Március 6-án került sor Szarka Lajos A mártírok élén. Dr. Büchler Sándor főrabbi fél évszázada (1897-1944) című könyvének bemutatójára. Az Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság által idén kiadott, 104 oldalnyi képanyaggal illusztrált kötet betekintést nyújt a hajdani szellemi vezető és elismert történész életébe.
Büchler Sándor amellett, hogy Keszthelyen volt főrabbi (1897–1944), tudósként jelentős kutatóunkát végzett. Főként a magyarországi zsidóság történetével foglalkozott, és alapvetően új eredményeket ért el a középkori és kora újkori európai zsidó letelepedések vizsgálata terén. A fasizmus térnyerése során a szinte teljes keszthelyi zsidósággal együtt deportálták.
Tiszteletére Keszthelyen emlékszobát avattak, s az ő nevét vette fel a magyar zsidó történeti hagyományokat ápoló Büchler Sándor Baráti Társaság. A születésének 155. évfordulóján kiadott kötet célja, hogy elősegítse ezen különleges személyiség emlékének megőrzését.
A kötetet bemutatták: dr. Róbert Péter, nyug. egyetemi docens; prof. em. dr. Szita Szabolcs történész, az MTA doktora és dr. Zima András, egyetemi docens, tanszékvezető, a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) igazgatója.