OR-ZSE részvétel a Magyar Hebraisztikai Társaság konferenciáján

Az OR-ZSE oktatói és diákjai közül hatan tartottak előadást saját kutatásukról a Magyar Hebraisztikai Társaság február 1-én megrendezett éves konferenciáján, amellyel a Társaság az alapító elnök, prof. dr. Schweitzer József (1922–2015) országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet egykori igazgatója emléke előtt tisztelgett.

Az OR-ZSE előadói és előadásaik címe:

Barta Péter József: „Jöjjön, aki csak jönni fog, imáink és kívánságaink egyszerűen erre irányulnak.” – R. Shapira és P. Serrarius különös interakciója Amszterdamban

Dombi Gábor: Két zsinagóga, ami három. Csoportok, nyelvek, irányzatok az Orczy-házban 1809–1937

Fehér Sándor: Ben Szira kanonikus volta a jeruzsálemi és babiloni Talmudban, illetve a korai palesztin rabbinikus forrásokban

Sipos Ferenc Norbert: Tagadó egyeztetés kialakulása a jiddis nyelvben

Szilágyi Erzsébet: Két, 1947-ben íródott mozgalmi hágádá összehasonlítása

Zsengellér József: Egy történelmi töredék az asszír-kori Izraelből: az Amherst 63 XVII. 1–6.

A konferencia a Koltai Kornélia és Zsengellér József szerkesztésében megjelent, שיר פשוט ומחולק: Héber üdvözlőversek és a peregrináció című kötet bemutatójával zárult, amely a 17. századi magyar peregrinusok héber nyelven írt költeményeiról szóló, Egyetemünk által befogadott OTKA-projekt zárókonferenciájának az anyagát tartalmazza. A kötetet Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója mutatta be.