„Kisnagy ember – Feld Lajos (2024)” – filmbemutató

Március 19-én, születésének évfordulóján került sor a Kisnagy ember: Feld Lajos című dokumentumfilm bemutatójára. Feld Lajos kassai festő 1904-ben született, 1944-ben deportálták Auschwitzba, ahol rajzokban örökítette meg az átélteket. Hazajövetele után 1991-ben bekövetkezett haláláig tanított és alkotott.

Pintér Andrea 2023-ban az egyházi/felekezeti közösségszervező alapszak diákjaként a Feld Lajosról írt dolgozatával az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első díjat nyert. E dolgozat volt a kiindulása annak a három éven tartó kutatásnak, melynek eredményeképpen elkészült a számos interjút feldolgozó, hiánypótló dokumentumfilm.

A vetítés után a film rendezőjével és egyben Egyetemünk oktatójával, Surányi Andrással beszélgetett Pintér Andrea. Szó esett a munka folyamán felmerülő dilemmákról, váratlan fordulatokról, s arról, hogy egy eredetileg jóval hosszabb anyag került megvágásra.