tanulok a mai napig. De még mindig nem voltam elégedett. Ekkor jött az OR-ZSE, méghozzá a közösségszervező szak, ahol két félévet végeztem. A szak, céljának megfelelően, a gyakorlati életre készíti föl a hallgatókat, hogyan kell jól menedzselni egy hitközséget, vagy másfajta közösséget. Engem viszont a gyakorlati tudnivalók gyökere is érdekelt. Közben az Egyetemen nyitott szemmel jártam, és egyre jobban vonzott a kultúratörténet szak, ahol ezekre a kérdésekre is választ kaphattam, vagy ha nem is konkrét választ, de megtanultam, hogyan kell a kérdést helyesen feltenni, és hogyan kell rá megkeresni a választ. Nagyon izgalmas volt ez az időszak, csillogó szemmel tanultam művészet- és kultúratörténetet, eszmetörténetet, és renget olyan dolgot, ami engem nagyon érdekelt. Például, hogy a Talmudban a többség véleménye mellett a kisebbségi, „leszavazott” javaslatok is megtalálhatóak, mert abból is lehet tanulni, és abban is ott rejtőzhet az Örökkévaló szava. Erre azóta is igyekszem figyelni, nem csak talmudtanuláskor.
Már a közösségszervező szakon kezdődött, de itt teljesedett ki a „szerelem”, ami talán végleg megpecsételte a sorsomat. Ez pedig az irodalom, az irodalom története, különböző korokban, különböző helyszíneken. MA-s szakdolgozatomat egy Székesfehérváron szolgáló rabbi irodalmi munkásságáról írtam, de ezzel egy nagyon nehéz, de csodálatos utazás kezdődött, a XIX. századi Székesfehérvárról a középkori Andalúziába, ahol megismerhettem a konvivencia korában élő és alkotó szerzőket, hogyan mentették át a kultúrkincseket az ókori Szentföldről a középkori Európába, hogyan őrizték meg és fejlesztették tovább a tudásukat az Ibériai-félszigeten.
Ez a szerelem most is tart, az utazási irány jelenleg a középkori Al-Andalus-ból, Córdoba és Granada varázslatos környezetéből az Újvilágba, az Amerikai Egyesült Államokba vezet, kalauzunk pedig nem más, mint Emma Lazarus, akinek szonettje mai napig a Szabadság-szobor talpazatára van vésve, talán irányt mutatva nekünk is.
A zsidó kultúratörténet szakon tanultak hogyan hasznosultak a későbbi életed, munkád során?
A kultúratörténet szakon tanultam meg, hogy kell a tudást egy fókuszpont köré rendszerezni, hogy kell egy logikai láncolatra felfűzni, és hogyan kell az ismeretlen vizekre evezve megtalált kirakós darabjait összeilleszteni. Jelenleg az Egyetem Doktori Iskolájának vagyok a másodéves hallgatója, a már említett Emma Lazarusszal, mint kutatási témával. A felvételire esélyem sem lett volna, ha nem vérteződök fel a kellő ismeretekkel, készségekkel a kultúratörténet szakon. Megtanultam szövegeket gyorsan olvasni és értelmezni, valamint magtanultam idegen nyelvű tanulmányokat, cikkeket összegezni. Ezek hiánya most rendkívül megnehezítené az életemet.
Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?
Az elképzelt pályakép nem volt bonyolult, szerettem volna a családom hagyományai között eligazodni, szerettem volna megérteni, miért vannak az ebédlőasztal körül tabutémák, miért vannak kérdések válaszok nélkül. A kultúratörténet szak lehetővé tette, hogy hozzátartozóimra már ne nehezteljek, sőt, csodáljam őket, amiért olyan időszako(ko)n mentek keresztül, amit én elképzelni sem tudok.
Ennél azonban sokkal, de sokkal többet kaptam. A szisztematikus, tudományos gondolkodás képességét, a „miért” kérdést megtanultam nem idegesítő szavajárásomként kezelni, mert megértettem, hogy ez viszi előre a világot, akkor is, ha néha keményen meg kell dolgozni az adekvát válaszért. Ennél azonban sokkal nagyobb dolgok is vannak készülőben. Felvetődött, hogy meghívást kapok az ország egyik legnagyobb egyetemének vallástudományi tanszékére oktatóként, ahol ezt szeretném tovább adni, a tudás örömét, egészen pontosan a tudás megszerzésének örömét, hogyan kapcsolódik a több ezer éves hagyományunk a mindennapjainkhoz, és hogy talán könnyebb legyen megérteni a mai kül- és belpolitikai folyamatokat.
Mi az, amit a szakon tanultakból a legfontosabbnak tartasz?
