A konferencia előadásainak absztraktjai
Hershkowitz, Isaac: Neolog and Orthodox Rabbis on the Kasztner Train – A Study of the Microcosm of the Jewish Community in Hungary during World War II
In this lecture, I will examine the list of rabbis who were on the Kasztner Train, exploring their affiliations as well as the demographic characteristics of this „community” of rabbis. Through this analysis, I will offer an interpretation of the nature of Jewish communities in Hungary, providing insights into their value systems, and delving into the historical politics of one of the darkest periods in Hungarian Jewish history.
Balázs Gábor: Teodicea a soá után – A neopragmatikus válasz
A soá utáni teológia számára sokszor lehetetlennek tűnik a teodicea klasszikus kérdésének megválaszolása: hogyan igazolható az isteni jóság doktrínája a nyilvánvalóan ártatlannak tűnő teremtmények szenvedése láttán? A modernitás és a posztmodernitás elméleti kérdéseire érzékeny teológusok közé tartoznak a sokszor „neopragmatistának” nevezett zsidó filozófusok. Az előadás ezt az álláspontot fogja bemutatni.
Barak, Greta: „Here, far from you, my only friend was that notebook” – Diaries, postcards & other archival materials from the Ghetto Fighters’ House
The Ghetto Fighters’ House Archives were established in 1949 by a group of Holocaust survivors, all members of the „Dror” Zionist Movement, with two clear purposes: to collect documentation of the Nazi’s crimes, so that those responsible would be brought to justice; and to commemorate the Jewish world that was destroyed, and it is no more, by documenting the Jews’ life and struggles. The work of collecting and sorting was viewed by the founders as carrying out the Last Will and Testament of those who perished, and a direct continuation of documentation work done in the ghettos. The GFH Archives actively collects and preserves a wide range of materials, including letters, personal documents, diaries, testimonies (written, audio & video), photographs, art pieces and artifacts. Its collections deal with the documentation of three main periods in the history of the Jewish People: the interwar years; the WWII; and the Holocaust survivor community in postwar Europe. This presentation will provide an overview of the GFH Archives, with a particular focus on its holdings related to Hungarian Jewry and the Holocaust in Hungary. It will delve into specific documents from its collections, such as the diary of Maria Jakab, a Jewish deportee from Cluj, Northen Transylvania. On March 13, 1945, while imprisoned in the Bremen-Obernheide labor camp in Germany, Maria wrote in her diary: „Here, far from you, my only friend was that notebook.” The purpose of the presentation is to draw attention to the GFH Archives and to encourage Holocaust scholars to use the materials for their research.
Bohus Kata: Hétköznapi hősiesség, antifasiszta harc, kollektív embermentés – Raoul Wallenberg budapesti alkalmazottai korai emlékezetében
Az előadás a Raoul Wallenberg svéd követségi titkár által vezetett és jól ismert svéd mentőakcióból oroszlánrészt vállaló magyar munkatársak szerepét mutatja be a svéd diplomata korai emlékezetének formálásában. Kiindulópontja, hogy háború vége után közvetlenül a ma olyan jól ismert Wallenberg-emlékezet még nem létezett, valamint, hogy a magyar zsidó túlélő tanúk – mégpedig különösen azok, akik Budapesten közvetlen munkatársai voltak – kulcsszerepet játszottak a svéd diplomata mentőakciója történetének elbeszélésében és emlékezetének alakításában. A Wallenberg Bizottság 1945-ös megalakításával saját kezdeményezésükre, kollektíven léptek fel, hogy Raoul Wallenberg budapesti tevékenységének emléket állítsanak, azonban az elbeszélt történetek kifejezetten egy kollektív embermentési akcióról adtak számot. A Wallenberg Bizottság tevékenységében testet öltő kollektív aktivizmus a túlélők részéről, mely kifejezetten arra irányult, hogy egy embermentő tevékenységét dokumentálják és emlékezetét definiálják, páratlan a holokauszt-emlékezet korai történetében. A munkatársak által definiált emlékezeti térben a svéd diplomata alakja több, egymással párhuzamosan jelentkező narratívában, illetve egymással összefüggő, egymást kiegészítő és erősítő, konkrét és szimbolikus jelentésben is megjelent. Ezek mindegyike, kisebb vagy nagyobb mértékben ugyan, de különbözött attól a képtől, amely a diplomatáról mára világszerte ismertté vált. A diplomata hősiességének ebben az időszakban a túlélő munkatársak által azonosított forrásai – a fasizmussal szembeni morális ellenállás, a bátorság, önzetlenség, de egyben hétköznapiság és szervezőkészség – egészen konkrét személyiségjegyeken és személyes tapasztalatokon alapulnak, s ezért nem is tekinthetőek a későbbi „mitologizálás” alapjainak.
