Személyi változás

A második félév kezdetével Biró Tamás lemond tudományos rektorhelyettesi megbízatásáról. A jövőben tudományos és oktatási munkájára szeretne fókuszálni.

2023. február 13-i dátummal, a második félév első napjától Biró Tamás megválik rektorhelyettesi megbízatásától. Vajda Károly rektori ciklusa elején, 2018 júliusában nevezte ki a pozíciójáról lemondott Oláh János z”l rektorhelyettes utódjaként. 2019 augusztusában, Balázs Gábor általános rektorhelyettessé történő kinevezésével egyidőben, Biró Tamás tudományos rektorhelyettesi megbízatást kapott. Vajda Károly távozását követően, 2022 szeptembere óta Balázs Gáborral közösen látta el az egyetem irányítását.

Biró Tamás elmondta: kollégáival együtt az elmúlt négy és fél évben megfeszített munkával dolgozott az egyetem napi működtetésén és stratégiai megújításán. Többek között sikeresen elindult az Erasmus-program, nőtt a tudományos diákkörben részt vevő hallgatók száma, és az OR-ZSE több rangos tudományos konferenciának is otthont adott. Foglalkozott minőségbiztosítási és kommunikációs kérdésekkel éppúgy, mint a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj intézményi elbírálásával. Hozzátette, hogy a folyamatos intenzív adminisztrációs munka háttérbe szorította egyéb kötelezettségeit, ezért a jövőben elsősorban oktatási és kutatási feladataira szeretne több időt fordítani. Emellett az egyetem vezetése továbbra is számíthat eddigi tapasztalataira, részvételére az elindított projektekben.