Egy nagyon szép korban lehettem hallgatója a kultúratörténet MA-szaknak. Tanúja lehettem egy generációváltásnak, például a tanszék alapító-vezetőjének egyik utolsó diákja lehettem nyugdíjba vonulása előtt, amire nagyon büszke vagyok. Mellette még sikerült tanulnom olyan professzoroktól, akik ma már szintén nyugdíjas éveiket töltik, de megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor 40-50 év tanári tapasztalattal fordulnak a hallgatók felé. Aztán szépen és elegánsan, ahogyan annak lennie kellett, lezajlott a csere, jöttek a fiatal oktatók, akiktől máshogyan lehetett tanulni, és különösen izgalmas volt megélni ezt a fajta különbséget. Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy több tanárommal baráti kapcsolatba kerültem, többük tanít a Doktori Iskolában is, de akik esetleg éppen most nem, azokkal is rendszeres a kapcsolattartás, és bármikor fordulhatok hozzájuk, ha egy tudományos kérdésben elakadok, vagy éppen egy forrást nem találok azonnal.
Mit szerettél legjobban az OR-ZSE-n? Mik voltak a kedvenc óráid, témaköreid?
A családiasságát, hogy kis egyetem lévén mindenki ismer mindenkit, elég bemenni a tanulmányi hivatalba, és köszönés után nem csak a nevemet tudják kapásból, hanem azt is, hogy milyen folyamatban lévő ügyem van, és segítenek azonnal megoldani. A kedvenc óráim egyértelműen két nagy, természetesen összefüggő csoportra oszthatók: ezek a nyelvek, és természetesen a már említett irodalom. Az alapvetés volt, hogy hébert kell tanulni, ez volt a kiindulási alap, mind a ma beszélt ivritet, mind a Tanach nyelvét, a biblikus hébert. Emellett tanulok ógörögöt, annak is a klasszikus, attikai változatát, de volt egy félévem ladinóból is, amit szeretnék folytatni, bővíteni. Most a francia nyelvvel kacérkodom.
Ami külön fontos számomra, hogy szakmai, már-már baráti kapcsolatok alakultak ki, nem csak az évfolyamtársaimmal, hanem a minket tanító tanárokkal is. Szeretném megemlíteni Balázs Gábor tanár urat, akitől bölcsész tárgyakat tanultam, olyan szintű rendszerben, és precizitással, ami egy matematikusnak is becsületére válna. Tudtam, hogy honnan, hova tartunk, és így épült fel a vizsga is nála, a nagyobb kontextustól a kisebb felé, és így magabiztosabban lehetett nekiindulni. Ezen túlmenően ez olyan készség, amelyet más tárgyaknál is tudtam használni. Meg kell még említenem Uhrman Iván tanár urat, akinek a már említett ókori, attikai görög nyelv szépségeit köszönhetem, ami teljesen más szemszögből nyitott ablakot erre a korra. Nagyon sok estéjét áldozta arra, hogy a fejembe verje végtelen türelemmel a görög deklinációt és konjugációt, és nem rajta múlott, hogy egyelőre csak részleges sikerrel. Peremiczky Szilvia tanárnő vállalta az MA-s szakdolgozatomnál a témavezetésemet. De minden tanárom színes egyéniség, mindegyiktől tanultam valami egyedit, ami viszont közös bennük: a hagyományok tisztelete, a tanári hivatás példás megélése.
Van-e valamilyen emléked, amit megosztanál?
Mi voltunk az a generáció, akik az első két félévet jelenléti oktatással kezdtük, majd a képzés végét, beleértve az államvizsgát is, online abszolváltuk, természetesen a macskám, Nyúl úr aktív részvételével. Egy „normális” diák az államvizsga előtt a kidolgozott tételei fölött görnyed, még a vizsga előtti percekben is, ahogyan ezelőtt én is szoktam tenni. Én azonban percenként ellenőriztem a net-kapcsolatot, kapcsolgattam a világítást, van-e áram, mert ezek miatt sokkal, de sokkal jobban izgultam, nehogy baj legyen, mint a tételeim miatt.
Mit üzensz a szak mostani és jövőbeli hallgatóinak?
Hogy tessenek jönni, jelentkezni, végigcsinálni, küzdeni, akkor is, ha nem mindig könnyű. Olyan unikális, és egyre magasabb színvonalú oktatás zajlik az Egyetemünkön, olyan tanároktól lehet tanulni, ami soha vissza nem térő alkalom. Így utólag visszatekintve, minden álmatlan, tanulással és izgalommal töltött éjszaka megérte, mert életre szóló élményt kaptam, olyan világ tárult elém, ami meghatározza az életemet, mind a mai napig.
Ennek az örömét kívánom minden jelenlegi és leendő hallgatónak, kérve a bizalmukat, higgyék el, hogy érdemes.
Ha felkeltették érdeklődéseteket a képzések, a felvételivel kapcsolatos információ elérhető ITT.