Buchmüller Péter: Antiszemitizmus és konformizmus a Budapesti Ügyvédi Kamarában
1944. március 22-én a Gestapo megkezdte a budapesti zsidó értelmiségiek letartóztatását. Az ügyvédek összegyűjtése tulajdonképpen zökkenőmentesen zajlott, hiszen a Budapesti Ügyvédi Kamara már korábban elküldött egy listát a zsidónak minősülő ügyvédekről a Gestapo számára. A visszaemlékezések alapján a lista elküldője a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének (MÜNE) egy tagja volt. A MÜNE 1927-es alapításától kezdve arra törekedett, hogy kiszorítsa a zsidó származású ügyvédeket a kamarából, illetve a szakmából. Kezdeti sikertelenségük után, különösen Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt azonban egyre nagyobb népszerűségre tett szert a szervezet, a 30-as évek végére a budapesti keresztény ügyvédek több mint fele az egyesület tagja lett. 1941 decemberében gyakorlatilag puccsal magukhoz ragadták a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetését és minden fontos pozíciót elfoglaltak. Innentől kezdve módszeresen igyekeztek kiszorítani a zsidó származású kollégákat a kamarából. Az előadás a két világháború közötti ügyvédség radikalizálódásának történetét, illetve szerepét mutatja be a szervezet történetén keresztül, elsősorban saját kiadványaik, illetve a korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján, továbbá a tagok felelősségre vonásának körülményeit, különös tekintettel az érintettek személyes percepcióinak vizsgálatával.
Darvas István: A „mipné hátáénu” mint a szenvedés indoklása a klasszikus teológiában és ennek eszmetörténeti problémái a soá után
A soá felvetette vallásbölcseleti kérdések lényegüket tekintve sok szempontból olyannyira nem újak a zsidó hagyomány számára, hogy az úgynevezett „kontinuitás teológia” hívei gyakran a filozófiai folyamatosságot hangsúlyozzák az igazságtalan, vagy annak tűnő szenvedés soá előtti és utáni magyarázatai között. A zsidó oktatás és a zsidó közösség egysége szempontjából azonban sokak számára a klasszikus „mipné hátáénu,” azaz minden a szenvedés a bűneink következménye jellegű érvelést a soá után áldozathibáztatásnak vagy egyenesen blaszfémikusnak tűnik. Az előadás e klasszikus érvelés előnyeit és hátrányait vizsgálja a soá utáni zsidó teológiában.
