A hebraisztika professzorának megjelent az új tanulmánygyűjteménye, amelyet az OR-ZSE Dísztermében mutattak be szerdán.
Hatalmas érdeklődés mellett, zsúfolásig telt ház előtt mutatták be szerda este Komoróczy Géza professzor közelmúltban megjelent kötetét az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem dísztermében. A Történelem a próféták kezében című tanulmánygyűjteményt Gábor György professzor és Iványi Gábor lelkész méltatta, az est moderátora Dési János újságíró volt.

Az Ab Ovo Kiadó gondozásában megjelent, Történelem a próféták kezében című kötet Komoróczy Géza professzor utóbbi pár évtizedeben született, két kivétellel különböző helyeken már megjelent tanulmányait, esszéit, előadásait, cikkeit, interjúit tartalmazza. Az írásokat a tárgyuk köti össze, ami nem más, mint a Biblia. A 484 oldalas tanulmánykötetben mintegy 30 írás olvasható.

A megjelenteket Pataki Judit, az Ab Ovo kiadó vezetője köszöntötte, majd Dési János arról kérdezte a szerzőt, hogy kik azok a potenciális olvasók, akik egyben szeretnék látni ezeket az írásokat. Komoróczy Géza azt mondta: a könyv annak szól, aki el akarja olvasni. Kifejtette: 1962-ben írta a kötet legrégebbi írását, és tavaly a legfrissebbet, ami majdnem hatvan évet ölel át. Azért akarta összegyűjteni ezeket – mondta –, mert gyerekkorától foglalkozott a Bibliával, s az a közös e cikkekben, hogy az ékírás, a mezopotámiai történelem felől tanulmányozta a Szentírást, s megpróbálta keresztül törni azt a falat, amely a legendákból épült a bibliai szövegek köré. „Számomra a Biblia az ókori keleti irodalom része, s ugyanúgy kell foglalkozni vele” – fogalmazott Komoróczy Géza.

Arra a kérdésre, hogy lelkészként mit szól ahhoz, hogy Komoróczy Géza a Bibliát nem szakrális szövegként, hanem az ókori keleti irodalom részeként forgatja, Iványi Gábor szellemes választ adott: „hiszen éppen ezt az olvasatot várjuk a professzor úrtól”. A szövegek közül Iványi kiemelte az Illés próféta valós, történeti szerepéről írott tanulmányt, amelyet elolvasván az fogalmazódott meg benne: nem csoda, hogy hiába nézzük Illés üres székét, hiszen a szövegből az is kiolvasható, hogy nincs kedve ebbe a világba visszajönni.

Gábor György úgy fogalmazott: az OR-ZSE számára nemcsak öröm, hanem megtiszteltetés, hogy ennek az eseménynek helyet adhat. A professzor egykori tanítványaként azt mondta: annak idején ezeket az írásokat a diákok szinte „falták”, hiszen alapműnek számítottak, amelyeket nem lehetett kihagyni. Gábor György örömének adott hangot amiatt, hogy az írások most együtt, s több esetben módosítva, kiegészítve jelentek meg, így más értelmezést is lehetővé tesznek, mint megjelenésük idején. A szövegek aktuálisak, s élő problémákat fogalmaznak meg.

A legendás könyvgyűjtő hírében álló Komoróczy professzor az est végén szép gesztussal köszönte meg az OR-ZSE Könyvtára számára, hogy az elmúlt évtizedekben az intézmény oly sokszor segítségére volt: a saját gyűjteményéből a könyvtárnak ajándékozott egy 1590-ben kiadott, valamint két XVIII. századi művet. Tamási Balázs, az OR-ZSE Könyvtárának igazgatója a helyszínen átvette és megköszönte a köteteket az intézmény nevében.
Tudomány a professzor kezében: Komoróczy Géza kötetbemutatója | Hatalmas érdeklődés mellett, zsúfolásig telt ház előtt mutatták be szerda este Komoróczy Géza professzor közelmúltban megjelent kötetét az Országos… | By MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Facebook
3.9K views, 145 likes, 6 loves, 1 comments, 30 shares, Facebook Watch Videos from MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége: Hatalmas érdeklődés mellett, zsúfolásig telt ház előtt mutatták…
A bemutatón több ismert közéleti személyiség mellett részt vett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Heisler András, valamint a szövetség több rabbija is.
A teljes könyvbemutatót az OR-ZSE YouTube-csatornáján lehet megtekinteni:
Komoróczy Géza Történelem a próféták kezében könyvbemutató
No Description
Szöveg: Kácsor Zsolt / Mazsihisz.hu; Földi Bence / OR-ZSE
Videó: Kökényesi Gábor / Mazsihisz.hu
Nyitókép: A Komoróczy Géza által 2020. február 19-én az OR-ZSE Könyvtárának adományozott kötetek (Földi Bence / OR-ZSE)