Április 8-án elhunyt Hegyesi Gábor, a hazai szociális szakma egyik kiemelkedő alakja, az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, aki 2013-tól 2018-ig oktatóként is aktívan részt vett az OR-ZSE felekezeti szociális munkás képzésében.
Egész életében a társadalom peremére szorult emberek helyzetének jobbítása volt a célja. Energikus, jó kedélyű ember volt, híres a kedves, támogató, elfogadó hozzáállásáról. Számos hallgatónak egyengette az útját, segítette őket az érvényesülésben. A tudásátadás mellett tehetséggondozásként, mentorálásként fogta fel oktatói munkáját. Igazi klasszikus társadalomtudósként viszonyult a szociális munkához, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a mindenkori akadémiai közeg valódi tudományként ismerje el a szociális munkát.
Szerette a koncerteket, a kiállításokat, az irodalmat, a filozófiát, szerette az életet. Nagyon nyitott ember volt, érdekelték az új ismeretségek, a közösségépítés, a mély baráti beszélgetések. Az értékeket kereste a világban, a béke és a szeretet embere volt, aki mindig a társadalom pozitív irányú megreformálásán dolgozott. Imádott utazni, bejárta a világot, rendkívül sokrétű nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki, számos külföldi egyetemi oktatóval ápolt szoros barátságot.
Anyai ágon felvidéki polgári zsidó családból származott. Grafikus édesapja vegyes házasságban született Spitz Imre néven, amelyet Hegyesire magyarosított. Szülei a fejlődő, egyre polgáriasodó Újpesten éltek, ami identitásának központi elemévé vált. A holokauszt szörnyűségei sok veszteséget okoztak az egész családnak. Anyai nagyszüleit, édesanyját és annak testvérét Auschwitzba deportálták. Bár a gyerekeik túlélték, a nagyszülőket meggyilkolták a haláltáborokban. Apja munkaszolgálatos volt, majd, az elbeszélések szerint, az újpesti házukban egy ágy alá ásott gödörben elbújva élte túl a vészkorszakot. A családi tragédia ellenére, amiről nagyon ritkán beszélt, életigenlő ember volt, aki személyiségével elkápráztatta a körülötte lévőket.
Mindig megelőzte a korát. Szociológus szeretett volna lenni, amikor még nem volt szociológiaképzés Magyarországon, ezért egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte közgazdász szakon. Majd szociális munkás akart lenni, amikor még nem volt szociális munka Magyarországon, ezért mesterszakos szociális munkás diplomáját végül az ausztráliai Monash Egyetemen szerezte meg 1987-ben, így ő lett az első diplomás szociális munkás Magyarországon. Később szociális menedzser képesítést szerzett az amerikai Johns Hopkins Egyetemen Baltimore-ban, végül Magyarországon, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kapta meg minőségmenedzser diplomáját 2004-ben. Oktatói tevékenységét már az 1970-es évektől gyakorolta, először a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, majd 1987-től már az ELTE-n. Itt Ferge Zsuzsával, Talyigás Katalinnal, Szalai Júliával dolgozott együtt, akikkel életre szóló munkatársi, baráti kapcsolatban maradtak. A szociálpolitikusi és a szociális munkás képzés hazai kialakításában hatalmas szerepe volt. 1992-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Szociálismunkás-képző Tanszékének vezetője lett. 2000-ben a képzés áttevődött az ELTE Társadalomtudományi Karra, ahol húsz éven át töltötte be a tanszékvezetői pozíciót. Számos nemzetközi és hazai szervezetnek volt tagja, alapítója, mentora, többek között a Magyar Szociológiai Társaságnak, az Iskolaszövetségnek és a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesületnek is.
Hegyesi Gábor rendkívül aktív, mozgalmas életet élt. Pótolhatatlan barát, harcostárs, mentor és példakép távozott. Immár nélküle, de az általa mutatott úton haladunk tovább a szociális munkás szakma fennmaradásáért és fejlődéséért, egy mindenki számára élhetőbb társadalomért.
Emléke legyen áldott.