Görföl Tibor: A keresztény teológia Auschwitz után
Az európai teológia későn, talán túlságosan későn szembesült azzal, hogy sajátos helyét egy történelmi katasztrófa jelöli ki. Ez volt a meggyőződése Johann Baptist Metznek, annak a katolikus teológusnak, aki soha nem használta a kultikus színezetű holokauszt kifejezést, a soá fogalmát is csak ritkán, hanem egészen nyersen egy földrajzi pontra, Auschwitzra hivatkozott. A metzi teológia Auschwitz utáni teológiának tartotta magát, s arra törekedett, hogy a keresztény szellem mozgását „feltartóztassa” Auschwitzcal. Ellen kívánt szegülni az áldozatokat pusztán történelmi tényként elkönyvelő szemléletmódnak, és morális igénnyel viszonyult a katasztrófához, kitüntetett figyelmet szentelve annak, hogy Auschwitzban a zsidóság anamnetikus, emlékezeti kultúrájának eltörlésére is kísérlet történt. A kulturális amnézia sodrásának ellenálló metzi gondolkodás ezért a zsidó emlékezet védelmének szándékát is elválaszthatatlannak tartja Auschwitztól. Az előadás azt kívánja megvizsgálni, hogy Johann Baptist Metz gondolkodásának milyen kiaknázatlan ajánlatai vannak a 21. századi keresztény teológia kontextusában.
Huhák Heléna: Auschwitzon túl – Magyar zsidó nők lágernaplói
Auschwitz 1944 tavaszán és nyarán, a magyar transzportok megérkezésének rövid időszaka alatt jutott a legközelebb a modern, ipari népirtás fogalmának megvalósításához. Ez határozza meg a magyar holokauszt esetenként homogén képét. A történetírás Auschwitzot a magyarországi holokauszt végpontjaként azonosítja, nem véve figyelembe, hogy mintegy 110 ezer magyar zsidó – köztük fele arányban zsidó nő – számára Auschwitz a deportálás első és nem utolsó állomása volt. Jóval kevesebbet tudunk arról, hogy mi történt azokkal, akik túlélték a szelekciót és kényszermunkásként a náci hadiipar utolsó erőforrásaivá váltak. Az 1990-es évektől kezdve sok túlélő úgy döntött, hogy nem beszél vagy ír olyan epizódokról, amelyek nem illeszkednek a holokauszt általánosan elfogadott képzetébe. Ezek az elbeszélések ugyancsak Auschwitz tömegvonzását mutatják, ami évtizedekre elterelte a figyelmet a kényszermunkatáborok történetéről. Előadásomban azt bizonyítom, hogy a magyar zsidók deportálásakor nemcsak egy új auschwitzi rámpa épült, hanem a német gyárak mellett több kényszermunkatábor is létesült. A „végső megoldás” magyarországi végrehajtása nemcsak Auschwitzot tette a „holokauszt fővárosává”, hanem jelentős számú naplót is eredményezett a kényszermunkatáborokban. A magyarországi holokauszt Auschwitz-központú narratívájában a népirtás más helyszínei nem kaptak figyelmet. Ennek következtében a félszáz, javarészt kényszermunkatáborban keletkezett napló legtöbbje teljesen ismeretlen.
Klacsmann Borbála: Egy gyötrelmes hónap – A pesti gettó topográfiája és mikrotörténete
A pesti gettó volt az utolsó, amelyet a második világháború során felállítottak Európában: a nyilasok 1944. november második felében döntöttek a létrehozásáról, és december 10-én zárták le kapuit, amikor a Vörös Hadsereg már a főváros határában állt. Azonban nem ez volt e gettó egyetlen sajátossága. Mint a legtöbb magyarországi gettó, ez is csupán néhány hétig létezett, de végül nem azért számolták fel, mert a lakóit deportálták Auschwitz-Birkenauba, hanem mert 1945. január 17–18-án a Vörös Hadsereg felszabadította őket. Így a súlyos veszteségek ellenére a legtöbb magyar zsidó, akit a gettóba kényszerítettek a nyilasok, túlélte a holokausztot. Míg a pesti gettó történetének alapjai közismertek a kutatók és a nagyközönség körében is, viszonylag kevés a témával foglalkozó szaktanulmány, továbbá kevesen írtak a gettó mikrotörténetéről, topográfiájáról, annak ellenére, hogy rengeteg forrás, valamint visszaemlékezések, memoárok állnak rendelkezésünkre. Ebben az előadásban a gettót az ún. „spatial history” azaz a térbeliség története módszerével mutatom be: e megközelítés lényege, hogy az ember környezetét tudatos konstrukcióként, folyton változó produktumként kezeli. Az így felfogott térhez jellegzetes, időben változó használati módok is kötődnek. Előadásomban elsősorban arra összpontosítok, hogy a gettólakók hogyan ruházták fel új jelentéstartalommal a történelmi zsidónegyed egyes helyszíneit, mit tapasztaltak, mit éreztek a gettóban töltött időszak alatt, illetve hogyan jelennek meg a forrásokban a gettó jellegzetes helyei.
