Az Ipolyság (Šahy) városban botlatókő létrejötte a helybéli Kapusta Krisztina, az OR-ZSE harmadéves Közösségszervezés szakos hallgató kezdeményezésének és szakmai munkájának gyümölcse volt, csakúgy mint a tavalyi emléktábla megvalósulása.

„Galamb a szikla hasadékában, ez juthat eszünkbe, ha lepillantunk a botlatókőre. Ennyi emlék maradt meg Berczeller Lajosról” – kezdte gondolatait Radvánszki Péter (budapesti rabbi, aki Egyetemünkön szerzett doktori fokozatot). Majd hozzátette: „egy hitközségi elnök munkája minta számunkra, kis élhető közösségeket irányítottak. Összetartó és szeretetteljes közösségeket szeretnénk mi is kialakítani, ebben példa számunkra.”

Az eseményről tudósított a Felvidéktől Pásztor Péter, illetve a TV TEKOVHONT a szlovákiai Lévai kerület regionális internetes televíziója. A tudósítások az alábbiakban olvashatóak és nézhetőek.
Galamb a szikla hasadékában – botlatókövet kapott Ipolyságon Berczeller Lajos
Mától botlatókő emlékeztet Berczeller Lajosra, a holokauszt áldozatára Ipolyságon. A Kutak Adrienn keramikusművész által fémből készített kis emlékkövet az egykori ortodox zsinagóga tőszomszédságában, a volt ipolysági gettó kapujánál helyezték el szeptember 23-án. Mint a megemlékezésen elmondták, Berczeller Lajosnak semmiféle emlékjele nem volt eddig a szülővárosában. A holokauszt áldozataként üresen maradt…
V Šahách odhalili kameň potknutia / Leleplezték Ipolyságon a botlatókövet, 23.9.2022 / 2022. 9. 23
V Šahách odhalili kameň potknutia / Leleplezték Ipolyságon a botlatókövet 23.9.2022 / 2022. 9. 23.