Lipovetz Anikó, a hagyományos zsidó életforma fotósa

Interjúsorozatunkban végzett hallgatóinkat kérdezzük arról, hogy miért választották az OR-ZSE-t, hogyan hasznosították életük, pályájuk során a nálunk tanultakat. Kíváncsiak voltunk arra is, milyen emlékeket őriznek egykori alma materükről és mit tanácsolnak az egyetem leendő hallgatóinak. Ezen a héten Lipovetz Anikóval, az egyházi/felekezeti közösségszervező alapszak végzettjével készített interjúnkat olvashatják.

 

Lipovetz Anikó vagyok, három gyermek édesanyja. Az OR-ZSE egyházi/felekezeti közösségszervező szakán végeztem. Szakdolgozatom témája a Salgótarjáni utcai zsidó temető volt. Dr. Surányi András témavezetőm hatalmas tudásával, szakértelmével segítette munkám.

Mesélj kicsit a szakmai életutadról! Hol dolgozol, mivel foglalkozol jelenleg?

Jelenleg a Holokauszt Emlékközpont titkárságán dolgozom, mint titkársági asszisztens, ahol Dr. Goldmann Márta ajánlásával sikerült elhelyezkednem.
Hobbim a fotózás, különösképpen a zsidó temetők, a hagyományos zsidó lét megörökítése a mai világban, a mindennapokban. Mindezt csak a magam örömére teszem, de úgy gondolom, hogy a temetőben készült fotók fontos információkat hordoznak a zsidóságról az utókornak. Az életképeken a hagyományos zsidó életforma pillanatait szeretném elkapni a mai modern világban. Másik hobbim a futás, kisebb futóközösséget is szerveztem magam köré, így az Egyetemen tanultakat a világi életben is tudom hasznosítani. Jövőbeni tervem az egyetem kultúrtörténeti mesterszakára jelentkezni, hogy még több, mélyebb tudást tudjak elsajátítani a zsidó kultúráról és héber nyelvből.

Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?

Régi, nagy álmom volt az OR-ZSE-n tanulni. Ez az egyetlen hely, ahol zsidó vallásról, történelemről, kultúráról ilyen magas szinten lehet tanulni, és nem utolsósorban a héber nyelvvel is meg tudtam ismerkedni.

Mit szerettél legjobban az OR-ZSE-n? Mik voltak a kedvenc óráid, témaköreid?

Legkedvesebb óráim a zsidó művészettel foglalkoztak, zenével, festészettel, irodalommal. Leghasznosabb és legfontosabb órának a héber nyelvet és a judaisztika órát tartottam. A közös kirándulások alkalmával sok helyre eljutottunk, országon belül és kívül. Jártunk többek közt Szegeden, Makón, Tatán, Abádszalókon, Szabadkán, Kassán. Minden egyes alkalommal meglátogattuk a helyi zsidó közösség zsinagógáját és temetőjét. Ezek a kirándulások mindig nagyon jó hangulatúak, érdekesek és nem utolsósorban közösségépítő jellegűek.

Van-e valamilyen kedves emléked, amit megosztanál?

Nagyon kedves és egyben nagyon felemelő élményem a Balogh István tanár úr által szervezett Kozma utcai temető takarítása, rendbetétele.

Mit üzensz a szak mostani és jövőbeli hallgatóinak?

Az OR-ZSE-nek nemcsak tudást, de fontos szakmai kapcsolatokat és barátokat is köszönhetek!

A képeket készítette: Lipovetz Anikó