Lénárt András: A holokauszt „kedves” arca – Képek a munkaszolgálatról
Régi problémája a holokausztról íróknak, hogy a munkaszolgálatról megmaradt fotókkal nehéz illusztrálni a szenvedéstörténeteket. A sokszor derűs, jópofa vagy vicces felvételek zöme 1940 és 1941-ben, Magyarországon és a frissen visszakapott területeken, Erdélyben és a Délvidéken készült, míg a súlyos nélkülözés és a tömeges halálesetek 1942 és 1945 között, elsősorban a keleti fronton következtek be. A munkaszolgálat alakja a gyakorlatban lassan formálódott. Az érintetteknek – zsidó legénységnek, a zsidó és a keresztény tiszteknek – több, mint egy év kellett, mire megértették és aktívan alakították a rájuk kirótt szerepeket. A hangulat és a bánásmód sokkal jobb volt, mint a Szovjetunió megtámadása után. A korai időszak fényképei megaláztatást, erőszakot nem ábrázolnak, és a számkivetettség megjelenítésére is elvétve találunk példákat. Az első évben legfeljebb verbális agresszió érte a muszosokat, de legalább ilyen fontos, hogy ők maguk, a munkaszolgálatra vezényelt amatőrfotósok nem áldozatokként akarták megjeleníteni magukat a fényképeken és a családi albumokban.
Pataricza Dóra: Kiválasztottak – A cionista mentőakció szegedi csoportjának sorsa
Az európai holokauszt során a szegedi és Szeged környéki zsidó, illetve zsidónak tekintett lakosságot is elhurcolták. A magyar hatóságok által gyors ütemben, mindössze pár hét alatt deportált 437 000 magyar zsidó között 1944 júniusának végén 8617 főt Szegedről vittek el a halál- és koncentrációs táborokba, három egymást követő transzporttal. Az utolsó csoportban kapott helyet mintegy öt tucat, úgynevezett kivételezett személy, többek között Löw Immánuel, Frenkel Jenő, Jungreisz Ábrahám rabbi és családja, illetve Biedl Samu volt hitközségi elnök családja, akiknek nagy része Budapestre, kisebb része pedig Svájcba került. 2024-ben, ezen események 80. évfordulója alkalmából róluk szeretnénk megemlékezni. Különböző feljegyzések és visszaemlékezések alapján megpróbáljuk bemutatni, hogy kik, miként és miért kerültek a kivételezettek közé, milyen kapcsolat állt fenn közöttük, és mi történt velük pontosan.
