2025. május 12–14. között került sor az izraeli Bar-Ilan Egyetem és az OR-ZSE által közösen létrehozott Hungary-Israel Research Forum in Jewish Studies (Zsidó Tanulmányok Magyarországi-Izraeli Kutatási Fóruma) alapítókonferenciára. Az esemény célja egy olyan hosszútávon működő, intézmények és nemzetek közötti tudományos közösség létrehozása volt, amely kifejezetten a közép-európai zsidó közösségek kultúrájának kutatásával foglalkozik.
A konferencia megnyitója a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában volt. A szervezők nevében köszöntőt mondott Dr. Balázs Gábor, egyetemünk általános rektorhelyettese és Dr. Isaac Hershkowitz, a Bar-Ilan Egyetem professzora, valamint Dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Moran Birman, Izrael budapesti nagykövetségének képviseletvezető-helyettese. A konferencia nyitó szekciójában többek között Dr. Barak S. Cohen, a Bar-Ilan Egyetem Talmudtudományi Tanszékének vezetője tartott előadást, amelyben Bacher Vilmosnak, a Rabbiképző egykori professzorának a modern talmud-kutatásban betöltött szerepét mutatta be. A szekcióban előadást tartottak Dr. Komoróczy Szonja Ráhel és Dr. Leore Sachs-Shmueli is, akik a magyar haszidokkal foglalkozó kutatásaikat mutatták be.
A konferencia másnap az OR-ZSE épületében folytatódott: magyar, izraeli, finn, német és amerikai felsőoktatási intézmények vezető oktatói, kutatói és doktorandusz hallgatói mutatták be kutatásaikat. Az esemény interdiszciplináris jellege különféle tudományterületek – így többek között a történettudomány, filozófia, művészettörténet, zenetudomány, muzeológia és digitális bölcsészet – párbeszédét tette lehetővé. A témák között szerepelt a haszidizmus, a Kabbala, az antiszemitizmus, az október 7-i tömegmészárlás utáni események megítélése és értékelése, a digitális technológiák és a mesterséges inteligencia használata a tudományos kutatásban.
A zárónapon a konferencia résztvevői tanulmányi kirándulás keretében Szegedre látogattak.
A konferencia részletes programja ITT érhető el.





