Április 27-én az OR-ZSE közösségszervező és judaisztika alapszakos hallgatóinak egy csoportja Nagykanizsára tett tanulmányi kirándulást Balogh István, a Judaisztikai Tanszék tanszékvezetője és Goldmann Márta, az egyházi/felekezeti közösségszervező szak szakfelelőse vezetésével.
A résztvevők meglátogatták a helyi zsidó temetőt, ahol többek között Neumann Ede (1859–1918) sírjánál is lerótták tiszteletüket, akit az Országos Rabbiképző Intézet egyik első végzettjeként 1883-ban avattak rabbivá, és akkortól haláláig nagykanizsai rabbi volt. Várostörténeti séta keretében megtekintették Fejtő Ferenc szülőházát és az országban egyedüliként működött zsidó elemi és felső kereskedelmi iskolát, valamint a város főterén azokat a házakat, ahol a város prominens zsidó családjai laktak. Megnézték az 1820-as években épült nagykanizsai zsinagógát, melynek 1841-től a jelentős modernizációs törekvéseket megvalósító Lőw Lipót rabbi volt szellemi vezetője, továbbá több kiállítótermet és a Fejtő-emlékszobát is megtekintették. Az imateremben találkoztak a helyi hitközség tagjaival és a polgármesterrel.




(fotók: Bán Gábor)