Véri Dániel: Elfeledett (és rekonstruált) emlékezet
Az előadás egy kutatást mutat be, amelynek első eredménye a Blinken OSA Archivum Centrális Galériájában 2023-ban rendezett, Megrendelt emlékezet: magyar kiállítások Auschwitzban, 1960/1965 című tárlat volt. Ennek virtuális változata idéntől érhető el online, míg a kutatás eredményeit összegző, angol nyelvű kötet előkészületben van. A kutatás két irányból indult: egy lábjegyzet nyomán és a múzeumi raktárak szisztematikus feltárásával, holokauszttal kapcsolatos műtárgyak után kutatva. A projekt egy teljesen elfeledett, mégis kivételes és monumentális képzőművészeti gyűjteményt mutat be, amelyet az 1965-ös auschwitzi magyar állandó kiállításra rendeltek meg. Elemzi emellett az 1960-ban ott megnyitott rövid életű, szerény kiállításon szereplő műveket is, köztük egy, Simon Wiesenthal 1946-os KZ. Mauthausenje által inspirált művet. Mind az 1960-as, mind az 1965-ös kiállítás az Auschwitzban létrehozott első nemzeti kiállítások közé tartozott. Magyar vonatkozásban ezek a kiállítások – a mauthauseni magyar emlékmű (1955–64) és az 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett A magyar képzőművészek a fasizmus ellen című kiállítás mellett – a hivatalos emlékezetpolitika legkorábbi projektjei voltak. Mindegyik külföldön, illetve nemzetközi kontextusban reprezentálta Magyarországot, távolítva földrajzilag a holokauszt emlékezetét. A kiállítás és kötet bemutatja ezentúl a roma holokauszttal foglalkozó legkorábbi, 1974-es magyar képzőművészeti alkotásokat is, ezzel is rávilágítva a téma 1960-as években tapasztalható hiányára. Az előadás amellett érvel, hogy bár a bemutatott, Auschwitz számára megrendelt művek eredetileg az antifasiszta emlékezetpolitika illusztrációiként készültek, ezek, valamint kritikai recepciójuk jelentősen hozzájárultak a holokauszt emlékezetének magyarországi megjelenéséhez és formálásához.
Vörös Kata: A trauma szavai – Konnotatív jelentések vizsgálata másodgenerációs holokauszttúlélők mélyinterjúi alapján
Előadásomban a trauma nyelvi megnyilvánulásait vizsgálom, különös tekintettel arra, hogy mely szavak hordoznak többletjelentést a holokauszt utáni második generáció számára. Virág Teréz korábbi terápiás esettanulmányaiban rámutatott, hogy a túlélők és hozzátartozóik számára bizonyos szavak, mint a gáz, a vagon, a tábor, a drótkerítés, a szappan, az evés, a kórház stb. elszakadnak eredeti jelentésüktől és más tartalommal telítődnek, azaz a traumatikus örökség nyelvi jelekben is megmutatkozik. Elemzésem során ezeket a nyelvi jeleket és a hozzájuk kapcsolódó témakonstrukciókat tárom fel.
Milyen legyen egy ideális Holokauszt múzeum? –
Kerekasztalbeszélgetés
A panelbeszélgetés központi témája a holokauszt emlékezetpolitikájához köthető felelősségteljes döntések tárgyalása. Felvetődik a kérdés: szükség van-e egyáltalán a holokauszt-emlékezetért felelős intézményre, múzeumra? Amennyiben igen, akkor mi lenne ideális esetben a feladata, miként lehetne a leghatékonyabban megszólítani a látogatókat? A beszélgetés résztvevői különféle szempontok alapján elemzik, hogy milyen üzeneteket kellene közvetítenie a múzeumnak, és kiket kell a legfontosabb célközönségnek tekinteni? Az időbeli korlátok kérdése is központi: mely történelmi korszakok feldolgozása lenne releváns egy ilyen intézményben? További megkerülhetetlenül fontos kérdések: A múzeumnak vajon kizárólag a holokausztra és az ahhoz kapcsolódó korszakra kellene összpontosítania, vagy érdemes lenne a témát tágabb keretek közé helyezni, és az antiszemitizmus történetét és más népirtásokat is bemutatni? A résztvevők kitérnek arra is, hogy a múzeum narratívájában a sorsközösségre, az együttélésre vagy inkább a szenvedéstörténetre kellene helyeznie a hangsúlyt, illetve, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen tanulságok vonhatóak le, illetve milyen kihívások és lehetőségek állnak egy kortárs holokausztmúzeum kialakítói előtt.
A konferencia programja megtekinthető ITT.